Hármas könyvbemutató – Sánta Miriám: Hétfőn meghalsz, Serestély Zalán: Közös hűlés, Fischer Botond: Tavasz lesz, Corina

A 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretén belül, november 16-án a GCaféban egy hármas könyvbemutatóra került sor. A meghívottakkal, Serestély Zalánnal, Sánta Miriámmal és Fischer Botonddal Láng Orsolya társalgott. A beszélgetés során többek között szó esett hiányról és hiányból való (újra)építkezésről, apokalipszisről és túlélésről, Istenről és különböző istenképekről, identitáskeresésről és a teljes identitás megtalálásának lehetetlenségéről, írói magatartásról, ökológiai lábnyomokról és a túltermelés kérdésköréről.
Láng Orsolya a beszélgetés elején megjegyezte, igyekezett közös pontokat találni a két vers- és egy novelláskötet között, ami nem feltétlen okozott nehézséget számára, hiszen a kötetek több hasonló irányvonallal rendelkeznek. Mindhárom kötetre jellemzőnek érezte, hogy sokkal inkább állapotot mintsem történetet jelölnek, és az alkotások a hiányból építkeznek, valamiféle túlélési stratégiát megfogalmazva. Serestély Zalán saját kötetének, a Közös hűlés megírása esetében kétféle hiányból is merítkezett. Elmesélte, határidőre kellett volna leküldenie verseit de ennek lejárta előtt nem sokkal csak a kötet egyharmada volt kész, ezért rövid idő alatt kellett behoznia a lemaradást. Olyan erős élményekből merítkezett amelyek az elmúlt egy évben meghatározták életét, intenzív réseket keresett magában és életében először próbálta ki a terapeutikus írást, bár nem feltétlen érzi ezt az apokaliptikusságot.

Sánta Miriám elmondása szerint a Hétfőn meghalsz című kötetében valóban beszélhetünk állapotokról, apokalipszisről és túlélési stratégiákról, ha nem is annyira intenzíven, de őt abszolút foglalkoztatja ez a téma. Kötete leginkább a szorongást és az identitáskeresést problematizálja. Fischer Botond Tavasz lesz, Corina című novelláskötetében is központi szerepet kap a hiány, érthető ez alatt kulturális hiány és valamiféle elvonási tünet egyaránt. Kötetére jellemző egy antropológiai értelemben vett objektivitás, egy tulajdonképpen buddhista nézőpont, amely kívülről közelít egy belsőleg megélt hiányhoz vagy szorongáshoz, így egyértelműen az állapotokra kerül a hangsúly. A címválasztás Fischer Botond szerint összeköthető egyfajta apokaliptikus gondolattal, hiszen egy tulajdonképpen erre utaló erőfeszítésre, reményre és próbálkozásra fektet hangsúlyt.
Láng Orsolya feltételezésére, miszerint a két verseskötet így vagy úgy de foglalkozik az Isten-kérdéskörrel, mindkét szövegvilágban érezni egy transzcendens lény jelenlétét, Sánta felhívta a figyelmet arra, hogy verseiben talán csak átvitt értelemben érezhető mindez az általa gyakran használt szakrális beszédmód miatt, Serestély szerint pedig verseiben inkább az isten kiüresedett helye érezhető. Láng Orsolya úgy érezte, a kötetek valahogyan dialógusba kerülnek a túltermelés problematikájával és világunk aktuális környezetvédelmi kérdéseivel. A költői magatartás kapcsolódik egy kisebb ökológiai lábnyom gondolatához. Serestély felnevetett, elmondása szerint jelen kötetében nem feltétlenül akart ezzel a témakörrel foglalkozni, de úgy látszik, nem tud nem erről írni hiszen ezek határozzák meg mindennapjait. Fischer novelláskötete a perifériákon élőket helyezi előtérbe, ahonnan ő maga is érkezik. Szerinte a réteg amelyről ír, másképpen ugyan de egyértelműen szembesül a túltermelés kérdésével, ennek bemutatására is hangsúly kerül a kötetben.
A beszélgetés végén a meghívottak felolvastak, az esemény pedig könyvvásárlással valamint dedikálással zárult.