Grííd

Fazakas János László: Szauna
(részlet)
(lounge lermontovo) Olga a közép-ázsiai férfiről csak annyit tudott, hogy otthonában 114 vak nőből álló hárem elégítette ki isteni teste szükségleteit. Tarszim Mahmudovics Uszmanbekov kiette az uborkát a „Moscow Mule”-ból, lenyalogatta ujjairól a vodkás lét és a vengerka savószínű szemébe nézett.
Kálmán sosem komolyodik meg! Jócskán ötvenes, akárcsak magamagam, és még mindig az ilyen légies, ifjú tünemények körül legyeskedik. Miben segíthetek?
Kálmán bátyám csak annyit mondott, ha Moszkvába keveredem, és maga is itt van, nem Taskentben, akkor mindenképpen találkozzunk. Hogy honnan ismerem? Kálmán bácsit? Bakos Kálmán családi barát, apámmal, nagyanyámmal is kapcsolatban volt, évtizedek óta, dolgoztak is együtt, a munka barátsággá nemesült.
Nevezett felmenői is a Cégnek dolgoztak? Mintha nem tudnád, bazmeg, gondolta Hamiscsecsen, de nem mondta ki.
Így vagy úgy. Különböző időpillanatokban. Az utak keresztezték egymást, Olga zavarban volt, meddig mehet, és mit is akar valójában. Ez az ember a selyemúti diktátornak a jobbkézi embere, bizonyosan vér tapad a kezéhez. El lehet ezt felejteni akár ópiummal. Vagy valamilyen halus szubsztanciával, de szárazon nehéz.
Magyarok nem szoktak ilyen jól beszélni – kutatott a tekintetében Uszman­bekov.
Az oroszom? Pont még általánosban volt kötelező orosz, aztán magánúton, a nagyanyám ruszin asszony a Kárpátokból, Anna Polescsuk. Körösmezőn ismerkedett meg a nagyapámmal még a háború alatt, nem volt éppen mozgalmi kapcsolat, de az lett. Én úgy tudtam, ismeri. Kálmán bácsit is tán ő hozta össze magával.
Uszmanbekov nem reagált, gyorsan kiitta a koktélját és az épp arra lejtő pincértől egy üveg pezsgőt kért. Moët-Chandont. A pezsgőnek van egy kellemes sajátossága, mondta Uszmanbekov, ha kezébe veszi az ember az üveget, befogja a száját a hüvejkujjával, és néhányszor erősen megrázza, az ujja alól habzó sugár tör elő, és gyakorlatilag az üveg egész tartalma e sugárrá alakul át. Azt hiszem, már Lermontov is ismerte a módszert, mert van olyan sora, „ódon palack így őrzi bor heves sugarát”, amely nyilvánvalóan a költő személyes tapasztalatát tükrözi. Bár persze nehéz találgatni egy olyan ember belső világával kapcsolatban, aki elhatározván, hogy a Gonoszra irányítja tekintetét, végeredményképpen holmi szárnyra kapott huszárezredesről ír poémát. Nem állítom tehát, hogy Lermontov pezsgővel fröcskölte a nőket, de fölöttébb valószínűnek tartom, tekintettel a nemi kérdés iránti örökös kíváncsiságára, illetve azokra a szemérmetlen, de abszolút elfojthatatlan asszociációkra, amelyet ez a művelet kelt, ahányszor csak egy szép fiatal nőre irányul. Bevallom, a szóban forgó képzettársítás teljesen a hatalmába kerített. Nem emlékszem, hogy valaha is ennyire undorodtam volna magamtól. A karakülkucsmámat átitató pezsgő savanykás bűze lelkem igazi névjegykártyájának tűnt ebben a pillanatban. Bergyájev részeg beszélgetést kezdeményezett az orosz kommunizmus ógörög gyökereiről, és hogy a filozófiát sokkal helyesebb lenne filoszodómiának nevezni. A csillagos ég a lábunk alatt és Immanuel Kant bennünk. Üde férfiasságunkat nem feledve ballagunk az élet sivatagán keresztül, bojtos köntösben, mely alatt csíkos pizsamanadrág meredezik. Az orosz értelmiség csak kitartottként tud élni, ocsmány, gyermekded vonása ez neki. A Gonosszal kokettálni kellemes, kockázat semmi, nyilvánvaló haszon. Önkéntes gazemberek hadserege, tudatosan keverik össze a fentet a lenttel, a jobbot a ballal. A szellem bekokainozott számító stricijei. A férfi az asztalunkra tette a Nanguanjait. Képtelenség átbujni a kerítésrudak közt, mert a pusztaság rács mögötti darabja már rég tengernyi élettapasztalatot magába záró, Afganisztánból hazaküldött cinkkoporsókkal van tele. A Kurszk atomtengeralattjáró mélyben lebegve rothadó hulláiról nem is beszélve. Ez a mámor természete szerint arctalan és kozmopolita. Birodalmi. Tengerbe zárt fájdalom, nyíltvizi zsákutcák, beltengerbe suvasztás, kiúttalan bírvágy. Elrévedő monológja végén Uszmanbekov a lányra nézett: miben segíthetek tehát?
