Fischer Botond tollrajzai az E-MIL helyszíni prózaírásán

Bob József: Főút

Trip

Andrea kérésére A bélyegen, amin amúgy egy kémikus szokott bringázni, most egy tollas-kalapos udvarhölgy suhant, de velocipéden, és az 1943-az évszám helyett is 1899 állt. Ide kellene valami kikacsintás, mondaná Es­terházy. Lecsippent egy picike, előre beszaggatott négyzetet a bélyegből, a körme rózsaszín, és mintha a szénaboglya maga zümmögne. A nyelve alatt hamar pirinyó papírgalacsinná zsugorul a velocipédező udvarhölgy, az ég kék, a fecskék cikáznak, a szundítás sorsszerű.
Az első felébredéskor még minden rendben volt. A fecskék lilán világítottak, a szénaboglya virágcseréppé változott, a napraforgók vibráltak és pörögtek, minták mindenhol, de a tenyerét még mindig ugyanúgy tartotta, ugyanaz a rajz volt, csak más színek, a tenyéren a bélyeg, a bélyegen 1789, rajta egy csecsemő lovagol, kis négyzet lecsippentése, nyelv alatt a galacsinná válás, a fecskék már narancsszínűek, a szénaboglya-virágcserép már váza, de még mindig zümmög, aztán a tenyéren a bélyegen a bicikli csövén egy banán, mint Andy Warhol banánja a Velvet Underground borítóján, de ducttape-elve, kicsi négyzet lecsippent, a nyelv alatt kicsi ducttapegalacsinnáválás, a tenyéren csontvázon lovagol Villon, Faludy átköltésében, a szénaváza már zümmögő hamutál, tenyér, bélyeg, lapozás, a bélyegen hpv és covid vírusok, a nyelv alatti galacsinban, ez nem tollrajz lett, tollrajzok pörgetése, jaj, kész, mondaná József Attila.

Kombájn

nagyon sokan kérték egyszerre András ott ül a kombájn légkondicionált kabinjában, a rádióban a Nélküled szól az Ismerős Arcoktól, azon töpreng, hogy nehogy megint elkezdjen fájni a foga, meg hogy annak idején bezzeg nem volt légkondi a kombájnban, meg rádió, meg gps meg istennyila. A kombájn egy gép volt, a kombájnos meg gépkezelő, meg is tudta javítani, ha elromlott, a kombájn mestere volt, ezek a mai kombájnosok mintha Audit vezetnének, hova jutott a világ. Unatkozik, ez az unalom látszik az arcán, ahogy a kombájnkormányra könyököl, bámulja a szántóföldet ellepő juhnyájat. Nem a kezében lévő pátéskenyérre néz, azt látatlanban csomagolja ki, magának tette be hajnalban, a rádióban a Szálljunk fel szólt az Eddától, mikor a kenyeret kente, de az egy másik tollrajz. András tűzoltó szeretett volna lenni amúgy, de nem azért, mert le akarta volna győzni a tüzet, hanem azért, mert imádta a tüzet, titokban kijárt az erdő mellé, és óriási tüzeket rakott. Egy normális világban tűzzsonglőr lett volna, vulkanológus, és a rádióban Black Sabbath szólna, és ez most nem judging, hanem tovább kellett vinni a gazdaságot. Kombájnos lett, mert szerette a robbanómotorokat is, az egyetlen kombájnos volt mostmár a csapatban, aki el tudta magyarázni a bütyköstengelyt, vagy egyáltalán tudott a létezéséről. A juhok most veszik körbe a kombájnt, a fehér tenger közepén zöldell a john deere, az agresszív és bunkó body­guard­kutyák őrjöngve ugatnak, nem fáradnak el, élvezik az őrjöngést. András arra gondol, hogy itt mifelénk a juh olyan, mint a szent tehén Indiában. Mindenhova odamehet. Ez se volt annak idején. Mindegy, ez az utolsó napja, erre gondolt a tollrajz tanúsága szerint, arra, hogy otthon, mikor este hazaér, kibontja az Unicumot, amit a pesti testvére hozott, és gyújt egy jó nagy tüzet a kert végében.

