Habkönnyű a kényelmetlen

„Jude judecă”, azaz „Jude ítélkezik” – jegyezte meg szinte mellékesen, és a rendező nevével tűpontosan szójátszó mozigépész lány a kolozsvári Győzelem mozi előterében, éppen amikor az apró tévékészüléken a Hercehurcás kufirc, avagy pornó ramazuri kedvcsinálója ment. Ez nem a hivatalos magyar fordítás, csupán a saját változatom, de számtalan pajkos áttétel kanyarítható az eredeti Babardeală cu bucluc sau porno balamuc román címből. Gyenge Zsolt kolléga a Revizoron, az első magyar nyelven megjelent kritikában Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházbannak fordította, mások majd másképpen. Mindenik helyes, és semelyik nem ér fel az eredetivel.
Amikor a XXI. század elején rázúdult a világra ez a mindenünket újraértelmezni jött járvány, arra kevesen gondoltak, hogy a filmes elbeszélés is megújulhat a hatására. Radu Jude román rendezőnek nemhogy eszébe jutott, de gyorsan le is forgatta ezt a hosszú című, minden tekintetben huncut-obszcén járványfilmet, amellyel a 2021-es Berlinale fődíját is elvitte. A Babardeală… annyiban járványfilm, de abban nagyon, hogy az orr- és szájmaszkoknak is oszt benne szerepet, ám nem az álarc hagyományos, hétköznapi elrejtő rendeltetésében vagy kulturális értelmében, hanem ellenkezőleg: a különféle maszkminták, színek, rányomott képek és szövegek továbbértelmezik a viselő társadalmi szerepét, vagy éppen „elárulják” a viselőjét, szétzúzzák a kivetített önképet, leleplezik a képmutatót, politikai vagy történelmi rejtett üzenetet hordoznak, illetve, ha a járványszkeptikusság irányából nézzük, az arcra tűzött hőbörgés is szemantikai gyöngyszem lehet. Például a pap szájára vont fehér anyag így üzen: Nem kapok levegőt!; vagy a kösztümös üzletasszony száján feszülő kistakarón piros-sárga-kékben írja: Isten velünk van! E kis utalások számos rétegen átcsorgó értelmezési lehetőséget nyitnak, korunk és kelet-európaiságunk kritikája szövi át a film központi tárgykörének súlyos problémáját, melyet Jude ebbe a roppant könnyed hangvételű szatírába csomagolt, görbe tükröt tartva vele a gyanútlan nézőnek, a nemzet(ek)nek, hovatovább a korszellemnek is.
Története rém egyszerű: a nagy presztízsnek örvendő fővárosi középiskola történelemtanárnője és becses férje nemi életük megfűszerezésére kamatyol egy nagyot, videóra veszik, a férj pedig kiteszi egy titkosított pornóoldalra, majd meggondolja magát, de mire levenné, más már lementette és megosztotta egyebütt, ahhoz pedig ő már nem fér hozzá. Így teljesen nyilvánossá válik az anyag, nézik is a 12–14 éves diákok, és persze elmondják otthon, így a szülők is részesülnek a látványban. Összehívnak tehát egy szülőértekezletet, egyfajta rögtönítélőszéket, amelyen kibeszélik és megpecsételik (vagy nem) a tanárnő további sorsát.
