.svg)
de nem egyedül
a szoknya alatt cincogtak az egerek, vándorolt
egy kastély. polcain könyvek ingadoztak,
lapjaik között lepréselt földgömb, szárazság,
tűz, oltószerszámok onániája, leszakadt zongora.
különböző atmoszférák bársonyútjain gyalogolt
a lepke. szárnyairól aranypor hullt, szájában
szívószál. szürcsölte a galaktikus kólát, és
sohasem hazudott. mirigyek voltak a beképzelt
csillagok, rákos sejtek, és az immunhiányos
bolygókon szalamandrák ölelték egymást.
biztonságot akartak, letéptek egy hangyalábat,
megsütötték a vénuszon, és pancsoltak a ketchupban.
mit ér megöregedni? minden belénk nyomódik,
egy hektoliter bor, háromezer kézfogás, nyolcvan-
ötezer étkezés, száz hányás, kidülledt kilométerek.
és most nincsen térköz, sem finom kiemelés,
csupán atmoszférák, csengőfül, ledszemek,
szórakozott járdaszegélyek, névmások.
mit ér a fiatalság, csupa üres hely, kongó
nézőtér, banális kamaszarrogancia. rendesen
inni sem tud az ember, nemhogy járni. cincogtak
tehát a szoknya alatt az odakészített ajándékok.
boldog, aki ki meri bontani magát a születésből, és
vissza tud emlékezni petesejt-korára,
amint érik. micsoda méhzümmögés! a kaptár!
gyorsan! lecsurgatni a mézet! szikét! adrenalint!
bömböltetni a rádiót! leszakadt zongora, balsors,
költői véna. hallotta valaki a csempét énekelni?
borzasztó műhelyekben készítették a lírikust.
a lombik kisiklik wagner kezei közül, faust fölé
lebeg. did he smile his work to see?! csengőfül,
ledszemek, nabukodonozor megőrülése. a hold
egy kettétört tabletta. mormogó hadsereg alatta,
sylvia plath agyszüleményei, kiszaggatott sütemények.
és megint a méhraj. az álmokban felismert arcok.
egy köhintés, hotelfétis, idegen helyen aludni,
de nem egyedül, és igyekezni, hogy halkan.
nietzsche táncol a holdon
megittam apám visszaváltott üveggolyóit,
mesebeli kutyák csaholását nyaratszaka,
keszegek fejéből kifordult szemet, légzsákot,
halszagú cigánykerekeket, elszívtam a szüzességem,
punk csillagok tetoválták véresre az ágyékomat,
mint akibe vonatok indulnak, felkapott városka,
bokára letolt nadrág az alkony, holdrudacska világít,
futok, megmarkol egy stoptábla, ahogy átmegyek
a piroson, fedett, húgyszagú parkolóba csal, különben
agyonverlek, hozzám csak a lányok kedvesek, azok
beszélgetnek velem, ha kisebesednek a falak, és az
ajtó is be van rúgva otthon, kommersz reggeleken,
hogy másnap állott jövőt vedeljek, ami megmaradt
a buli után, mind összeigyam, összeborogassam,
vermuthajnalt a vodkadéllel, tizennyolc éves vagyok,
futok a balatonba éjjel, tapad rám a nadrág, lövöm
a pezsgősdugót, egy állóhajó diszkófényeket köpköd,
erotikus dolog ez a végrenagykorúság, fekete
iszapszagom viszem kocsmaszerte, tátogok, hallucinálok,
különben agyonverlek, kifordult szemű keszeg, halarcok,
bőrszagú rockballadák, röhögő lakótelepcsapok.
abban az időben
abban az időben, tavaszi szombatokon, amikor takarítottunk,
le kellett vinni a porszívózsákot, és valahogyan fél kézzel
felemelni a vérnarancs színű fémkonténer tetejét, majd
arcunkat elfordítva (nehogy visszaszálljon az összes por)
múltunkat belerázni a kukába, néha kézzel is rásegíteni,
egy nagyobb hajgombolyagnál fogva a többi kosz is megindult,
karácsonyról a tűlevelek, maris rákáttétje, üvegszilánkok,
zúdult ki az összes piszokká romlott élet, az ember keze is
poros lett végül, fogam között a szemcsék, azután lecsapódott
a dögnehéz szemetesfedél, nyomában savanyú szagokkal, mit
az áprilisi szél szerelmes bakfisként vitt tovább, elegyedve
odakozmált rántás illatával és egy szandi-slágerrel az egyik
konyha ablakából, aminek függönye hosszan a játszótér fölé
terpeszkedve, ritmusra táncolt: felpuffadt, összerogyott.
abban az időben, a kisvárosban, a felnőttek el voltak varázsolva.
anyám barna dajjervirág, családi römiparti, mentolos cigaretta.
a szomszéd hókuszpókból dőlt a fokhagymaszag, még a postaládából
is, amikor kiesett a kulcs a kezéből. a pincékben rejtőző macskák
éjjelente összevesztek és szaporodtak. a szembeházból kilépett
kleopátra, kannabiszt szívott az alvilág kapujában, ahova évek
múltán hetente felcsengettem. az apja tüdőembóliában halt
meg fiatalon. de abban az időben én még az óriáskígyón játszottam,
ami gyakran kilyukadt, olykor megfoltozták, majd ismét levedlett.
bátyám bevonult katonának, pedig nem is volt háború. azt írta,
lövészárkokat ásnak, de vajon kire lőnek? amikor hazajött egyszer,
fúvókát csinált, ujjai között összesodort egy ragadós kenyérgalacsint,
és lepuffantotta vele az ablakon beszédült sáskát. puff, sáska, puff!
anyám elvitt a könyvtárba, a régi kolostorépületbe, ahol egy félreeső
szárnyban barátkoztam a szótárakkal. kikerestem finnül,
hollandul, franciául, csehül az anyát, azután más szavakat.
Horváth Eve 1984-ben született Nagykanizsán. Jelenleg Dunavecsén él. Megjelent kötete: Konzol (Mersz Könyvek, 2019).
