Irodalomtörténeti lexikon, olvasónapló vagy mindkettő? Fél évszázad irodalmáról a Kolozsvári Magyar Napokon

Szeptember 18-án mutatták be először Kolozsváron a Magyar Művészeti Akadémia gondozásában megjelent Magyar irodalmi művek című munkát, amely 1956-tól 2016-ig nyújt átfogó képet a korszak egységes nemzeti irodalmának terméséből. A kiadványt Balázs Imre József, Demeter Zsuzsa és Egyed Emese ismertette a főszerkesztők, Falusi Márton és Pécsi Györgyi jelenlétében. A Magyar irodalmi művekben (továbbiakban MIM) 333 szerző 655 művével ismerkedhet meg az olvasó, mindez 52 cikkíró munkáját dicséri. A kiadvány célja elsősorban az, hogy a magyar irodalom sokszínűségét mutassa meg, ugyanakkor több irodalomtudományi iskola szempontrendszerét és gondolkodását ötvözi. Szerteágazó merítéséből adódóan jól érezhető egyfajta „önkorlátozó gesztus” is, hiszen a szerkesztők legfeljebb öt művet válogattak be akár a legismertebb vagy legmeghatározóbb szerzőktől is (akiknek névsora el is hangzott a könyvbemutató során).

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Elkerülhetetlen azonban egy hasonló szerepvállalású kiadvány esetében az, hogy összehasonlítsák lexikográfiai elődjeivel, ilyen például a Sőtér István-féle irodalomtörténet (amelyet sok bölcsészhallgató csak „Spenót”-ként ismer), vagy Gintli Tibor és Schein Gábor legutóbbi áttekintő munkája. A MIM esetében azonban inkább a kronológia szervezőelve érvényesül, így jól megfigyelhetőek különböző irodalmi mozgások (Erdély esetében fontos támpont például a Kriterion Könyvkiadó indulása), ráadásul a határon túli irodalom is markánsan jelen van a válogatásban, Demeter Zsuzsa legalább 44 erdélyi szerzőt számolt össze.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Egyed Emese egy olyan rendszerszintű problémát vetett fel ennek kapcsán, ami ugyan jóval túlmutat egy irodalmi lexikon hatáskörén, mégis elkerülhetetlen ekkora merítés esetében: hol vannak a művek? Bár abban minden felszólaló egyetértett, hogy a korábbi vállalkozásokhoz képest a MIM szenteli a legnagyobb figyelmet a határon túli magyar irodalomnak, mégis hiányos az az intézményi keret vagy helyszín, amely fellelhetővé visszakereshetővé tenné ezeket a műveket. Hasonlóképp elkerülhetetlen a kánon összetett kérdéskörét megvitatni, amely „gumicsont”, és sokszor eltereli a figyelmet a valós problémáktól, mégis a hasonló lexikográfiai vállalkozásban szükségszerű gumicsont. Balázs Imre József igyekezett tipikusan „alulkanonizált” csoportokat felfedezni a válogatásban (ilyen a konzervatív nemzeti irodalom, a női szerzők, gyermekirodalom), a MIM esetében azonban nem csupán a gyermekirodalom jelenik meg markánsan, hanem például a szociográfia is. Ennek kapcsán Demeter Zsuzsa arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a kronológia fontos szervezőelve a kötetnek, érezhető egyfajta hangsúlyeltolódás a nemzedékekben, vagyis nem egyértelmű, ki mikor „lép be” az irodalomba (például Balla Zsófia csupán 2002-től, Fodor Sándor évtizedekkel később, 1998-ban jelenik meg).

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
A könyvbemutató alapján a MIM legkiemelkedőbb erénye mégiscsak olvasmányossága. Nem csupán irodalomtörténészeket vagy bölcsészhallgatókat hivatott megszólítani, hanem szenvedélyes olvasókat, akik kíváncsiak arra, mit termelt ki a magyar irodalom ötven év alatt. Épp ezért meglepő, hogy a populáris irodalom, vagy az általánosan „sikeres”-nek vélt kötetek némileg hiányosan reprezentáltak a MIM-ben Balázs Imre József például Kondor Vilmost, Berg Juditot vagy Varró Danit emelte ki).

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
A könyvbemutató végén a főszerkesztők, Falusi Márton és Pécsi Györgyi is röviden hozzászóltak a felvetett kérdésekhez: Pécsi Györgyi kiemelte, hogy az mindenképp fontos szerkesztői szempont volt, hogy ne legyen ideologikus a válogatásuk, így az adott szerző politikai-közéleti tevékenysége nem jelentett akadályt abban, hogy egy említésre méltó mű helyet kapjon a MIM-ben. Emellett a változatosságra törekedtek, így többféle olvasási stílus és stratégia ötvöződik. Az ötkötetes korlát épp azért bizonyult jó megoldásnak, mert így nem „hierarchizálták” a kötetben szereplő műveket (Kondor György például a „hagyományos irodalomtörténet” logikája alapján csupán pár sort kapott volna). Az olvasmányosság kapcsán fontos kulcsmondat hangzott el: „az olvasókhoz kellene visszatérni, íróból meg költőből van egy csomó”. Az is lényegbeli szempont lehet az említett olvasók számára, hogy a MIM teljes egészében és ingyenesen hozzáférhető az MMA honlapján online formában, akárcsak közismert, bár közel sem ennyire szakszerű „riválisa”, a Wikipédia.