Kálmán bátyám azt mondta, magától mindent megtudhatok, ami az orosz közéletben történik, a mozgatórugókról, történelmi háttérről, a mit-miértről.
És?
Engem az érdekel hogyan lesz a šahidka.
No, ez derék. Jó kérdés. A šahidka. A csecsen öngyilkos merénylőnő, aki egy rendes, elfojtott szexualitású muzulmán lány vagy asszony, akinek még azt sem lehet mondani, hogy a Paradicsomban a hurik háreme lesz a lakhelye, hogy eunuchok vigyázta hastáncos tünemények keresik kéjleső szavát, fürkészik kívánságát és akaratát?
Pontosan. A kérdésem: pár éve itt még Szovjetunió volt, ezek a tipikusan huszonéves csecsen lányok-asszonyok szovjet nevelést kaptak, általánosan vallás-, speciálisan iszlámellenest; Olga Jánosovna Tatai-Polescsuk tekintete elrévedt a Lounge Lermontovo bárpultja felé, mely a Kubrick-film Moloko Barját idézte a neonokkal, plasztikkal, ha fekete koblerben és fehér hentesfiú-dresszben Malcolm McDougal a szájszélben meghatározón és rendületlenül rezgő gúnyvigyor-vibrációval hirtelen felbukkanna, nem okozna épp kognitív disszonanciát. A mai csecsen lányok-asszonyok inkább még ifjú gárdás-partizánromatikus szocializációt kaptak, nemde, csillogtatta pesti hochmecon csiszolt elmeélét.
De, de, válaszolt Uszmanbekov, nevetett és a térdeit csapkodta. Ezek nem szaudi lányok, vagy afgán mudzsheddin-gyévuskák, de nem is szibériai sámánlányok, akik különleges békahasat nyalogatva esnek transzba. Van itt egy kérdés, hogy általában miért nem merik megölni magukat az emberek. A félelem persze faktor, az elszánáshoz csatlakoznia kell a tetterőnek. Mélyre betonozott gátakat kell áthágni. Tiltja a katolicizmus és az iszlám is.
Az iszlám? Hogyhogy.
A Korán is tiltja az öngyilkosságot, higgye ezt el nekem. X-edik szúra valahányadik mondata, nem tudom séróból. Az, hogy iszlám gyökerű szabadságharcosok feláldozzák magukat a harcban, az japán forradalmi szimpatizánsok, diákok és filmesek érdeme, de ennek taglalása szétfeszítené beszélgetésünk kereteit, triumfált Uszmanbekov. Tarszim Mahmudovics, de, próbálkozott Olga, ám Uszmanbekov nem hagyta magát megzavarni, s közben arra is volt ideje, hogy a champagne mellé egy újabb „moszkvai öszvérért” intsen a bárpincérnőnek. Két félelem tart vissza az öngyilkosságtól, az egyik kicsi, a másik nagy. De a kicsi is nagyon nagy. A kicsi a fájdalom, az meghaladható. A nagy a túlvilág. A mullahok és mollák, imámok, ulemák és még az olyan csecsen káderkatonák is, mint Dudájev, mélyen elfogadták azt az érvelést, hogy az öngyilkos katonáknak bízniuk kell a túlvilági jutalom lehetőségében, sőt, bizonyosságában. Hogy Fjodor Mihajlovicsot idézzem: „a mostani ember még nem az igazi ember. Majd lesz új ember, boldog és büszke, akinek mindegy lesz, hogy élni vagy nem élni, az lesz az új ember. Aki legyőzi a fájdalmat meg a rettegést, az maga isten lesz. A másik isten meg nem lesz.” Ő ugye a mesterséges intelligenciáról még harangozni sem hallott.
