Jegyzetek divatos témákról. Városok arcjátéka – kifele

Ha megírnám valaha tervezett könyvem: Furcsaságok és régiségek városaink történetéből, nyilván Déva várával kellene kezdenem, a befalazott kömíves feleséggel. Nem is olyan egyszerű, ahogy tanították, sok változata van, többek közt olyan is, hogy azért kellett befalazni, mert ő volt az, aki minden éjjel, estétől reggelig, lerombolta, amit férje és cimborái reggeltől estélig felépítettek! Lásd még hozzá esetleg A vár fehér asszonya témakört. Civilben ugyanis valami boszorkányféle volt, azért is kellett megégetni, s ez összefüggésbe hozható azzal a sajátos ténykörülménnyel, hogy éppen a Déva várát is foglaló Hunyad megye az a terület, ahol a legtovább éltek az úgynevezett vámpírhagyományok, és azok végső kiküszöbölésének eljárásai! Ha viszont valaki arról kezd motyogni, hogy Baba Novac is tevékenykedett Déván, az mosolyra gerjesztő mellékfogás! Csak arról van szó, hogy a dévai színházban működött egy Novák Baba nevű színésznő!
Mikor ifjú koromban először Temesváron jártam, első dolgom az volt, hogy lesétáljak a Temes folyó partjára, s utána a temetőbe, gyerekkoromban belém rögzült szokás szerint. Meglepetésemre sehol sem találtam a Temes folyót: kiderült, hogy az több mint tizenkét kilométerrel arrébb van! Temesváron a Béga nevű folyó óvakodik keresztül, Lugostól északra van egy Kastély nevű hely, ott keveredik össze a Béga a délről felhatoló Temessel, összekeverednek, és megint különválnak, és ezen a ponton van egy gát vízeséssel, zsilipekkel és gátőrrel. A vízesés alatt az egyesülő és megint szétváló folyók vize csodálatosan tiszta, selymes, nincs az egész világon éjszakai fürdőzésre idillikusabb, hangulatosabb hely, és a diszkrét gátőr arca már kettő lej hatására is az elégedettség kifejezését öltötte magára! És nem kifogásolta még azt sem, hogy a lányok a parton egy Fürdőző nimfák című festményt igyekeztek élőképpé varázsolni!
Engem viszont még a lányoknál is jobban foglalkoztatott az, hogy Beka nevű folyó van a Közel-Keleten is, a bemondók jól érzékelhetően igyekeznek rádióban, tévében, nehogy békának vagy Bégának lehessen hallani! Pláne, hogy az a bizonyos folyó olyan bibliai helyek felől jön, ahol például Arad nevű város is volt az ókorban, s közelében egy Árpád nevű. Nahát, ez a mi Béga folyócskánk is Arad megye irányából csörgedezik Kastély felé, ám Aradtól északra, Szalonta táján van egy „Árpád” nevű falu is! Az egyetlen ilyen nevű helység lenne a Kárpát-karéjban, ha nem lapulna egy Nagyárpád nevű helység Baranyában. (Hogy el ne felejtse valaki, az „arpati” szónak az óegyiptomi nyelvben „régensherceg” jelentése volt.)
Temesvár neve régesrégi okmányokban olykor Tömösvár alakban is felbukkan. És Brassó mellett is van egy Tömös nevű patakocska, valamint Alsó- és Felsőtömös falvak. Nyilvánvaló, a töm (eltöm, betöm), sőt „temet” szóról van elnevezve a Temes folyó, melynek jellegzetessége, hogy medrét odalent a síkságon többször is eltömte és medret változtatott...
Medret igen, de nevet soha!
Viszont a másik Tömöspatak közeli város: Brassó, Braşov nem kevésbé érdekes, izgalmas város, annál többször cserélt nevet. Corona, Kronstadt, ám volt még Sztálinváros is. (Mai napig nem vált köztudomásúvá, hogy annak idején, amikor „népi demokratikus” státusa miatt Romániának kellett így elneveznie egy várost, kinek az ötlete (és miért?) volt az, hogy éppen Brassóra osszák ezt a szerepet?)
Olvastam egy nagyon alapos és módszeres tanulmányt arról, hogy e névnek mi lehetett a szláv „eredetije”. Egy botanikuskertre elegendő szláv növénynevét felsorol, többek közt olyanokat is, amelyek a „borostyán” szavunknak is forrása lehetnek. Említi például a régi Sáros megye székhelyének „Presov” nevet, de az „Eperjes” azért se jut eszébe! Még azt itt-ott javasolt német alakokkal szemben is elzárkózóak. Például egyesek a „Kronstadt” nevet igyekeztek a „Kranstadt”: „Daruvár”-ból levezetni, mondván, hogy valaha az Őrvár-típusú erődítményeket gyakran nevezték Daruvárnak, vagy más nyelvű ilyen értelmű szóval, mivel ezek a gázlómadarak jellegzetes pózban „gém”-lelték a messzeséget, ezt azonban meghallgatásra méltónak sem tekintik a „nagyok”.
