.svg)
El a templom mellett, végig a főutcán, aztán jobbra, a kertes házak és az erdő között, utána balra, át a mezőn. Öt kilométer. Mély levegőt vesz, kezébe veszi a botját, kalapját a fejébe húzza. Kilép a kerítésen. Hiába is, aki egyszer élsportolt, nem tud teljesen elszakadni a mozgástól. Csak az a bal láb ne fájna. Mindig a bal lábában csalódik.
Az a láb görcsölt be az olimpiai selejtezőn. Pár méter maradt a négyszázból, második helyen állt, biztos volt a kijutás, de jött a görcs, végül negyedik lett. Egész évben az olimpiáért küzdött, korai kelés, napi két edzés, szakértők által készített étrend. A tévében nem is nézte, csak a záróeseményt, de amikor meglátta az atlétikacsapatot, elkapcsolt.
A kutyája eltűnik a kanyarban. Csettint, a kutya visszarohan, megnyalja a kezét. Régen futni járt vele, kölyökkutyája mindig vadul lihegett mellette, a nap hátralevő részében arra sem maradt ereje, hogy megugassa a ház előtt elsuhanó autókat. Most pedig, mintha csak bosszút akarna állni, folyton előreszalad. Zsebébe nyúl, eldobja a teniszlabdát. Kutyája eltűnik a kanyarban, pár pillanat, vissza is ér. Lehajol a labdáért, felszisszen. A bal láb.
Az a láb térdelt le a lánykérésnél. Bár ne tette volna. Boldog első év, szenvedő tíz, válóperes három. Felesége folyton panaszkodott, sosem látja, hiába magyarázta neki, hogy az olimpia mindent megér, felesége végül úgy adta tudtára az elégedetlenségét, hogy megcsalta. És még neki állt feljebb! A válás után lánya egyik héten a feleségénél, a másikon nála aludt. Esténként mindig együtt nézték az atlétikát a tévében.
Elér az utolsó kertes házhoz, meglátja Béla bácsit, kezében kapa, a földet lágyítja. Int, köszön. Béla bácsi megörül, a kapát a földbe szúrja, a kerítéshez lép. Hogy megy a sora? Megvonja a vállát. Béla bácsival mindig megörülnek egymásnak, pedig az időjárást leszámítva nem beszélnek semmiről. Megyeget. Béla bácsi mit szól a mai időhöz? Béla bácsi legyint. Szörnyű. Egyetértően bólogat. A panaszkodás is megvolt. Akkor marad az elköszönés. Int, elindul. Béla bácsi utánakiált. Ez a sok séta nem árt meg magának? Visszafordul, mondana valamit, de nem szólal meg. Otthagyja Béla bácsit. Elrakja a zsebébe a teniszlabdát, kutyája hiába ugrándozik körülötte, nem veszi elő. Megigazítja a kalapját, nagyokat lép, a botra támaszkodik.
Kétszer műtötték a bal lábát. Az első után lánya sokszor látogatta meg, segített főzni, bevásárolni, még fürödni is. Felesége rá sem nézett, egyszer hívta fel telefonon, akkor is csak figyelmeztette, ne beszélje tele lánya fejét a mocskolódásaival. Pedig ő csak az igazat mondta róla, lányát kezdetben nem zavarta a csúnya beszéd, de hamar megunta. Zavarta, hogy lánya nem áll mellé teljesen. Szóba hozta az atlétikát. Hogy állsz vele, készülsz eleget, az edző panaszkodott, egyre ritkábban lát. Lánya erre elhallgatott.
Elérnek a mezőhöz. Innen már csak egy balrafordulás, fél kilométer és kész. Az erdőt nézi, sárga falevelek a földön. Arra is vezet út. Ugyan hosszabb, megkerüli az egész mezőt, de az is hazavisz. Mély levegőt vesz, megütögeti a bal térdét. Elindul az erdei úton. Kutyája pár méter után vadul ugatni kezd, beugrik a bokrok közé. Hiába csettint, nem jön vissza. Tapsol, a nevén szólítja, az sem használ. Morogva követi a bokrok közé, eltolja az arcába nyúló ágakat.
A második műtét véletlen baleset volt, elcsúszott a jeges úton. Legalábbis mindenkinek ezt mondta. Valójában egyik reggel az edző kiabálva hívta fel, lánya nem jelent meg a versenyen. Azt hitte, valami tréfa, lecsapta a telefont, hívta a lányát. Kétszer kicsöngött, aztán meghallotta lánya sóhajtozását. Káromkodva szólította meg, ez volt a nagy esélye, az országos bajnokságról lehet kijutni a külföldi versenyekre, ment volna neki, csak ne lenne olyan hitetlen, mint az anyja. Lánya végighallgatta, anyánál leszek, aztán letette. Fél percig kiabált a süket telefonnak, hagyta, hogy átjárja a harag. A szekrénybe rúgott. A bal lába nagyot reccsent, a szőnyegre borult.
Megtalálja a kutyáját. Kiabál neki, kutyája megfordul, liheg. Mintha gúnyosan mosolyogna. Fintorog, el akarja kapni a kutya nyakörvét, de nem éri el, a kutyája elszalad. Követi. A gyors léptekből kocogás, a kocogásból futás lesz. A kalap leesik a fejéről, eldobja a botját, bal térdében melegséget érez, átterjed az egész testére, a bokájától a nyakáig, összeszorítja a fogát, homlokán izzadság folyik végig. Megáll. Zihál, a jobb térdére támaszkodik, meglát egy kivágott fatörzset, odacsoszog, leül.
Kutyája kiugrik a bokrok közül, a fatörzs mellé rohan. Megsimogatja a kutyáját, a fültövénél, azt szereti. Mély levegőt vesz, pulzusa lassul. A földre hullott faleveleket nézi.
Ocsenás Péter Bence 2001-ben született Budapesten. Jelenleg az ELTE BTK hallgatója, filmet és esztétikát tanul, Agárdon él. Egy éve foglalkozik komolyabban az írással, pár megjelenése van (Tiszatáj, Irodalmi Jelen, Látó, Kulter, Bárkaonline, Szófa).