Jól értem, Tarszim Mahmudovics, hogy maga, a katona, a sokszoros ügynök és harcos most előjön nekem a vén, babonás ortodox Dosztojevszkij kínban fogant elméletével?!
Olga Jánosovna, de hát miért baj ez magának, hogy ne tudná, hogy az irracionalizmus, mágikus misztika, a spirituális együtthatók komplikált rendszere milyen fontos szerepet is játszik korunkban, zsörtölődött a türkmén, és levette feje tetejéről a tyubityejkát, mintegy a kopaszpornó tonzurás fétisét villantva a lány felé.
Korunk, ezt jó, hogy mondta Tarszim Mahmudovics, pont erre gondoltam. Hogy egy Lermontovról elnevezett vendéglátóipari egységben, akiről elsősorban a Korunk hőse jut a szlavista eszébe, szóval egy ilyen helyen maga az ásatag Fjodor Mihajloviccsal jön elő, pont a Beszi, és egy muzulmán hagyományú, volt szovjet köztársaság polgáraként azt a nagyszerű női teljesítményt, hogynemondjam feminista előrelépést negligálja, amit a csecsen šahidkák jelentenek.
Olga Jánosovna, okos kislány maga, de doktríner. Ezzel az érvelésével hívhatom Hamiscsecsennek is, aki bármikor robbantana, magát is beleértve.
Hamiscsecsen, ez már milyen nick. Maga a keresztapám, továris Usz­man­bekov.
Örülök, Olga Jánosovna, megtisztelő, különösen muszlim-relációban megtisztelő a keresztapaság, de ne ezzel foglalkozzon. Maga magyar, legalábbis részben, régen is komputerekkel foglalkoztak maguk, tudományosan és a mi szintünkön is. Foglalkozzon informatikával, a ruszisztika hobbinak jó, szakmának kevés. A jövő a hálózatba kötött komputereké. Amiken érzékeny információkat is tárolnak majd. Magának ez a vérében van, már a nagyanyja, Anna néni is bíbelődött szakmailag COCOM-listás technológiákkal. Legyél profi, legyél zsoldos. Kérd meg az árát a jó szakmai munkádnak. A Vor i Zakonnal kéne ismerkedned.
Miért akar engem a szervezett bűnözés bűvkörébe vonni?
Mert most nincs más út a nagybanisághoz. A Vor i Zakon és az intelligence community ebben az országban már összeforrt és még jobban össze fog forrni a jövőben, mintájuk a yakuza, a Yamaguchi-gumi társadalmi beágyazottsága, plusz egész nap a Godfather-trilógiát nézik, az egyetemük, mint forradalmárnak a börtön, ahogy az elfelejtendő Maxim Gorkij olyan jól megmondta. Nemcsak a lófejes jelenet, meg Luca Brazi és a zongorahúr, sokkal inkább a biznisz szkúl, a „visszautasíthatatlan ajánlat”, aláírás vagy agyvelő a szerződésen, a kivásárlások gyakorlata, és persze a családi értékek.
Az egy időben a Szovjetunióért rajongó André Gide mondta: „Családok, hogy gyűlöllek benneteket”, mondta erre Hamiscsecsen.
Ezt felejtse, Olga Jánosovna, nem mintha a filiszterség ócsárlása idegen lenne lelki alkatomtól, de a mai világban ez a hozzáállás hatékonytalan. Eredeti tőkefelhalmozás van, a vér és a klánszellem kultusza segíti az előrejutást a társadalmi ranglétrán, a család, a klán a tömegbázis, erőterep, home turf.
Találkozzon Pöffeteg Mihajloviccsal, lesz közös témájuk, viharosan kellett távoznia Budapestről, ez ügyben is biztos forral valamit.
Találkoztam már vele, Budapesten egy barátnőm neki dolgozott. Előkészíti nekem a terepet továris Uszmanbekov? És a Specnaz?
Magától értetődik, Olga Jánosovna. Utóbbit nem tudom megígérni.