.svg)
A Györkös Mányi Albert Emlékház adott otthont délután öt órától Laczkó Vass Róbert első verseskötetének, a Felix culpa – azaz édes teher – című könyve bemutatójának. A szerzővel Demény Péter beszélgetett. Laczkó Vass írói énjének kibontakozása abból indult ki, hogy – elmondása szerint – sokáig írt az asztalfióknak, de alapvetően a megmutatkozás, önkifejezés embere, hiszen színész. A kötetben való megmutatkozás alapgondolata az, hogy ebben a formában sokkal inkább önmaga lehet, tehát elárulhat kódokat, melyek mentén erőteljesebben fölsejlik alkotói mivolta. Színészként ez korlátozottan jelenhetett csak meg, így az elmúlt húsz év versanyagát olvashatjuk leginkább zenei ritmusok által ihletett, gondosan szerkesztett kötetében.
Demény Péter megállapítása szerint „sok a kultúra ebben a kötetben”, ami a szövegek klasszikus formai-tartalmi vonatkozásait jelenti, azaz intertextus-játékokkal átszőttek és igencsak referenciálisak ezek a versek. A személyes, kerek történet húsz éve két versben csúcsosodik: a Lázadó próféciáktól az Alkuig. A kötetből való felolvasás-ízelítőt ezúttal rendhagyóan éneklés helyettesítette, ugyanis Szép András zongorista segítségével megzenésített versei maga a költő előadásában hangozhattak el.
Délután hat órától a Kolozsvár Társaság volt házigazdája a 90 éves Korunk folyóirat évfordulója alkalmából egy különleges beszélgetésnek. Kántor Lajos Amedeo di Francesco olasz irodalomtörténésszel, kutatóval beszélgetett, aki kiváló magyarságával válaszolt az elhangzott kérdésekre. Amedeo di Francesco közvetlenül a magyar irodalom klasszikus korszakával, a reneszánsszal és a barokkal foglalkozik (leginkább Zrínyi és Balassi munkáival), de tágabb értelemben az erdélyi magyar irodalomhoz is kötődik, pontosabban a huszadik század problematikusabb történelmi időszakaihoz kötődő alkotókhoz – így Szilágyi Domokoshoz, Dsida Jenőhöz. Dsida ötven versének olasz fordítását még nem sikerült kiadnia, de tervében áll egy magyar költészeti antológia megvalósítása is.
A Kolozsváron első alkalommal 1993-ban járó irodalomtörténész szívében a magyar kultúra különleges helyet foglal el, a magyar irodalom leginkább az 1970-es években kezdte el őt érdekelni a római egyetemi tanulmányai során. Sorozatos ösztöndíjlehetőségek kihasználásával Budapesten erős mentori kapcsolatokat épített ki, ezek közül Klaniczay Tibor irodalomtörténész alakját emelte ki.
Kántor Lajos a Korunkhoz fűződő viszonyáról is kérdezte di Francesco-t, aki a tematikus lapszámok különlegességét tartotta a legfontosabbnak a folyóirat szempontjából, hiszen „külön könyveknek” számítanak az erdélyi értelmiség kulturális termésében. A közép-kelet-európai politikai csatározások kereszttüzében élő magyar irodalommal való foglalkozástól semmi sem rettentette vissza, elmondása szerint „nem akart félni a pályája elvesztését illetően”, noha – a szavával élve – a hidegháború idején bizonyos szerzőkről veszélyesebb volt írni. Véleménye azt tükrözi, hogy aki a magyar irodalommal foglalkozik, „annak muszáj komparatisztikával is foglalkoznia”. Amedeo di Francesco a beszélgetés végén a közönség kérdéseire is szívesen válaszolt.
