Fekete-fej (Versek)

Fekete-fej

‍

A sötétlő fakaput apám kinyitotta,

a sötétlő garázskaput apám kigurította,

anyám behajtott a garázsba a kivilágítatlan utcáról.

Apám felnézett a fekete égre.

Az erdőkkel körülfenyegetett völgy felfelé tágult,

aki nem élt még itt, sose tudja meg, milyen, ha túszul ejtenek

sűrű, hosszú erdők,

magas, egyenes hegygerincek, a térképen

girbegurba szintvonalak,

ezernyi szálegyenes katona.

El tudod képzelni, milyen az, ha egy falut

sakkban tartanak sötét óriások, a János-hegy

és egy Fekete-fej nevű csúcs?

Apám felnézett az égre.

Kihívott minket a garázs elé.

Anyám ment volna már.

Az ott a göncölszekér, mondta apám,

de hogy lehet elmagyarázni ezt

egy gyermek botladozó szemének?

Az meg a Nagy Medve.

Áthatódtam.

Az meg a Sarkcsillag, mondta apám titokzatosan.

Az ott?

Az.

És néztük.

Hideget csikorogott a levegő.

Anyám ment volna már.

Apám fent a kezembe adott egy könyvet

az űrről, a bolygókról és a csillagképekről.

A kép az utolsó oldalon váltott nagytotálra.

Apró testemet tükrözi az ablak,

a domboldalon a sötéttel egybemosódik.

Hol a helyem a csillagrendszerben?

Lehet, hogy már a Plútón túl vagyok?

Teljességében is teljes voltál,

jó, kavicsos gyermekkorom,

boldogságában is boldogtalan,

boldogtalanságában is boldogtalan,

mert a Fekete-fej fölött is

ott ragyogtak a csillagok az égen,

a fekete ég pedig eltakarta a mögötte,

benne pulzáló nagy fényességet.

‍

Hömpölyögnek

‍

hömpölyögnek keletnek minden tengerek

szinte szikla-délután, amire emlékszem veled

(a felkelők fénye fatális tévedés)

(a társadalom általi leképezés)

feltornyosultak a tornyok, ne vedd,

éjjel őrjöngött minden tengered,

minden reggel a redőnyömön mozog,

de zúzd szét magadra minden felleged,

sziklafa-délután, egy lány, a nő, a várkapu

a klubban későn őrjöngő tengerek

egy torony a reggel, omolj le megint,

mint nyúló-csapó vastraverz-szerkezet

afró csapost bólogat a zene,

sziklák mind, cseresznyeszirmai le,

szálem alejkum, és a béke veled

úszik el

(még int egyet öntöttvas tengered)

‍

Bogarak automata éneke

‍

mikor tűz hegymagány

és a völgybe szálld magad,

társad kékmadár

szárnyán ülő bogár,

ki mondja:

Kivéle kerte mind a szél

Szoknyáig fűig ér

A kerte lenge szél

Kísér a fél a néma élet

érdekelne jó hogy immár

kertöblű magány

a fémes ízű éjszakán

téged temetkedő bogár

és szól a szárnybogár a fán

a kés az éjszakában él, a méhek,

fröcsköl rám a fecskevér

avarra hulló méztelenség

‍