Hurok a határban

Alkonyodott. Áramszünet volt, a falu népe a kályhák körül várta, hogy elálljon végre a hideg eső, amikor csattanást hallottak és megkondult még a harang is. Aztán megint csak a csatornán csurgó víz hallatszott.

A pap meg a tanító ment ki elsőként, rövidesen előkerült a polgármester is, és percről percre egyre többen szállingóztak az isten háza elé. A rendőr futólépésben, vállán kalasnyikovval jelent meg, majd észrevette magát és szerényebben a nép közé lépett kérdezősködni. Szentségtelen látványt nyújtott a kerítést és a templom kapuját is áttörő, ezüst színű, afféle újgazdag BMW. A csomagtartója lógott csupán ki a roncsnak. A pap a templom oldalsó ajtóját próbálta nyitni, a tanító a roncsot nézegette közelebbről, erős benzinszag volt, és féltek, hogy odalesz a templom. Az erdész fiacskáját, ha túlélte egyáltalán a balesetet, olyan nagyon nem sajnálták volna. Próbáltak mentőt hívni, de a telefonok értetlenül sípoltak, nem volt térerő. Biztosan az eső. Legalább kordában tartja a tüzet, ha kigyullad.

Oldalt vonszolta kifelé a pap a neonzöld tréninget viselő pipereszagú úrfit, segítség, hívja már valaki az orvost. A rendőr lámpát tartott a test fölé, csóválta a fejét, a pénz kötelezte, nem a lelkiismeret. Közben azon gondolkodott, hogy a falu szűk és aszfaltozatlan utcáin át mégis merről jöhetett kétszázzal ez a kocsi, hogy átvigye a falat és berontson még a templomba is. Megjött az orvos, megtapogatta az úrfi nyakát, belevilágított a szemébe, aztán megcsóválta az is a fejét. Ennek pap kell, nem orvos. Vonakodtak, végül négy markos paraszt felnyalábolta a testet és a parókiára vitték, hogy legalább ne ázzon az embertelen időben. A rendőr, vállán a kalasnyikovval, elindult a falu végi villába a hírrel.

Oszlani kezdett a nép. A polgármester többedmagával kinyittatta a templommal szemben a kocsmát, gyertyát gyújtatott és vedreket kért. Hátha nem gyullad ki, de ha mégis, legyenek kéznél. És ittak. Megjött az erdész a terepjárójával, a kocsma ablakáig csapta fel a sarat. A polgármester átlépett a parókiára, hogy ne mondhassa senki, nem tette tiszteletét a halott apjánál, aztán visszatért az ügyeletes tűzoltói posztjára a cimborák közé.

Éjfél felé már inkább köd volt, mint eső, hajnalban pedig már az is fázott, aki a fűtött szobából nézett ki a homályos, nyirkos tájra. Nem jött meg az áram.

A tanító elmosódott alakja tűnt fel a téren. Távolságokat lépett, meg-megállt, neki sem fért a fejébe, hogy honnan jött ez a BMW kétszázzal, mert ha összekötötte a kapuba szorult autót a kerítésen ütött lyukkal, az az egyenes egy házsorra mutatott, márpedig a nedves kockaköveken kétszázzal nem kanyarodhatott ki a kocsma melletti utcából. Ahol megint csak nem mehetett kétszázzal, mert szűk az utca és földút van. Messze kinn a határban, a bekötőúton igen, ott lehet száguldozni. Amint ott téblábolt, a postás jött ki a ködből, és nekiment a biciklivel, jól meglökte, de csak a tűzoltói ügyeletet vállaló, nehéz fejű atyafi terült el a nyirkos köveken. Maga? A postás gyámoltalanul forgatta a fejét. Ő a városba indult a drótszamárral, egy perce még a bekötőúton volt, pont a betonhídnál, becsületistenére ő nem képzelődik, ennyit azért nem ivott.

Jobb dolga nem volt, elindult hát a tanító a határba, hogy megnézze magának azt a betonhidat. Nyomta a szemét a fehéredő köd, délelőtt talán majd eloszlik. Elment az erdész villája előtt, onnan kezdődött az aszfaltos út s vitt egészen a főútig. Ment a tanító a néptelen aszfaltsávon, senki sem jött a falu felé, vasárnap nem járt még a tejes kamion sem. Nem lehetett nagy forgalom, a dűlő után már szokott hallatszani a főút zúgása. Ahol a hidat sejtette, ösztönösen megtorpant. Hegyezte a fülét, merre lehet a patak. Követ vett fel, nézelődött a tejfehér ködben, bemért egy irányt, eldobta és várta, hogy csobbanjon. Semmi. Olyat grimaszolt erre, mint amikor a táblánál valaki egyenlő oldalú háromszöget rajzolt derékszögű helyett. Felvett egy marék követ, s mindet egyszerre dobta el. Egyik sem csobbant.

Jött mögötte az orvos a rendőrrel, vállán a kalasnyikov. A polgármester is akart jönni, ám ő túl komolyan vette tegnap az ügyeletet és jobbnak látták lefektetni, a papnak meg vasárnap a templom körül van a helye, főleg egy ilyen incidens után. Na mi van, kérdezték. A tanító vállat vont, hogy ő nem érti. Köd volt.
Állt a három férfi, egyszer a rendőr fogta a fegyverét és egy csatakiáltással megrohamozta a ködöt. Futólépés, aztán eltűnt és csend lett. A tanító meg az orvos akaratlanul is röhögött egy jóízűt az egyenruháson, csak aztán annyira nyomasztóvá vált körülöttük a csend, mintha a köd mögött pár méterrel maga a semmi lett volna. Szólongatni kezdték a rendőrt, elég a tréfából, válaszoljon. Semmi. Lehet ilyen? – kérdezte az orvos és mind a ketten arra a képtelenségre gondoltak, amelyet a templomba csapódott luxusjárgány jelenthetett.