Hol zubog fel a mögöttes (Lázár Kinga verseiről)

Lázár Kinga verseiről

Lázár Kinga ismeri az állatokat, s ezt el is hiszem neki. Tudásának forrása: látott kinőni egy őzet az erdő cserjefalából. Líraibb, mint egy biológiakönyv, s prózaibb, mint egy epifánia. Verseiben az állat és az állat tere nem válik fétistárggyá, de a szférák hierarchizálódásának lehetősége folyton ott lappang a találkozásokban. Sárga Daciák gázolnak el őzsutákat. Ilyet nem szabad, mert ez ahhoz vezethet, hogy felismerjük a bennünk rejlő gonoszt. Verseiben hol elmosódnak a határok, hol kirajzolódnak, de nem lassú ecsetelések mentén, hanem frontális ütközések közben.

Egyszerű mondatai mereven, szenvtelenül mutatnak az olyan források felé, ahol homályosan és némi fenyegetéssel zubog be a természetbe az, ami felette van. Ugyanakkor a természetfeletti sosem nyilvánul meg megkérdőjelezhetetlenül: az álom, egy külső nézőpont, a gyermek tekintete vagy az évezredes babonák jelenkori elavultsága nem engedi, hogy igazán közel kerüljünk ahhoz, ami Lázár Kinga verseiben a legvonzóbb.

Távolságot érzek köztem és a között a világ között, aminek a kék színű peremére lerakódik egy csendes asszonykoszorú, s ahol a deltákban tetőzik be az élet. Ezt a szövegek erényeként is fel lehet fogni: sikerül egy olyan perspektívába helyezniük a bennük rejlő mindenséget, ami többé-kevésbé kielégít, anélkül, hogy a versbeszélő mindenáron be akarna húzni minket maga mellé felkiáltásokkal, óhajtásokkal, kérdésekkel s egyéb varázstrükkökkel. Persze a halandó szervekkel is érzékelhető részletek, a testek melege, a combok pihéi, a körömágy tisztítása, a ropogós vászon segít megtalálni a kapaszkodókat, de kérdéses, hogy ezeket valóban mi érezzük, vagy ugyanaz a szenvtelen arc és rezzenéstelen kéz mutat rájuk, mint amelyik a kényelmesen magyar szórendű egyszerű mondatok mentén megszületik.

A Lizivel a halál utáni élet lehetőségeiről betekintést enged abba, hogy milyen az, amikor Lázár Kinga kérdez – ezzel a szöveggel kapcsolatban olvasói szempontból nem az az izgalmas, hogy sikerül-e élveznünk a távolságot és szenvtelenséget, inkább az, hogy sikerül-e megtalálnunk Lizit, s magunkévá tennünk a hozzá intézett kérdéseket. A lizis versben és a Gyökérképződésben az egyes szám, második személy használata erősen arra ösztönöz, hogy találjuk ki, ki beszél kivel a versben – ez egyrészt szabadságot ad, másrészt pedig homályba burkol. A misztikum közelebb kerül az olvasói énhez, de még mindig egy te-ben van kódolva.

Lázár Kinga verseinek van bája. Megmutatják, hol zubog fel a mögöttes, de nem engednek közel hozzá. Megérintik a misztikumot, de nem remegnek bele – legfennebb expliciten megidézik a félelmet, nagyobb szubsztancia nélkül. A szövegek a javasasszonyok titkait keresik – a hangulatot már megtalálták.

Fenti szöveg a május 8-án a kolozsvári Bulgakov kávéházban lezajlott 22. Bréda Ferenc Irodalmi Körön elhangzott vitaindító szerkesztett változata.

Ferencz-Nagy Zoltán 2001-ben született Brassóban. Jelenleg harmadéves bölcsészhallgató Kolozsváron. Lassan három éve közölget itt-ott. A szíve szakad meg a hegyekért.

‍