hagyatékul kislányomnak (versek)

hagyatékul kislányomnak

tudnod kell

márpedig a világ gyönyörű

még úgy is

hogy az óperenciás tengeren túl

tinédzsereket

lőnek halomra irányt vesztett tinédzserek

a világ gyönyörű

bár a szomszédban az üveghegyen túl

rakéta záporozik lakónegyedekre

a világ gyönyörű

úgy is hogy tudom

valahol veled egyszerre nőhet fel

valami féltékeny őrült

aki halálba szoríthat a szerelem jogán

a világ gyönyörű

bár vannak benne

ronda apák édesek és mostohák

nagybácsik erős és gonosz férfiak

akik holdtöltekor napfordulókor

vízkeresztkor fizetésnapkor

förtelmes disznóvá változnak

és olyankor szeretnek kismalacokkal

játszani

szeretik hallani hogy visít

a világ gyönyörű a különféle

varázslók keverte halálos mérgekkel együtt

melyek belefolynak a vizeinkbe

átitatják a földünket és levegőnk

úgy ahogy tanítottam

te csak vedd szemügyre

újra meg újra a fákat

melyek alá bújsz

takarózz be óvó árnyékukkal

rázd fel a virágok-füvek párnáját

mielőtt ráheveredsz

kövesse a szemed a patak vizében

csillogóvá csiszolt kövek ragyogását

aranyszínű díszeit a templomunknak

a nyári szellőt halld csak

kacagj a halálra

nézz be a füvek közé a kövek alá

és mondom neked

nem vagyunk sem többek

sem kevesebbek mint a futkározó bogarak

vagy nyálkás csigatojások

de te csak figyelj

mindig csak figyelj és nézz és láss

ha így teszel

majd te is meg akarod menteni

mindezt

a rutin győzelme

(színházi jelenet)

a tömbházsor pont középen kibelezve

mintha belülről feszítette volna szét

valami erő

és éppen a lépcsőházbejárónál okádta ki

magából

az emberiség megemészthetetlen mocskát

az épület jobb és bal oldala

– néhány ablakot leszámítva – érintetlen

jobbról hiányos falú kétszobás földszinti

lakás

halottat mosdatnak

térdeplő nő jajveszékel

a játszótérre emlékeztető vas- és

betonhalmok

között rongybabaszerűt ringat egy kislány

ne sírj ne sírj mint egy bőgőmasina

hisz nem lőttek meg csak meghaltál te butuska.

zik-zik-zik fázik a kezem

míg a véred kihűlne megmelegítem

az ajtónyílásban egy édesanya

védi testével két hónapos csecsemőjét

az apa pénzt számol le

az asztal mögött ülő férfinek

aki egy füzetbe írogatva panaszkodik

megint nincs internet

ma sem tudom nézni a meccset

mögöttük az egyik szomszéd

fürdőköpenyben

fején kevlársisak

kezében kávéscsészét szorongat

majd a távoli robbanások közti szünetben

odaszól a férfinak

a következő rakétatámadásig

hozom én is a havi elmaradást

Arsenal vs. Barcelona, 2011

Borsodi L. Lászlónak

mindketten az ölömbe akarnak ülni

és inkább engem figyelnek

miközben én a képernyőt

le sem veszem a szemem a labdáról

illetve a Barcelona védői között

szökellő ifjú Walcottról

valahol fejük magasságában a szívem

a patakként csorgó cselek

és a sportkommentátor ritmusát követve

egyre magasabb fokozatba kapcsol

aztán amikor Fabregas balettba illő

mozdulattal

átemeli a nagydarab Abidal fölött a labdát

majd Van Persie elé pattintja

aki apró de gyors vállrándítással

elküldi szivarért Piquét és rálövi

és már ugranék magasba de

érzékelem a combjaimra nehezedő súlyt

ezért egy heves ölelésbe csatornázom

örömöm és csalódásom

mert Valdés-nek mégis sikerül védenie

azonban amikor Van Persie beadás helyett

oldalról becsavarja az egyenlítő gólt

valósággal robban a lelátó

és felváltva dobálom magasba őket

szívem őrjöngő szurkolótábora előtt

visongva nevetnek most engem most engem

kérik a figyelmet és alig várják

hogy újra velem örülhessenek

a csereként beálló Arshawin góljánál

már közösen ugrálunk

hisz egy csapat vagyunk

értem futják a bemelegítő köröket

és tekintetük csak engem keres

ők azok a selyp Ajsavin

a nyertes gól szerzője az orosz csodacsatár

akinek később a mezét is gyakran

magukra öltik

arra készülve minden nap

hogy bekerülhessenek csapatomba

hogy nevüket kiáltva őrjöngjek az örömtől

erről szól a napi edzés

pluszköröket futnak a figyelmemért

versenyeznek és bombagólokat lőnek

csak azért hogy bekerülhessenek

példaképeim csarnokába

‍