És.

‍
"(Vérkeringő másképp. Részben Horváth Benjinek. De leginkább csak magamnak)

‍

ezeket a késő tavaszi

estéket szerettem, amire

még nem taposott rá

a nyár, de már az utolsó

kilégzések lankadó pénisze

haldokol a levegőben.

még nem beszélhetek

ernyedt faszról, ez nem

az az idő és nem az

az És. nem az a Vagy

aki voltam.

‍

szürke hályog nagyanyám szemén,

és azok a halottak: a bénák./

a bányakitermelés stratégiája: apám

tizenhat évesen.

és két flakon sörrel a kilátón./

anyám depresszív álma.

és egy joint a főkapitányságon./

felcsík, alcsík és a kivénhedt

csángó falvak. kóstelek éles

kontúrjai reggel.

és nincs jel, körbe hegyek:

a folyó a gerinc és jónás a

vándorpisztráng a csigolyák között.

az idegpályák a halak. az elsorvadt

idegrendszer nagyanyám két

béna, korahalott gyermeke –

a családi betegség ami

előttem abbamaradt./

ez nem az az idő és nem az

az És./ apai nagyapám tömör

félmondata.

és a számból a szófosás./

mostohanagyapám megfáradt

szadizmusa

és a magára maradt sírhely

a gyímesbükki temetőben:

gyimesalsólokon./

anyai nagyapám színvaksága, és

a még ebből is kibontakozó halál.

Öcsi – így hívták a nagyapámat –

az öcsém volt a nagyapám./

és a közös ágy amibe

fekszünk – utoljára tavaly /

ez nem az az idő és…/

anyai nagyanyám, az utolsó

Görbe a családban –

az utolsó név szerint is

csángó. Aki földeken, pelenkázott

vénasszonyok lakásán, elfoglalt

szülők gyermekei között;

hogy én otthagyhassak mindenkit és./

‍

és burjánzanak a daganatos sorok

és leukémia és tüdő vagy torokrák

és Öcsi a vonat alatt, és anyám

hétévesen. a furcsa, precíz

véletlenek: záró meg

szaggatott vonalak egy kispórolt

aszfaltrétegen – ha valami,

legalább a halál közös

"

‍