„Ereim alkonyi égre meredő ágak”

A vékonyka könyv ne tévessze meg az olvasót, Hartay Csabának immár kilencedik kötete súlyos verseket tartalmaz. Idő, természet, bolyongás a múltban, emlékekben, csak néhány alapélmény, ami a versekben újra és újra előtűnik. Az ötvennyolc vers kulcsszava mégis az évszakok. Az évszakok mint átmenetek, mint egymásba tűnő végtelen körforgás. Hartay Csaba költészete nem tájlíra, hanem évszaklíra, ha lehet ilyet mondani.
Ugyanakkor a versbéli évszakok mindig belső évszakok is, mint a versek beszélőjének viszonya az időhöz, saját elmúlásához. Az egyén életútjának ideje, amely lineáris és véges, valamint a természeti idő, amely viszont végtelen körforgás – ez a két idő izgalmasan játszik egybe a versekben. A természetbe, a tájba való belevetettség a saját egyéni kimért időbe való belevetettség is. „Az a test csak egy évszak sorvadása (…) tenyerem évekkel erezett levél” – szól az Apró tüzeket hagyott rám a nyár című versben. A „diófák kopasz koponyacsontjai”-ban tetten érhető a saját elmúlás. A versben beszélő egyszerre kóborol a természetben és saját belső tájain.
Ebben a tájban sokszor elvész a beszélő, az erdő, mocsár, vízpart, legelő senkiföldjén járva, ahol a képek egyre inkább szétterülnek, akárcsak a faágak, sokszor az olvasó is eltéved. A már nem itt, a még nem ott, a még és a már közötti átmenetek érdeklik a versek beszélőjét. „Még nem lehet átkiáltani az őszbe,/de már lejtmenetben tekintünk vissza/a csúcs máglyáinak lankadó lobogására” – mondja a kötetcímadó vers.
A konkrét, ráismerhető terektől, helyszínektől való eloldottság néhol szürreális álomszerűségbe sodorja a verseket. A Test nélkül című vers képi világa József Attilára hajaz. „Tenyeremben két bolygó./A szív vízfelszínen lebeg,/apró halak rajzanak köré ”. A versektől amúgy sem idegen ez az álomszerűség, az elnagyolt vonalak, színfoltok skiccei épp a szétterültség, elnagyoltság okán intenzív képzeleti munkára serkentik az olvasót.
A „belbecs” után immár a „külcsínról” szólva fontosnak tartom megjegyezni, a vékonyka kötet rózsaszín borítóján valószínűleg egy félig olvadt jégkrémet formáló ábra sajnos nagyon keveset sejtet meg a kötetben rejlő versek gazdag világáról. Még akkor is, ha A japáncseresznyeárnyékában című versében valóban ott ez a kép mint „olvadt jégkrém rózsaszínjébe ragadt pillanat.” De mindez már kevésbé a szerző, sokkal inkább a kiadó mulasztása.

Hartay Csaba: Átkiáltani az őszbe. Scolar Kiadó, Budapest, 2020.