.svg)
gátszakadás
negyven év nem múlt el észrevétlenül
kellett néhány útbaigazító mondat
amikor rám köszöntél a cukrászda teraszán
majd az ölelést kiváltó rebbenő
mozdulat és máris ömlött a szó
megtudtam: késésben vagyok
fél éve nyugdíjas kenyéren élsz
s kiderült a haj sem a tiéd
érzelemmentes beletörődéssel soroltad
a kezeléssel járó terheket
s hogy pár éve eltemetted a férjed is
de megtanultál felállni – mondtad
s mintha átszakadt volna a gát
máris jövőképet vázoltál terveket
– nem tudom mi történt azután
mert az előszivárgó emlékek között
ismét szem elől tévesztettelek
nyomok
nyomorúságos állapotú stégről figyeled
a hullámkarimákat… koncentrikus
köröket alkotnak semmi zaj semmi
mozgás sehol egy vadkacsaraj csak a
víz fodrozódik a pangó iszapban
szétázott koponyacsont fölött
rendőrök érkeznek s egy hullaszállító
sótlan arcok egykedvű tekintetek
felvétel készül minden mozdulatról
ahogy kiemelik és zsákba rakják
a maradványokat „megtaláltuk
a dögcédulát is – mondja a fiatal tiszt
miközben a jegyzőkönyvet íratja
alá – katona volt világháborús halott”
buborékok buggyannak fel a vízből
sáros arcú nap himbálózik a hullámokon
a nádas mögött ártéri fák dideregnek
a karaván elindul – melegedni vágysz
hogy a nyomok felszáradhassanak benned is
légiriadó
annyira akartalak hogy már nem voltál elég
összevesztek bennünk féltéseink
kioltották a fényt kikapcsolták a színeket
s mintha lövészárokban rejtőznék ma is
– már nem tudlak felemelni tovább cipelni
anélkül hogy meg ne sebeznélek
pedig csak menedékbe akartam húzódni
mint régen a kollégiumi szobánkban
ahol füledbe suttogott mesékkel
zártuk magunkra az éjszakát
most azonban szirénák zúgnak bennünk
– légiriadó – kiűzettünk a tékozló időből
s egymásra célzunk hangtalanul
már nem tudom
megvárom míg a fény
az asztalunkhoz ér
– ha nem lenne folyton áramszünet
a szorongás oldalvizén haladva
lekövethetnénk az összefüggéseket
a diófa alatti ücsörgés
reneszánszát
a hiátusokkal tarkított
beszélgetéseket
ébren kell maradni
nyomozati témává válni
felmérni a nikotinsárga
ujjak remegését és alkudozni
hiszen még alkuképes vagy
követlek hazáig
hosszabb az út mint bármikor
egy utolsó kávéra
mégis betérek hozzád
hogy tisztázzam félreértéseinket
összeszűkültünk
nem férünk el egymásban
– magunkban sem –
a kezemet görcsösen markoló
ujjakat bontogatom
de már nem tudom
mit kezdjek az üresen maradó
tenyér hidegével
