Fülpamacs

Hári Csabi egyre elégedettebb, magabiztosabb mosollyal vette tudomásul, hogy a szakáll és a design-borosta kezd kimenni a divatból. A kommunikáció szakos egyetemista ennek azért örült, mert ő maga genetikailag képtelen volt bármilyen, bizonyos távolságból szakállnak titulálható arcszőrzetet növeszteni. Fellélegzett, eljött az ő ideje. Nemcsak szőrmentén fog hódítani, hanem a leplezetlen, csupasz arcával lehengerel majd mindenkit!

Az öltözködésre, bármilyen drága is volt, odafigyelt, a zenei stílusokat is követte, csak ez a szőr-dolog… ez volt a gyenge pontja.

És ekkor berobbant a köztudatba az új őrület a férfiaknál: a fülszőr. Minél excentrikusabb stílusban, dúsabbra növesztve, de a férfiasság csimborasszójává a fülszőr vált. Erre Csabi a maga teljességében akkor döbbent rá, amikor a kedves, édes Csáki Villővel randizott. Hónapokig tartott a lány zenei stílusának, olvasói szokásainak, kedvenc vicceinek feltérképezé tő beszélgetések után a lány nagy nehezen elfogadta Csabi meghívását egy mekis menüre.

A második alkalommal pedig ráállt, hogy felmenjen a fiúhoz, hogy megtekintse annak eredeti bakelitlemez-gyűjteményét. A lány cseresznyeszín ajkai közül egyre erőteljesebb „húúk” és „háák” törtek fel, ahogy Csabi feltárta gyűjteményének újabb és újabb értékes darabjait. Aztán hazaérkezett Csabi nagyapja, Vígh János. A nyugdíjas szikvízkészítő egy sör társaságában fejtette ki tömör véleményét unokája lemezgyűjteményének példányairól, miközben lágyan simogatta fülszőrcopfját. Csabi egyre kisebb lelkesedéssel mutatta fel a számára felmérhetetlen értékkel bíró ritkaságokat. Végül ő is kiment egy sörért, és miután felszisszentette és visszatért, meglepve konstatálta, hogy Villő és a nagyapja nincs a szobában.

Pontosabban nem abban a szobában voltak, hanem a bal oldaliban, nagyapja szobájában. Erről az egyre fokozódó szuszogások, lihegések és nyögések győzték meg. – Ez az, basszál… – hallotta Villő lágy altját a fal túloldaláról, amelyet Csabi nagyapjának asztmatikus hörgése zárt rövidre némi cuppogós-csattogós hanghatás kíséretében.

Csabi arról próbálta meggyőzni magát, hogy ez nem vele történik, ez nem létezik, de a tények makacs dolgok, és a kellően dúsra és feltűnőre növesztett fülszőr csodákra képes.

Csabi Villőtől el se köszönt, és miután kiheverte az újabb csalódást, a fülszőre növesztésére koncentrálta minden energiáját. Csakhogy a fülszőre nem nőtt, hasonlóan a szakállához. Irigykedve nézte az utcán a fülszőrcopfokat, göndörített és festett fülszőröket és a fülszőrfészekbe rakott ékszereket. Mivel az idősebb férfiaknak könnyebben ment a fülszőr, megugrott a nagy korkülönbségeket felmutató kapcsolatok és a fülszőrnövesztő termékek száma.

Csabi pedig elkeseredve bámulta otthon férfiatlan, csupasz fülét.

Próbálkozott fülszőrbalzsamokkal, fülszőrtüsző-masszázzsal, fülszőrnövesztő vitaminokkal és hormonkapszulákkal. Beiratkozott egy fülszőrnövesztő tanfolyamra. Egyik sem segített. Vett egy pótfülszőrt, amely azonban a legváratlanabb pillanatokban engedte el magát, leleplezve viselőjét.

Több hónapi hollandiai tehénistállóban végzett segédmunka segítségével összekuporgatott annyit, hogy egy fülszőrbeültető klinikára befizessen egy műtétre. Nem volt olcsó és fájdalmatlan, de megérte. Már a második héten akadálytalanul sarjadt füléből a szőr. Hagyta, hadd burjánozzon akadálytalanul, szabadon. Aztán a negyedik héten egy fülszőrnyíróval fazonra vágatta, belakkozta fülszőrpamacsát, és büszkén, önbizalomtól duzzadva indult el egy péntek esti hódító körútra.

Belépett a night clubba és körbenézett. Valami nem stimmelt. A legmárkásabb, legmenőbb szerelésbe öltözött férfivendégek fején az évszak legmenőbb frizurája (tetején rövidre nyírt, oldalt és hátul hosszúra meghagyott melírcsíkkal). Ez eddig rendben, de mindenkinek ki volt borotválva a füle, és egy jel – mint később kiderült, a görög lambda – volt foszforeszkáló kék festékkel a felső ajka fölé tetoválva.

Csabiban megfagyott a vér. A fülszőr már nem volt menő.

Már megint lemaradt a divattal. Elkésett. Így sose lesz barátnője, családja – gondolta, miközben ajkába harapott, hogy könnyeit visszatartsa, mert könnyezett volna, hiszen nagyon fájt, ahogy két, összecsippentett körmével akkurátusan, de makacs elszántsággal tépte ki magából a fülszőrt, az elmúlt idők csúfondáros, megszégyenítő bélyegét.