.svg)
Négy olyan emberrel találkozhattunk november 10-én, akik kétségkívül nagyobb közönséget érdemeltek volna meg. A sorra kerülő Helikon Est meghívottjai Kollár Árpád, Orcsik Roland, Sopotnik Zoltán és Térey János voltak, akikkel Balázs Imre József beszélgetett. A szerzők „Wikipédia szócikkeinek” ismertetése után oldott hangulatban folyt a beszélgetés. Első körkérdés in medias res: mindannyian több műfajban írnak, melyik tehát a fontosabb, jobb számukra?
Téreynek mindig az aktuálisan írt műfaj a legfontosabb, nincs hierarchia köztük, Sopotnik ugyanakkor mindeniket egyformán utálja (persze kaján vigyorral), Kollár Danilo Kiš mondását idézi, miszerint a prózaírók tulajdonképpen kasztrált költők – Orcsik pedig az utóbbi időben csak prózára tudott koncentrálni (Fantomkommandó című regényére!).
A következő kör személyes kérdésekre koncentrál, felolvasó intermezzókkal. Térey notórius átíró, folyton javítgatja a szövegeit: olyan érzése támad, mintha egy zenész húsz évvel ezelőtti dalát hallaná és nem szólna jól – kéne egy ’remastered version’. Munkastílusában általában egy lazább mű követ egy „keményre kalapáltat”. Sopotnik Zoltán neve ismerősen csenghet a Telep írócsoport említésekor (a szerveződés elsők között használta ki az internetes korszak kezdetét, leporolta az avantgárdról a port, szövegeikben erőteljes volt a testfókusz). Futóalbum című verseskötetének központi alanya és tere egy tó, benne egy bukott angyallal: a szerző tó körüli futásainak élményét is földolgozza, viszont a recepció a verssorok szaggatottságában, rövid-hosszú váltakozásaiban a szaladás ritmusát vélte felfedezni.
BIJ Kollár Árpádhoz és Orcsik Rolandhoz egyszerre szól: „ti jugoszlávok vagytok”– az est hangulata már el is intéződött. Mindkét szerző vajdasági, Kollár pedig őszintén beszél arról, hogy 35 km-es távolságon belül is húzódik országhatár, neki pedig az átköltözés kultúraváltást is jelentett: Magyarország egy mítosz volt, ő pedig gyerekkorát (édesapja korai halálával együtt) maga mögött hagyta. Lírájáról hosszú idő után tudta lefejteni az emlékek terheit, de más műfajban viszont szereti feszegetni az identitáshoz fűződő kérdéseket – mint fölolvasott kísérleti szövegében is, mely vajdasági lebontott épületek tervrajzainak jegyzéke, egyszersmind a vers válik ezek köztes létévé. Orcsik a Fantomkommandóból olvas fel, de előtte kiderül, mi köze van saját életrajzának a regényhez: a szövegben is van zenész, a szerző is zenél, a szöveg persze átszabott. A tény csattanója: az író piócafigura, aki kiszívja még a saját életéből is a vért.
Az utolsó fölolvasás-sorozat egy avantgárd happeningbe fulladt, ugyanis a mikrofonok és hangosítók interferenciába léptek a külvilág taxisofőrjeivel, így túlvilági recsegés közepette tudhattuk meg, hogy Térey szeretné, ha a kortárs irodalom referenciaként is működne a közéletben. Sopotnik megjelenés előtt álló kötete, a Moszkvics egyszerre az államszocializmus emlékezete és omázskönyv olyan szerzőknek, akikkel találkozott vagy hatást gyakoroltak rá. Kollár pedig boldogan mesélte, hogy gyerekkönyvei kapcsán nincs szórakoztatóbb az felnőtt olvasók visszajelzéseinél. Az estet Orcsik Roland további regényrészlete zárta.
