Idő-tér-kép-könyv: Tamási Áron, a humorpálcás mágus

Egy emlék

Az egyik iskolai év végén a magyartanárnő feladta a házi olvasmányokat. Köztük egy olyat is, hogy A bölcső és környéke. No, hát engem körülbelül annyira érdekelt a bölcső is, meg a környéke is, mint mondjuk Marx A tőkéje, amelynek egy vörös példánya ott díszelgett hithű kommunista nagyapám könyvespolcán.

Hazamentem, mutattam, né, mit kell elolvasni. Apám kezembe is nyomta a Kriterion kiadását: volt a borítón egy nagy Té betű, meg egy nagy Á betű, meg az író neve, bizonyos Tamási Áron, no meg a cím. Váratlanul felajánlottam, hogy inkább elolvasom még háromszor az Egri csillagokat, persze csak a várostromtól kezdve, mert ami előtte van, azt egyszer bőven elég elolvasni, nincs benne semmi izgalmas. Apám rám nézett – néha remek pedagógiai sejtései voltak –, és azt mondta: az Egri csillagokkal a bölcsőt nem lehet kiváltani, hanem ajánl ő is valamit nekem: ad egy másik Tamási-könyvet, s ha az nem tetszik, akkor kitalálunk valamit. Még jobban elszontyolodtam, amikor ezt a másik könyvet megláttam, ugyanis vastagabb volt. Igaz, a borítón volt egy székelykapu, előtte egy kisgyerek, az író neve, Jégtörő Mátyás, a cím, meg hogy Erdélyi Szépmíves Céh. Tudtam, hogy ilyenkor nincs több alkulehetőség, sem apelláta, ezen át kell esni. Elvonultam a szobámba, felütöttem a könyvet… és TÁ egyetlen varázstollvonással elvarázsolt. Pár nap alatt megettem a regényt, aztán mindjárt a bölcsőt meg a környékét, utána pedig megkérdeztem apámat, van-e még Tamási-abrak a házban. Hogyne lett volna. Még vastagabb könyv következett, egy bizonyos Szakállas Ábelről. Megettem azt is. Aztán jöttek sorra a többi regények, novellák, Magyarországról külön elhozatták Tamási összes novellájának 1982-es kiadását, két kötetben, mert hogy egyet sem akartam kihagyni.

Egy másik emlék

Egy pesti társaságban az épp akkoriban megjelent (1993), sajnos valóban hullámzó színvonalú nagyjátékfilm (Ábel a rengetegben) kapcsán került szóba Tamási Áron. Én meg mesélni kezdtem az univerzális humorérzékkel és emberséggel megáldott erdélyi (közelebbről székely) író mágiájáról. Mire valaki megjegyezte: érti ő az én rajongásomat, de hát ez a népieskedő írásművészet igazából nem mágia, hanem skanzenillatú, azaz poros irodalom, amely az ezredvég felé haladó olvasó számára valamiféle hamisan édeskés változatát nyújtja a valóságnak. Nem véletlen, hogy olyan giccses lett a film. Ahogy mondani szokás, köpni-nyelni nem tudtam. Azt viszont azóta is látom, hogy Tamási Áron könyveit mintha kiradírozták volna az elitkánon toronymagas polcairól. Nyilván nem látványosan, valamiféle szakmai-nyilvános boszorkányüldözés ceremóniája közepette, hanem elegánsan, mint amikor a kellemetlen ismerőst levegőnek nézik a felső tízezres partin.