Jude öt fejezetre osztja az elbeszélést. Nulladik – előjáték. Ez a kézikamerával felvett, rém kínos, rendkívül explicit pucér együttlét, amelybe néha a mama bezavar gyereknevelési kérdésekkel az ajtón túlról, miközben szól a második világháborúban nagyslágerré vált Lili Marlene. Első – a tanárnő végigsétál fél Bukaresten, a külvárosból a belváros felé, útközben pár kínos helyzet aktív vagy passzív résztvevője lesz, közben mindenféle különös alakok verődnek a kamera elé, amely pedig célzottan bevonja az elbeszélésbe, és mint valami obszcén abszurd színházat tárja elénk az épített, felújítás alatt álló, lepusztult városi tájat, a hupiszivárványban tündöklő cégérdzsungelt, a felfuvalkodott nacionalizmus lenyomatait, a mélyszegénység kontrasztjában felbukkanó tájidegen luxusjárgányokat és durva attitűdöket, de hasonlóan tesz a mikrofon is, amely veszi a forgalom zaját, az észvesztett tülkölést, a bevásárlóközpont előtt valami fura okból felcsendülő Zehntausend Mann Waffen-SS-indulót, a fura párbeszédeket, melyek között van járványkonteó, városi legenda, rövid beszélgetés Edgar Lee Masters és Charles Reznikoff költészetéről, semmiből kiragadott történelmi traumák és kuriózumok, gyerekszáj. A Szeplős (Pistruiatul) tévésorozat egykori főszereplőjét, Costel Băloiut valószínűleg egy kommunizmuskori hatalmi perverzió lábjegyzeteként használja Jude, ugyanis az Olaszországba kiszökött, majd hazatért Băloiut a sorozat évekkel korábbi népszerűsége dacára disszidensi minőségében, heti rendszerességgel agyba-főbe verte a Szekuritáté. Második – itt a következő fejezetben többször hivatkozott vagy emlegetett fogalmakhoz kapunk előzetes segédanyagot, olyan fogalmakhoz, amelyeknek a hétköznapin túl, illetve a kontextus függvényében diszkriminatív, megalázó vagy ellenkezőleg, a nemzet nagyságát képmutatóan és kiüresedve magasztaló szerepük van. Ez egy vizuális kislexikon, minden kis bejegyzés a maga hangjával és magyarázó aláírással, kollázs tehát, abszurd ismét, és ha lehet, az előbbinél is obszcénabb. Itt ilyen és hasonló, fura, de attól még igaz (vagy legalábbis a legmélyükre tekintve igaz) kijelentésekben és apró történetkékben tobzódik a fejezet, mint: gyermekek: a szülők politikai foglyai – és közben egy 6 évesekből álló nagy csoportot látunk, akik a román hadsereg egyik közismert indulóját éneklik a Nagy Egyesülés ünnepén; vagy: ököl – „ha az Úrjézusnak olyan öklei lettek volna, mint neked, nem halt volna meg a kereszten”, szóval ilyen és hasonlókból áll össze a lexikon, és mindössze kettőt emeltem ki a sokból. Harmadik – a szülőértekezlet, melyen jelen van a hadsereg és az egyház képviselője is, két olyan intézmény, melyben a nemzet fiai és lányai hagyományosan nagyon bíznak, de amelyek például a holokausztot oly rém eredményesen véghez vitték Kelet-Európában. Itt a tanárnőt mindenfélének összehordják, kibeszélik, újranézik a filmet, alázzák, védekezik, de kevesen állnak ki mellette. Nyilvánvalóan egy nemzet, de igazából az egész emberiség vitatja ebben a groteszk jelenetben azt, hogy milyen tartalom kerülhet a gyermekeink szeme elé, és félreértés ne essék, nem pornóról van szó (arról is), hanem mindenről, amit tanulhatnak. De főként, akiktől – tehát szülőktől, pedagógusoktól, intézményektől és a médiától, az emlékezet s a jellem felkent kőműveseitől. A történetnek három lehetséges lezárását kapjuk végül: a dühöset, a békéset és az ikonrombolósan beintőt.
Az Arany Medve-díjas, 105 perces román film röhögős-borzadós csodálata közben egyre inkább meggyőződésünkké válhat – nem mintha eddig nem tudtuk volna, mert mindannyian tudjuk, csak hát szó nélkül hagyjuk –, hogy mind a környezetünk és vele együtt vizuális kultúránk, mind a tanult vagy sulykolt emlékezeti csomagunk, mind a történelem maga obszcén, perverz és sötét, tehát a tér és idő, mi meghatároz életet, tudást, emberi viszonyulást, a nagy szavakkal díszített felszín alatt tele van durva és trágár elemekkel, amelyek mellett simán elmennénk, ha néha egy-egy Jude nem közelítene rá nekünk. És értünk.

Babardeală cu bucluc sau porno balamuc (Hercehurcás kufirc, avagy pornó ramazuri), színes román–cseh–horvát–luxemburgi–svájci–brit film, 106 perc, 2021. Rendező és forgatókönyvíró: Radu Jude. Operatőr: Marius Panduru. Vágó: Cătălin Cristuțiu. Szereplők: Katia Pascariu, Nicodim Ungureanu, Andi Vasluianu, Claudia Ieremia.