(Ellenben cáfolásra méltónak találták például a Borsu – „tiszta víz”, Brassóra a bolgár–török javaslatokat. A honfoglalásnak nevezett Árpád-féle államalapítás előtt Fogaras vidékén egy jelentős bolgár–török település volt, az ő emléküket őrzi Brassó szomszédfalujának, Bolgárszegnek is a neve. Utolsó nyomuk a nagy mongoltámadás idején enyészik el. Rásonyi László a Hidak a Dunán című könyvében még számos török eredetű helynevet vél felismerni Erdélyben.)
Számomra egyetemista koromban (1947–51), majd mind a mai napig a kolozsvári egyetem finnugristáival, majd végig azóta a magyarországiakkal is megesett összeütközésem módja azért volt meghökkentő, mert eredetileg nem ehhez a rideg, durva elutasításomhoz voltam szokva, mely időről időre „a hatósági beavatkozás igénylésétől” sem riadt vissza – hogy finoman fejezzem ki magam...
1944 januárjában mint középiskolás diák és cserkész megismerkedtem egy Csíkszereda-közeli sítáborban egy fiatal finn tanárral, a kolozsvári egyetemen volt akkoriban a finn nyelv lektora.
Miután több, nálam idősebb diákot is ismertem, akik finn lányokkal leveleztek, megtanultam tőlük az utca finn nevét: katua. Egy estét azzal töltöttem, hogy elmagyaráztam érdekes új ismerősömnek, hogy a „katua” az nyilván a skandinávok „gate” szavából ered, az meg a magyar gát szóból, mivel mocsaras vidékeken a gátak töltései egyben a fő közlekedési útvonalak is, és hogy a „gát” szó a „tág”-nak az ellentéte és így tovább. A fiatalember kuncogva nevetett, néha pattintott is az ujjával, de nem vörösödött ki, nem ütötte az asztalt és nem csapta az orromra az ajtót, mint ahogy ehhez később egy-két finnugrista zászlósúr hozzászoktatott!
(Tervonennek különben számomra is szokatlan nézetei voltak. A kérdésre, hogy a finnek miért harcolnak a szovjetek ellen, ha szociáldemokrata rendszer van náluk, azt felelte: a világpolitikának sokkal bonyolultabb titkai vannak ahhoz, hogy ezt megértesse velem, aki csak egy kezdő újságolvasó vagyok. Nem félnek most, kérdeztem, hogy közeleg a háború vége, Oroszország egyszerűen el fogja seperni Finnországot? Oh, nem, mondta, és megint gyöngyözve felkacagott: Sztálin szereti a finneket! Ez kiderült már a két legutóbbi háború után, és ki fog derülni harmadszor is!)
A háború után többet nem is hallottam róla évtizedekig. A múlt század vége felé aztán járt nálunk egy éltesebb finn szerkesztőnő, feleségemnek egy fordítása ügyében. Jól tudott magyarul. Megkérdeztem tőle, nem ismer véletlenül egy Viljo Tervonen nevű jópofa alakot? Nagyon szigorú arcot vágott, s így felelt: „Viljo Tervonen professzor úr nagyon komoly tudós!”
Ez jut most eszembe Brassó nevének ízlelgetése alkalmából is!
Említettem már egy-két cikkemben, hogy a Kárpát-medencében, de különösen Erdélyben a legrégebbi földrajznevek bizonyos megtervezett hálózatban kerültek „kiosztásra”, hogy például az északnyugati sarokból a Vág összevág az Olt nevével, a délkeleti sarokban kanyargó Olt folyóéval, amelynek neve ugyancsak azt jelenti, hogy „vég”! (Oltani – bevágni!)
Brassó tágabb környékén van két Homoród folyócska, a felső Tiszától „jobbra” szintén van. Brassótól északra kissé, egy Mohi nevű helységnél fakad egy „Hortobágy” nevű folyó és Mohinál ömlik az Oltba!
Na most már, a Felső-Tiszától ugyancsak keletre, a Hortobágy síkján van egy Brassó-ér nevű csermelyféle...
Szentgotthárd az osztrák határon van, Vasasszentgothárd az erdélyi Mezőség közepe táján, közelében fekszik Kolozsvár, a nyugati Szentgotthárd mellett feküdt Kiskolozsvár (Glasing)!
Aki szerint mindez véletlen, az kétoldali rejtett törpefejűségben szenved... Bátya, bátya, melyik az út Bécsből Becskerekre?