Az idő-tér-kép-könyv

Egy idei könyvvásáron megakadt a szemem egy könyvborítón. Ismert fotó ez, Tamási Áron egy széken ül, jobbja a támlán, ujjai közt cigaretta, kópé szeme csurig telve szeretetteljes figyelemmel. Ösztönösen kézbe vettem a súlyos tárgyat. Tényleg nagy könyv az MMA Kiadó Tamási-albuma, buszon, útközben nem ajánlom olvasásra, böngészésre senkinek. Kinyitottam, és mindenünnen Tamási-pillantások, Tamási-vidékek, Tamási-világok néztek vissza rám. Azonnal megvettem, mentem is haza, kényelembe helyeztem magam – ehhez a könyvhöz afféle polgári tér-idő kell –, és belemerültem. Cs. Nagy Ibolya rendkívül alapos tanulmánya, no meg az A. Szabó Magda válogatta képek ármádiája ismét magával ragadott. Ezt a könyvet sem tudtam letenni. Igaz, a vége felé, a második napon már kicsit szédelegtem a precízen megírt történet- és hatalmas képhalmaz súlya alatt. Ezért rögtön nekifogtam, és másodszor is végigolvastam, néztem az albumot. És – amúgy ez történik bárkivel, aki belemerül a könyvbe – szépen, szerre betömődtek azok a rések, amelyek a Tamási-életmű, a farkaslaki emlékházban tett alkalmi látogatások és a talán legvarázslatosabb erdélyi magyar író köré lerakódott emlékkazal által meghatározott birodalom egén tátongtak.

Csak egy példát említek a sok közül. Annak idején körmömet rágva (csúf, ám olvasmányélmény esetén megbocsátható szokás) olvastam, hogy ugye, az a bizonyos Szakállas Ábel ott éldegél a hegyen, őrzőn, bizonyos értelemben árván, és akkor megjelenik az annak idején belőlem nevetést kiváltó nevű Fuszulán, a rabló, őt követi Surgyélán, a csendőr, aki aztán később szintén rablóvá válik, ám végül egy bizonyos Márkus nevű barát tüdővész fűtötte szentbeszéde hatására feladja magát Fuszulánnal együtt.

Akkor sem, később sem tűnt fel az a, ha tetszik, poszttrianoni kisebbségi sorsdimenzió, amely ebből a történetből (is) a sorok között kivillan. Persze Fuszulán is, Surgyélán is románok. És Tamási sziporkázó humorral, helyenként metsző iróniával ábrázolja Ábel elmecsörtéit a magyart csak törő sötét alakokkal. Ugyanakkor viszont nem mond ítéletet a haramiák fölött, legalábbis identitásuk okán nem.

Az albumot olvasva a Szülőföldem című, minek is nevezzem, hazaútikönyv (bár a hivatalos szakszó rá az, hogy viszonykép) kapcsán Cs. Nagy Ibolya felidéz egy 1926-os eseménysort: az Amerikában eltöltött évek után Tamási hazalátogat Farkaslakára. És Székelyudvarhelyen detektív (természetesen román) kíséri, be a csendőrségre. És megkérdezik tőle, beszél-e románul. És nem engedik továbbutazni Farkaslaka felé, fogdába zárják, aztán másnap csendőrkísérettel megy a szülőfaluba, ahol megint fogdába zárják, majd másnap, mivel a farkaslaki (román) csendőr épp szabadságon van, visszahajtják Székelyudvarhelyre. És nem tehet semmit. Aminthogy Ábel sem tehet semmit Surgyélán nyers erejével szemben. Azazhogy mégis: eszével ott vágja, ahol éri. Tamási valami hasonlót tett: Kolozsvárra érve megírta székelyföldi pokoljárását, mert „ezt tudni és tudatni mindenkivel nem egyéni érdek, hanem az országnak, magyarnak és románnak egyaránt érdeke.”

Ilyen és hasonló történetek, képek mozaikkockáiból áll össze a nagy idő-tér-kép ebben az albumban arról a székely, erdélyi, magyar humorpálcás mágusról, akinek óriás árnyékában varázslóinas azóta is igen kevés akad.

Ja, és arra is jó volt a testes könyv, hogy megállapítsam: jé, mennyi Tamási-művet nem olvastam még. Vagyis – amint Tamási írta, hogy a legnagyobb dolog világot teremteni – ez a kötet is megteremti az olvasó számára azt a térkép-világot, amelynek koordinátái mentén a Tamási-labirintus be- és átjárhatóvá válik.

Tamási Áron. MMA Kiadó, 2021.

‍