.svg)
A címbeli sejtelmes bárka délszláv vizekről érkezett december 6-án a Kolozsvári Kikötő irodalmi rendezvénysorozatára, melynek fedélzetén három költő ’tolta a szelet’. A horvát Marko Pogačarral, a szerb Bojan Savič Ostojič-csal és a szlovén Karlo Hmeljakkal László Noémi beszélgetett a Sapientia EMTE nagytermében.
(b-j) László Noémi, Bojan Savič Ostojič, Karlo Hmeljak, Marko PogačarA humán- és antropológiai tudományokat végzett Hmeljak szólal fel először, ő ugyanis szó szerint vitorlás – két olimpiai részvétellel, bár ez otthon nem meglepő számára, hiszen az ő generációjának tagjai (a ’80-as évek elején születettek) egészen kis korban már elkezdtek vitorlázó tanfolyamokra járni. Írással középiskolában kezdett el foglalkozni, de csak egyetemi tanulmányai során mélyült el benne, főként a Ljubljanaban tartott kreatív írásműhelyek révén. Első publikációja a Literatura folyóiratban jelent meg, jelenleg az Idiot irodalmi lapot szerkeszti, melynek fiatalos szemléletéhez irodalmi kör is kapcsolódik. Hmeljak írásművészetén olasz nyelvi hatások is érződnek, mivel kétnyelvű olasz-szlovén környezetből származik, így olaszul is folyékonyan beszél – hangsúlyán is érződik, ahogy eredetiben fölolvasott verseiben mondatait kerekíti. Erre vonatkozóan jegyzi meg, hogy második kötete nagyon „linguistic”, azaz egyszerre emel és bont le nyelvi határokat.
Bojan Savič Ostojič Belgrádban született és a francia nyelv közegében mozog leginkább, freelance fordítóként – Nice-ben is végezte tanulmányainak egy részét. Versek mellett esszékötete is van, valamint meghatározó életében a zene is: régebb egy alternatív-progresszív metálzenekarban játszott. Marco Pogačar már több mint 20 nyelvre lefordított költő, emellett esszéista, prózaíró és kritikus is, mégis sokoldalúsága mellett azt állítja, több buktató és sikertelenség után jutott ide (noha sikerként könyvelheti el ő is egy post-punk zenekarban való dobolását). Megtudjuk, hogy a horvátoknál nem gyakori az, hogy valaki huszonévesen publikáljon, Pogačar viszont büszkén mondhatja, hogy írnia és utaznia kell, hiszen elsősorban költő marad más irodalmi foglalkozásai mellett.
A szerzők verseit eredetiben is halljuk, majd László Noémi olvassa fel műveiket magyar fordításban, melyek Orcsik Roland, Krusovszky Dénes és Kollár Árpád munkái – mind olyan nyelvek, amelyek darabosságukban és szentenciózus előadásmódjukban először a hanglejtésekkel teremtik meg a hangulatot: úgy hallgatom, mint egy kutya, aki teljesen érti gazdája szándékát, hogy később szagminták alapján eljussak a jelentésig.A második körben a volt Jugoszláviára éleződik ki a beszélgetés: ki mennyire fogadja el, hogy ex-jugoszlávnak titulálják? Pogačarnak nem jelent ez gondot: vegyes családból származik (horvát-szlovén), nem azonosul nemzettel, vallással – a jugoszláv megnevezés számára meg egyszerre jelent mindent és semmit, tehát örömmel vállalja a jelzőt. Ostojičnak a jugoszláv múlt szerb szemszögből kicsit más: az emberek otthon igyekszenek ignorálni a közelmúltat és a jelent szerbként határozzák meg. Hmeljak történelmi emlékezetében zökkenőmentes volt a Jugoszláviából való kilépés, nem tartja olyan viharosnak a szlovén függetlenség megteremtődését – főként hogy elsődleges alapja a nyelv, noha az iskolákban még jugoszláv irodalmat tanultak. A három költő, ha összekerülne egy szobába, valószínűleg szerbhorvátul értekezne egymás között, nem angolul (ezt a későbbiekben élőben is tapasztalhattuk).
(b-j): Kopriva Nikolett, Bíró Tímea, Benedek Miklós, Celler Kis Tamás, Áfra János, Nagy Tamás, Nagy Hajnal CsillaA délután folyamán a Kikötő második hajójának fedélzetéről Nagy Hajnal Csilla, Nagy Tamás, Celler Kis Tamás, Benedek Miklós, Bíró Tímea és Kopriva Nikolett szállt le, akikkel Áfra János beszélgetett. Vegyes a társaság, Áfra meg is említi, hogy korábban nem lehetett hallani semmit fiatal kárpátaljai szerzőkről most viszont Nagy Tamás és Kopriva Nikolett nem is otthon, hanem már Erdélyben olvasnak fel. Szó esik arról is, hogy Erdélyben olyanok is olvasnak irodalmi folyóiratokat, akik nem tartoznak a szakmai élvonalhoz: mi a helyzet a Vajdaságban, Felvidéken, illetve Kárpátalján?
Benedek Miklós és Bíró Tímea részletesen meséli, hogy az újvidéki magyar tanszékről, a Hídkör műhelyből/egyesületből kerülnek ki az irodalmárok, főleg a Fórum kiadóhoz. Sajnos Szerbiában is érződik a folyóiratok támogatottságának megszűnése, de azért még léteznek az (Ex, Új) Symposion, Üzenet, Sikoly, Filosz folyóiratok. A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság, az Intermix kiadó és az Együtt folyóiratban publikáló írók, költők képzik gyakorlatilag a kárpátaljai magyar irodalmi életet és sajnos nehezen lehet hozzáférni kézzelfogható kortárs irodalmi kiadványokhoz– vallja be Nagy Tamás őszinteséggel. A felvidékről érkezett Nagy Hajnal Csilla az Irodalmi Szemlét, a Kalligramot és az Opust említi, valamint a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát. Szerencsére a felolvasásokból, illetve utána kiderül, hogy nem jelent hátrányt más országból publikálni magyarországi folyóiratokban vagy kiadóknál.
A képeket Szentes Zágon készítette.
