.svg)
Március 3-án hármas könyvbemutatóra került sor Kolozsváron: a 198., 199. és 201. JAK-füzetről tudhattunk meg többet először a Gaudeamus könyvesboltban 5 órától, majd 7 órától a Bulgakov kávézóban. A három verseskötet szerzőjével – Horváth Benji (Az amnézia útja), Nagy Kata (Inkognitóablak) és Tolvaj Zoltán (Fantomiker) – a könyvesboltban László Noémi beszélgetett: első körben a látszólag idejétmúlt írói szubjektivitásról, romantikus költőeszményről kérdezte a szerzőket, ugyanis Horváth Benjinél és Nagy Katánál erőteljesen érzékelhető – hideg külső tekintet, mint költői megoldás ellenére is – egy fokozott szubjektivitás. Horváth nem érzi úgy, hogy korszellem függvénye volna a személyesség és tárgyiasság kérdése, ő manapság „is-is”, de megkísérli az alanyi költészettől való eltávolodást, csakúgy mint Nagy Kata, akinek célja, hogy minél kevesebbet mutasson meg magából következő kötetében. Tolvaj Zoltánnak 9 éve jelent meg utoljára kötete Törésteszt címmel, azóta sokat változott formanyelve, ebben a kötetében a kóros megkettőződés/doppelgänger-indentitás, a szubjektum sötét oldala képződik meg markánsan tematikaként. Borsik Miklós és Balajthy Ágnes szerkesztők tetemes versanyagból válogatták ki a majdnem 100 oldalas kötetrevalót. Horváth és Nagy szintén 8-10 év szöveganyagát jelentette meg.
Tolvaj szavaival élve a Gutenberg-galaxisból a Neumann-atmoszférába kerülve már nem ír verset papírra. László Noémi a kötetek megjelentetésének felgyorsulását látja: a szerzők néhány évtizede még mérvadónak találták, hogy egy-egy rangosabb irodalmi folyóiratban jelentessék meg verseiket, s egynéhány publikáció sikeressége már a kötetbe kerülést is biztosíthatta. Nagy Kata szövegeinek jelentősebb része olvasható volt folyóiratokban, Horváth szövegei annál kevésbé, de több vers más változatban jelent meg. Lehetnek-e popkulturális elemek és mémek elindítói egy-egy versnek vagy ciklusnak, illetve lehet-e verset írni tudatmódosító szerek segítségével? Mindkét kérdésre született igen és nem válasz is, de jobbára mindenki józan, amikor alkot, illetve a 21. században elkerülhetetlen, hogy irodalmon kívüli hatások ne érjék az embert. Ugyanakkor mindhárom szerző úgy érzi, hogy azok a klasszikus költők, akik hatással voltak rájuk, végérvényesen beleíródtak jelenkori versnyelvükbe.
A Bulgakovban folytatódó beszélgetés során az emlékezésről és felejtésről mint poétikai erőről kérdezte a szerzőket André Ferenc: az emlékezés egyszerre fájdalom és boldogság, a felejtés egyszerre alapja az újraemlékezésnek és tisztázásnak, valamint a módosításnak is – ez mind magára az emlékanyagra, mind szövegszerkesztésre érvényes. Az alanyi költészetre, a modern és a posztmodern inspirációs-és utalásrendszerének felhasználására vonatkozó kérdésre változó válaszok születtek, de hallgatólagos beleegyezés volt abban, hogy a hagyományt egyszerre kell taszítani és felkarolni.
Az egész est folyamán a szerzők több ízben is felolvastak (Horváth Benji: Kelenföld, Hazafelé például, Iacov ugrása; Nagy Kata: Tájékozódás bajban, Romolhatatlan rész, Fizikai képtelenség; Tolvaj Zoltán: Keserű fog, Sóderevő, A szél külön nyelve – és sok más szöveg hangzott el).
