Irodalmi préri és traumák a Double Rise-on – E-MIL-beszélgetés Torockón

Kövek kövön címmel tartott felolvasó-délutánt az E-MIL Torockón, a Double Rise fesztivál keretein belül július 6-án, szombaton. A beszélgetést Serestély Zalán moderálta, a meghívottak Gál Hunor, Mărcuțiu-Rácz Dóra és Sztercey Szabolcs voltak.
A beszélgetésre a torockói Kriza János Művelődési Házban, a fesztivál Planetárium Művészkert elnevezésű, irodalmi, színházi és képzőművészeti programoknak is helyet adó helyszínén került kor. Serestély Zalán, tekintettel a tényre, hogy mindhárom meghívott közel van első kötetének megjelenéséhez – Mărcuțiu-Rácz Dóra és Sztercey Szabolcs már túl lévén az első megjelenésen (a Macska van az úton és A nyelvtani közép című köteteken), míg Gál Hunor éppen előtte áll–, elsőként arra kérdezett rá, hogyan viszonyulnak a szerzők a megjelenéshez, a kiadóválasztáshoz, mit gondolnak ennek irodalompolitikai vetületeiről. Mărcuțiu-Rácz Dóra elmondta: első kötete a megyei tanács egy pályázatának révén jelenhetett meg. A kötetet azonban a szerző szerkesztette, és nem is igazán volt rálátása még a könyvpublikálás mechanizmusára. A szövegeket saját maga vágta meg, „cenzúrázta”, hogy semmiképp se keverje gondba a kis kiadót, ahol a kötet megjelent. Utólag úgy vélte, jobb lett volna nagyobb, komolyabb kiadót keresnie, és ha most lépne be a kortárs magyar irodalomba, komolyabb hangvételt használna, reflektáltabban írná meg az új szövegeit. Gál Hunort elsőként az Erdélyi Híradó kiadó kereste meg, amit ő határozottan visszautasított, és nem is lett volna biztos benne, hogy a kiadó belemenne-e abba, hogy a kötetet maga szerkessze. A három év alatt elkészült kötetet végül a Kalligramnál fogja megjelentetni, főként amiatt, mert úgy látta, a Kalligram megjelentetett már az övéhez hasonló tematikájú kötetet.

Zalán azon kérdésére, hogy milyen személyes és szakmai tétjei vannak a debütnek, valamint hogy el tudnának-e képzelni más debütöt, minthogy valaki kötetet ad ki, és arra, hogy vajon miért van ennyire „bekattanva” a szerzőknek, hogy kötetet kell kiadni, elsőként Gál Hunor válaszolt. Elmondta, úgy gondolta, a témát, amit választott, nem tudta volna megírni egy blogon, vagy egy-két különálló szövegben, a téma kívánta meg az összeálló kötetet. Mărcuțiu-Rácz Dóra kifejtette, eredetileg blogon publikált különálló szövegekből állított össze kötetet. Az alternatív debüttel kapcsoltban Sztercey Szabolcs elmondta, szerinte a kánon még mindig nem tudna befogadni olyan elképzeléseket, mint az internet káoszában elkallódó blog, vagy éppen a Serestély Zalán által Kulcsár Árpád ötlete nyomán felvetett „kartieres blokkfalakra” felírt szövegek.
Serestély Zalán következő kérdése a szerzők irodalmi szocializációjára vonatkozott: mennyire befolyásolta a szerzőket az a kolozsvári intézményrendszer, amibe megérkeztek pályakezdő íróként, mennyire látták az újonnan felfedezett „irodalmi prérit” demokratikusnak, nyitottnak. Gál Hunor véleménye szerint az irodalmi közeg kevéssé igazságos és nyitott, sokkal inkább elvárásközpontú, amely rendszerből könnyű kicsúszni, az összeszokott körökből kikerülni. Mărcuțiu-Rácz Dóra hozzátette, amikor Kolozsvárra került, nem igazán volt rálátása a kortárs irodalomra, de a megismerkedés neki is pozitív élményként csapódott le, egészen addig, ameddig el nem ment az első Bretter-körre, melyet durva beavatási rítusként élt meg. Sztercey Szabolcs elmondta, ő, ha lehet, még távolabbról jön, ugyanis, mikor Kolozsvárra jött, még úgy volt, hogy mérnök lesz, és eleinte valóban elég kevés tangenciája volt az irodalmi élettel. Közben kezdett el írni, és korán úgy érezte, belterjes dolog az irodalmi élet, a bejáratott intézmények túlságosan is bevett módszerek alapján működnek. Véleménye szerint a legfontosabb a jelenlét, hogy ott legyél, ahol látnak, ahol felfigyelnek rád.

Később szóba került a traumaköltészet is, a fiatal költők tendenciája arra, hogy saját fel nem dolgozott traumáikat öntsék versbe, vagy éppen a vers által akarják feldolgozni azokat. Mărcuțiu-Rácz Dóra elmondta, korán rájött, hogy nem akar traumaköltészetet művelni, nem akarja, hogy az emberek azt olvassák, hogy „milyen rossz szegény kicsi Dórának”, sokkal inkább azt szerette volna, hogy ne kimondottan a vele megtörtént eseményen legyen a hangsúly, mintinkább azon, amit az esemény előidéz, a hatáson, amit az kivált. Gál Hunor bevallotta, ő maga egy trauma miatt kezdett el írni, de nem a trauma kiírásának értelmében. Ha trauma „kerül” a szövegébe, mondta, akkor azt akarja, hogy az olvasó úgy szerezzen róla tudomást, hogy az illető trauma nem személy szerint a szerzőé, hanem lehet alkalmasint magáé az olvasóé, vagy éppenséggel bárkié. Nem akarja azt hitetni az olvasóval, hogy ő a személyes traumáit mondja el, véleménye szerint ilyen nincs is: azt akarja közölni, hogy ha ő meg tudott valamilyen módon küzdeni egy bizonyos problémával, akkor a másik ember is képes lehet ugyanerre. Sztercey Szabolcs sem tekintett elmondása szerint sohasem terapeutikus cselekvésként az írásra, számára az sokkal inkább reflexiós értékű: persze úgy, hogy a jó vers más valaki – az olvasó – számára is reflektív tud lenni.
A kérdések között a szerzők több művüket is felolvasták, az eseményt pedig a hallgatósággal való kötetlen beszélgetés zárta.