Hol háború van, ott

„Ég a gyertya, ég, el ne aludjék…”

       (gyermekmondóka)

Évekkel ezelőtt, egy téli estén, megszűnt az áramszolgáltatás a lakónegyedünkben. Nem tartott sokáig, előfordul ez a legjobb helyeken is – de amióta odaköltöztünk, ez volt az első ilyen alkalom. Fürdetés kellős közepén tartottunk éppen, a kislányom megszeppenve kérdezte, hogy mi történt, mert korábban nem tapasztalt ilyesmit. Semmi, mondtam, miközben a feleségem gyertyák után kajtatott, áramszünet. Hogy megnyugtassam, elmeséltem, a kád szélén, a sötétben üldögélve, hogy a mi gyerekkorunkban – a múlt század nyolcvanas éveiben – ez mindennapos volt: órákon át elvették a villanyt és a gázt, fűtetlen lakásban, pislákoló fények mellett olvastunk, házi feladatot oldottunk a hideg panellakásban. De mivel világítottatok, kérdezte Viola, és a válaszomra, miszerint gyertyával és petróleumlámpával, visszakérdezett: mi az a petróleumlámpa? Akkor bizonyosodtam meg végképp, hogy minden társadalmi és személyes probléma dacára voltaképpen szerencsések vagyunk, amiért a gyermekeink már egy olyan világban nőnek fel, ahol kénytelenek ezt megkérdezni. Azért, hogy végképp elavultnak számít az „aranykor”-béli vicc, ami arról szól, hogy mivel világítottak Romániában a gyertya és a petróleumlámpa előtt. (Villanyárammal.)

Egy határral odébb, egyik tollforgató ismerősöm meghirdette az #olvassunkáramszünetben „mozgalmat”: a napi többórás (akár tíz-tizenkét órányi) áramkimaradások idején, amikor megáll az élet, hiszen nem működnek a háztartási gépek, a munkaeszközök, nincs internet, és a legalapvetőbb teendők elvégzése is akadályba ütközik, mi mást tehetne az irodalomszerető ember, mint hogy a gyertyaláng mellett sorra veszi régi restanciáit, és elolvas minden könyvet, amit valaha szeretett volna elolvasni, de nem volt rá elegendő ideje vagy energiája. Kárpátalján egyelőre nem szólnak a fegyverek, „csak” a rendszeressé vált légiriadók hangjaira rezzennek össze az ott élők, „csak” a koporsók érkeznek sorban, „csak” – egy kollégámat idézve – „viszik a legkisebb királyfit”, sok legkisebb királyfit a frontra…

Óhatatlanul előtolakodnak Faludy György egészen más kontextusban született, másfajta látomást fellobbantó Tanuld meg ezt a versemet című költeményének sorai: „…hadd kísérlek, ha nem leszek, / mikor nyűgödre van a ház, / hol laksz, mert nincs se víz, se gáz…” És az is, hogy inter arma silent musae – de nem volt igaza a latin rétornak: háborúban sem hallgatnak a múzsák. Kiváltképp akkor nem hallgathatnak, még ha az énekük nem is hallszik a csatazajban. Minden háborút megírtak, minden fájdalmat, a világ összes vigasztalanságát, jó előre is, mert valamiképpen minden szenvedés ott van egyetlen szenvedésben. Kezdődhetne akár így: „Hol háború van, / ott háború van, / nemcsak a frontvonalban, / nemcsak a harckocsikban…” – de ezt nem én, nem mi fogjuk megírni.

‍