.svg)
A hazai underground berkein belül mozgók bizonyosan már találkoztak Stark Attila művészetével, sajátságos műveivel. Például Kulo City című kötetének, egyben diplomamunkájának muris majmaival. Temérdek lemezborítóról, poszterről köszönnek vissza abszurd, stilizált figurái, amikkel népszerűséget vívott ki magának. A Resident Art Galériában látható Shifting Baseline lényeire ismerősként tekinthettünk.
Stark Attila képi világa sokszor könnyekre fakaszt, pozitív értelemben. Még akkor is, vagy talán éppen azért, mert a naivan megrajzolt, suta figurák furcsák. Gombszemükkel, vastag kontúrjaikkal, élénk színükkel bájosan esendőek. Bumfordi alakjuk szőttesként olvad be mesés természeti vagy nagyvárosi környezetükbe, és az sem meglepő, hogy akad, amelyik ecsetet ragad vagy kávézik. Olykor eltűnnek a város forgatagában, olykor mintha a falakra festett graffitikről léptek volna le. Környezetükkel való szoros kapcsolatukban az is természetes, hogy testükön feliratok, rajzok díszelegnek, a kávéházi asztalon pedig gombák nőnek.
Az alkotó képregényszerű látásmódját, rikító, tiszta színeit már a Kulo City majmos lapjain megfigyelhettük. Ilyen a stílusa: gyermekien naiv, mesésen színes. A laikus szemlélő persze azt gondolja: ilyet én is tudok készíteni, hiszen pálcikaszerű embereket még a gyakorlatlan kéz is könnyedén tud „firkantani”. Stark elmondása szerint rengetegszer hallotta vissza, hogy „megy ez, mint a karikacsapás”. Hát nem, bár ilyen pofonegyszerű lenne. Szerinte ahhoz, hogy valaki gyerekrajzos hangvételben alkosson, éppen oly elengedhetetlen a rajztudás és rutin, mert ezek hiányában – még ha istenáldott tehetség is az illető – működésképtelen a dolog.
Stark Attila az Iparművészeti Egyetem grafika szakára járt, ahol 2005-ben diplomázott. Számos lemezborítóhoz, poszterhez készített már grafikákat. Hogy csak egy példázattal éljek, az ő keze nyomát dicséri Péterfy Bori énekesnő, színésznő több nagylemeze, a 2012-es Fehér éjszakák vagy a 2016-ban kiadott Szédülés. Illusztrálta gyermekkorunk jól ismert tündérmeséjét, a Csizmás kandúrt és Daniel Pinkwater A titokzatos gyíkzenekar története című ifjúsági könyvét.
2002-es barcelonai tanulmányútja több szempontból is hatott munkásságára. Ekkortájt talált rá az élénk színű zománcfestékre, amely jóformán mágikus hatást gyakorol a nézőre. Barcelona street art kultúrája is magába szippantotta, annak figurális és szöveges kompozíciói megragadták képzelőerejét, ami nem csoda. A házfalakon, egyéb felületeken megjelenő alkotások dekorativitása figyelemfelhívó, az alkotóművész sem ment el csak úgy mellettük. A természetben begyűjtött vizuális élmények mellett a nagyvárosi utcai művészet elemeit is beépítette képeibe.
Stark nem először mutatkozott meg a Resident Artban. Tavaly márciusban Plants from Here címmel nyílt ott tárlata, ami addigi legnagyobb volumenű vállalkozása volt. Ezen képei „elmozdultak egy kevésbé trendi, de annál érdekesebb, ironikus-bukolikus festészet felé, ahol a természeti környezet és az ember ambivalens kapcsolata egy újfajta festőiséggel párosult” – írja róluk Schneller János művészettörténész, kurátor, a Resident Art alapítója. Az ő és Bánki Ákos képzőművész, kurátor által tető alá hozott Shifting Baseline-on visszatértek Stark nem mindennapi, „extrém” lényei. Többnyire csoportokba verődve töltötték be a kompozíciókat, kavarodásuk túlzsúfoltságot eredményezett, de nevezhetjük összetettségnek is. A kereső szem a festett rétegre kerülő grafikus elemek között sok érdekes részletre bukkanhat. Némely mű esetében egyértelmű volt a dolog. A Live Act at Home-on (2024) kiskutya kaparássza egy dermesztő külsejű, rokokót idéző kreatúra bő szoknyáját. Másutt szárnyas lényeket, düllesztett szemeket (Lucky Alfalfa, 2023), tetovált aktot (Nude in the Studio, 2024) láthatunk.
A Shifting Baseline szürreális vásznain Schneller János szerint a figurák „néha a festészettörténet protagonistáinak bőrébe bújnak, amit persze csak akkor tudunk kellően értékelni, ha mind az eredetit, mind a Stark-féle világot ismerjük”. Érdemes megismerni, erős.
Stark Attila: Shifting Baseline, Resident Art Galéria, Budapest, 2024.
