„Hagyjál minden bölcsész izét!” – Kassay Anna a 40. Bréda Ferenc Irodalmi Körön

A november 4-i Bréda Körön Kassay Anna prózái kerültek górcső alá. Anna (2002, Csíkszereda) Belgrádban tanult filmművészetet, jelenleg tévéműsorokat szerkeszt, illetve a 2024-es Méhes György Tehetségkutató Pályázat próza kategóriájának fődíjasa volt. Az est moderátorai Nagy Zalán és Péter Blanka, vitaindítóval László Zsuzsa készült.

„Mit kezdhet az irodalom a különböző teoretikus álláspontokkal? Hogyan nyúljon a művészet traumákhoz, hogy az ne váljon személyes nyavalygássá? Mit jelent testnek lenni, testben lenni?” László Zsuzsa kérdései szőnyegbombázásszerűen zúdultak a közönségre, amíg a szerző kifújta magát a két szöveg (Performansz, Álom) felolvasása között.

A résztvevőkből gejzírként zubogtak fel a legkülönfélébb vélemények: olyan jelzők hangzottak el, mint az elbűvölő, állatias, kemény, kifejező, érzelemdús, dühítő, vulgáris; és sokunknak egy új kifejezéssel is bővült a mentális lexikonja, amikor a Performansz című írás kapcsán szóba jött a bölcsészpornó fogalma.

‍

‍

A helyenkénti önellentmondás a szövegek problematikus pontjának bizonyult: a hallgatóság fülét megüti a tiszta levegő és a lassan hömpölygő szmog egyazon bekezdésben való említése, vagy „a híd alatt vonuló tonnák” képe, amely kissé hihetetlenül azt feltételezi, hogy a narrátor egy hídon lakik. Mint tudjuk, vannak bizonyos közhelyek, vonzatok, olyan szavak, amelyek minden olvasó fejében szétválaszthatatlanul összetartoznak, például az ébredő ösztönök, kopasz foltok vagy a nyekkenő ajtó. A hozzászólók arra hívják fel a szerző figyelmét, hogy ezek szétválasztása és más jelzőkkel való újrakonstruálása egy nagyon érzékeny folyamat, amely jól átgondolt szerzői intenciókat kell, hogy tükrözzön, különben csak hátráltatják a befogadást.

A vita során a látszólagos evidenciák is megkérdőjeleződnek: az epikus anyag hiányosságaira hivatkozva („a cselekmény olyan, amilyen”) feltevődött a kérdés, hogy egyáltalán novellák-e Kassay Anna szövegei, vagy inkább prózának eladott szabadversekkel van dolgunk?

A műnem- és műfajbeli kérdések tisztázása (?) után a figyelem az Álom című szöveg egyik bekezdésének végén éktelenkedő mondatra irányult. „Vannak olyan utak, amikhez nincs útitárs”, hangzott el az aforizmagyűjteménybe illő pszeudo-bölcselet, és a közönség egy része vérző hallójárattá állt össze tőle: bődületes giccsnek, indokolatlan pátosznak érezték a fordulatot; de mivel a Bréda Kör az együttgondolkodás helye, seperc alatt meg is fogalmazódott néhány alázatosabb alternatíva, amiket a szerző fontolóra vehet, például: „Ezen az úton egyedül vagyok” vagy „Ezen az úton nincs társam”.

‍

‍

Természetesen az érzelmek által irányított olvasói benyomások sem maradtak kimondatlanul. Anna számára olyan alkotói attitűdöt javasoltak, amely az intuíciót helyezi előtérbe, és egy bizonyos belső hang követésére biztatták. „Hagyjál minden bölcsész izét!”, hangzott el, hiszen egy jó film sem snittekből és jelenetekből, hanem érzelmekből épül fel.

A szemek egyre tágabbra nyíltak, a szemöldökök szüntelenül ráncolódtak, és az álláspontok közötti szakadék is mélyülni látszott, így az est utolsó hozzászólója már csak pironkodva merte bevallani: „Lehet, hogy hülye vagyok, de én úgy éreztem, hogy értem a szöveget.”

Kassay Anna ahhoz képest, hogy nem szereti megmagyarázni saját szövegeit, az utolsó szó jogán egész konkrét támpontokat nyújtott az olvasásukhoz. Azt is hozzátette, hogy műveit lányos szövegekként határozza meg, és úgy gondolja, hogy a korban hozzá közelebb álló nők fogékonyabbak voltak rájuk, mint általában a férfiak. Jelentem, hogy a beszélgetést még azelőtt sikerült lezárni, hogy kitört volna a genderháború.

November 18-án ugyanitt, ugyanekkor Locker Dávid verseit olvassuk közösen, addig is kihirdetem a 40. Bréda Ferenc Irodalmi Kör mondatszépségversenyének győztesét: „…öregebbek a kezeim, mint én, kéken dudorodik az artériám, a bőrömön millió ránc készülődik gyerekkorom óta.”

‍