Felolvasáshoz a biztonsági övet bekapcsolni – Szakács István Péter köteteinek bemutatójáról

Biztonsági öv, átjárók, utazás, titkok és irodalom. Mindezekről és Szakács István Péter két kötetéről, Az angyalok átjárója és a Zsebművészet című prózakötetekről Demeter Zsuzsa kérdezte a szerzőt, a 11. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül szervezett könyvbemutatón, amelyre június 11-én, a Bulgakov Kávéházban került sor. 

Szakács István Péternek nem csak szerzőként, íróként, hanem magyartanárként is helyt kell állnia a mindennapokban. Meg kell-e győzni ma még a diákokat arról, hogy Vörösmarty jó költő? – teszi fel az első kérdést Demeter Zsuzsa. Szakács István Péter szerint nem erről kell meggyőzni, hanem inkább arról, hogy olvassák el, és majd utána jókat lehet beszélgetni. Demeter Zsuzsa arra is kíváncsi, mostanában miért számít intim kérdésnek az, hogy ki mit és miért olvas? A szerző úgy véli, hogy az emberek életében az olvasás nagyon személyes, ember- és személyfüggő, tehát egy bonyolult kérdés, amire nem lehet csak úgy válaszolni.

‍

Demeter Zsuzsa azzal folytatja, hogy mind a karcolatok, mind a novellák valahogyan megmutatják azt, ahogyan gondolkodik Szakács István Péter az irodalomról. A történetekben mindig el van rejtve, hogy mit gondol a saját szövegeiről vagy akár az irodalom funkciójáról. Ennek kapcsán kerül szóba a kötetben felbukkanó egyik Szindbád-szöveg, amelyben a felolvasásokhoz szükséges bekapcsolni a biztonsági övet. Ennyire veszélyes az irodalom? Erre humorosan válaszol a szerző: „Hát igen, veszélyes is, és meg kell venni a könyvet is, az a pénztárcára veszélyes.” Majd komolyra fordítva a szót azt feleli, hogy ezekben a történetekben mindig van egy fordulópont, és jó, hogyha ilyenkor van az embernek egy biztonsági öve. Az angyalok átjárója történetei olyan világban játszódnak, amelyben minden megtörténhet, ahol láthatatlan dolgok, titkok, transzcendencia, átjárók vannak. Szerinte csupa átjáró az életünk: „Maga az irodalom egy csodálatos dolog, abban az értelemben, hogy kinyílik egy világ kapuja, tele átjárókkal, amelyek megengedik, hogy olyan dolgokat tekintsünk meg saját magunkban, ami eddig akár láthatatlan volt. Ide tartoznak például a mesék, ezen növünk fel, vagy ide tartozik a hit is. [...] Az irodalom egy olyan valóságra hivatkozik, amely akkor kezd létezni amikor olvassuk.”

‍

A következő körben Demeter Zsuzsa a Zsebművészet keletkezéstörténetéről kérdezi a szerzőt, megemlíti azt a részt amikor a tárgyak beszélgetni kezdenek. Honnan jött az ötlet, hogy tárgyakat kezdjen el beszéltetni? Szakács István Péter szerint ezek inkább emberekről szólnak, ezek a tárgyak nagyon is emberiek, gyarlók és szószátyárok: „Nem az ember lett objektív, hanem ezek a tárgyak lettek személyesek”. A szövegek létrejöttével kapcsolatban mosolyogva jegyzi meg, mindig is szeretett volna felolvasni a közönségének, mivel azonban egy novellát nem lehet teljesen elolvasni az időhiány miatt, így hát rövid karcokat írt. 

‍