Háború, boldogan (Versek)

Háború, boldogan

‍

dédapám földgolyó-sebe kering

(egy aknarobbanáskor sérült meg,

beletaposott a fűbe, az elfeküdt

szálak tenyérnyi hajcsomókként

lőttek, lökték a magasba)

felém, és látom őt, együtt

dédanyámmal a töltésen,

az összetartozás örömével

fekszenek egymás mellett,

háborúboldogan –

(egy levelükben írták: ne

haragudjak a kifejezésért.

az égen nem fújtattak már

ezüstös sárkányok, a köd

köd volt, a tűz tűz, a pince

pince, télire elrakott

savanyúságnak)

Étkezés és bűnbánat

‍

Túl sok halat vásároltál, mondja

anyám. Félreértem. Megtoldom

egy ékezettel és egy betűvel.

Végül is, van benne igazság,

nézek a pultra terített nejlonra.

A citromot karikázzuk, a friss

rozmaringot aprózzuk. Bárki

beláthat széles ablakunk tejfehér

üvegén át. Pára van. Tegnap

leesett az első hó, beborítja,

csíkozza a betont, mint egy

fodrászszalont nagyanyám

hajszálai. Jéggyűszűk

a buszmegálló felé vezető

ágakon, folpackba tekerve

viszem a kisült halszeleteket,

mint nehezen megszerzett

zsákmányt. A fólia ereszt,

a zacskó oldalán sárga

írisz minden olajfolt.

Később elfogyasztjuk,

nézzük a házfalak oldalán

a sárga és sötét tömböket,

várunk, míg elillan a fény,

mint egy haluszony.

‍

Háncs

‍

A vágás intimitása. Például az olló –

a fiókban tartjuk, nincsenek emlékeim,

hogy anyám, nagyanyám milyen

rendszerességgel használta.

Elvágott staniclinyak, a borkánra dagadt

fedelet feszítgették fel vele. Én

belemetszettem a Bibliába, sötétben,

hogy a magyarázat adott legyen.

Ma pedig engem vágnak,

fehér lepel alatt tisztulok.

Végül a ritkítás: lábam elé régi

gesztenyefánk háncsa hullik –

bizonyítékom van. Hajbakapásaink

egyszerűek: te értem küldesz valakit,

én engedelmesen érkezem,

cukorkáért nyúlok a kosárba.

Görbe szálak a padlón. Mindegyik

egy utolsót ránduló halfarok.

Így tűnünk el éveinkből –

mint Krisztus egy darabja a szentkönyvből.

‍