.svg)
„magad vagy a menedék ahol megállsz
a kutak gémje mélységekbe lát ma
pincét nyit neked az éj hol hűs vigyáz
s emlékként hull mit látsz a lét tavába”
Ilarie Voronca: Ulysses
A világirodalom számos Odüsszeusz-újragondolásán merengek, mivel éppen Ilarie Voronca Ulyssesét olvasom, amely poéma letaglózóan aktuális, pedig először 1928-ban jelent meg, és azóta már majdnem száz esztendő eltelt. Ám már az első sora is mellbevágó, így hangzik: „himnuszom hozzád zeng középszer évszázada” – és sajnos hasonlóképpen vélekedek a mi korunkról, kár, hogy nem tudok verset írni. Meg egyebet is nehézkesen, és most újfent azon rossz szokásomnak adózom, hogy bucsálódom, miről is írjak vezércikket? Mivel már sokszor fárasztottam olvasóinkat ennek a gyötrődésnek a kifejtésével, jelen írásból a szenvedés ecsetelését kihagyom. Arról sem írok, mily gyászosan kezdődött ez az új esztendő, hány pótolhatatlan elme, hány jó barát hagyott itt minket, a gyász nem jó tanácsadó.
Rossz természetemmel magyarázható csapongó gondolkodásom is, amely gyásztól és Odüsszeusztól, a középszer évszázadától minden átmenetet mellőzve Robert Burns skót költőhöz jutott el, akit egyesek skót Petőfiként emlegetnek. Nevéhez köthetőek az úgynevezett Burns-vacsorák, melyeket hagyományosan a költő születésnapján, azaz ma, január 25-én este szolgálnak fel. Az étek, amelyet a költőre emlékezvén az egybegyűltek Skócia-szerte magukhoz vesznek, a híres haggis – amely hagymával, zabliszttel, árpával és faggyúval elkevert, finomra vagdalt birkaszívvel, -tüdővel és -májjal töltött főtt birkabendő. Az étel látványában a kisgömböcre emlékezteti a szemlélődőt. Burns ódát írt eme étekről, melyet a rá emlékező vacsorán előbb elszavalnak, csak azután szabdalják fel szegény kisgömböcöt (és locsolják skót whiskyvel), melynek ma már vegetáriánus változata is van babbal töltve.
Visszatérve Ilarie Voroncához, aki Skóciáról és az amott tenyésző szellemek garmadájáról jutott ismét eszembe, bevillan a bukaresti Illatszer utcai háza, amely a valamikori zsidó negyed közelében található, ott dolgoztam nem messze tőle. A költő ugyan Párizsban vetett véget az életének, ám a hazajáró lelkekben hívő fővárosiak úgy tartják, hogy a lelke visszaköltözött az említett házba, sőt, manapság is látni vélik. Voronca 1946-ban döntött úgy, hogy megtér az égi mezőkre, miközben éppen A tökéletes boldogság kis kézikönyve című művén dolgozott…