Vonal

Karácsonyi Noémi kérésére Ez a tollrajz egyetlenegy nagy transzparens, egyetlen nagy kérdéssel, csupa nyomtatott betűvel, most be is kapcsolom a caps­lockot: KI A FRANC HÚZTA MEG AZ ELSŐ EGYENES VONALAT, ÉS MIÉRT. Igazából nem. Mert a rajz Bolañót ábrázolja, ahogy ezelőtt a transzparens előtt gubbaszt, görbe háttal, véreres szemekkel, a szemüvegével persze, ahogy ott gubbaszt, és ezt a tüntetésfeliratot nézi, hogy ki a franc húzta meg az első egyenes vonalat. Bolaño azon gondolkozik, hogy nem isten, az biztos, de ez így még közhely, a természetben nincs egyenes vonal, nincs természetes egyenes vonal, de ez még mindig közhely, azon töri a fejét Bolaño a bolañoszemüvegben a traszparens előtt törökülésben vagy szlávosan guggolva, hogy ott basztak el mindent, jó, hogy ezt le lehet írni, de a közhelyeket nem, mindig gondolkodni kell, gondolja Bolaño, meditálni kéne, nem gondolkodni, a transzparens előtt gondolja ezt, nincsenek színei. Konkrétan azt, hogy azt nem kellett volna. Az egyenest nem kellett volna. Hobbitházakat kellett volna, girbegurba plafonokat, gyökérindázást, csálé szántást, ökörhugyozáskerítéseket. Csak ennyit kellett volna. Azt a kurva egyenest kellett volna elkerülni, és akkor nem lenne semmi baj, nem lenne gyermekmunka a bányában, nem lenne atombomba, nem lenne kovid, nem lenne mészárszék, nem lenne apokalipszis, már rég az űrben gazdálkodnánk, lebegnénk, amikor akarnánk, tényleg robotok robotolnának, mindenki elektromos lakóautóval hippiskedne a természeti rezervátumokban, legyőztük volna a rákot és a hpv-t, és a juhászkutyák nem akarnának megenni minket túrázás közben. Ezen gondolkodott Bolaño a transzparens előtt, amin azt írta: ki a franc húzta meg az első egyenes vonalat és miért.

Tollrajzás

Erdélyi Tünde kérésére A mester szeme kékjét időnként fel kellett használni a filozofikusan mély kék szín kikeveréséhez, mert a mester az alkimikus arkangyalok rendjéhez tartozik, oda is tartozott mindig, a szeme kékje pedig. De a tolllrajzhoz most nem kell a kék, ahogy begörbült háttal, oldalra biccentett fejjel, gúnyos mosollyal gesztikulál vehemensen, a kezei mint a tekergő kígyók, amiket gnosztikus anekdotákkal bűvöl. Van négy söre minden nap, amit a még élő ALKangyalok mindennap felajánlanak neki, mint a sámánok a vodkát Jakutföldön. Aztán valamelyik elrévült kolozsvári vagy konstancai magánsámán felteszi a kérdést: mi van a maszkkal, Bréda mester, mi van a vírussal. Aztán ő elkezdi egy szájcsücsörítéssel, egy alig érzékelhető szájcsettintéssel, mondja, de nem hallatszik, csak a kígyóként tekergő kézfejek. Kihallatszik a zajból egy-egy félmondat. Hogy a maszk nem eltakar, hanem kinyit, a maszk az istenség arca vagy a szatíré, de ez nem maszk, nem is álarc, mégis annak hívjuk, és ezzel ruházzuk fel divinitással, mintha ezt mondaná. Hogy a vírus az virtus, mintha ezt, a koronavirtusról beszél, de nem hallatszik, hiszen ez csak egy rajz. A középkori pestisről beszél, a madármaszkokról, és hogy ezek a napkiszívott strandkorlátkék maszkok miért azok szemiotikailag, mint a madárcsőr a lexikonok iniciáléiban, az alkímia változott, nem az elemek, mintha ezt mondaná, de nem hallatszik, csak a kezek, és az ide-oda biccenő, lelógó koponya.