Enescu korai remekéről: a Vonósoktettről

Valójában igen ritkán, csak mozarti alkat és teljesítmény mellett lehet komolyan venni a csodagyermekségből csak nemrég kinőtt zenészek el nem fakuló „csodásságát”. Enescuról nem terjed különösebb csodagyermeki legenda, az viszont tény, hogy zenei alakulása, sőt számon tartandó teljesítményei is igen zsenge koráig vezethetők vissza. 1888 és 1894 között járta ki a bécsi konzervatóriumot a hegedűoktató ifj. Joseph Hellmesberger és a zeneszerzéstanár Robert Fuchs keze alatt. Hamar magára talált, sőt remekül be is illeszkedett Bécs zenei életének zajlásába, Brahms-, Sarasate-, Vieuxtemps- és Mendelssohn-Bartholdy-előadóestjein közönségét csakúgy lázba hozta, mint a korabeli társasági sajtó tollászait, jóllehet csupán tizenkét éves volt. A bécsi konzervatórium diplomájával tarsolyában (megfejelve ezt egy ezüst érdeméremmel) a párizsi Conservatoire-on tanult tovább 1895 és ’99 között Martin Pierre Marsick (hegedű), André Gédalge (ellenpont), Jules Massenet és Gabriel Fauré (zeneszerzés) irányításával. Párizsi előmenetelét és elismertségét mi sem bizonyítja ékesebben, mint az, hogy zárókoncertjén egy nevére szóló Bernardel hegedűvel ajándékozták meg. Komponistaként 1898. február 6-án debütált a párizsi Colonne Concertes keretében. A Román Poémát játszották tőle először. Ugyanebben az évben kezdett hegedűórákat és szólókoncerteket adni Bukarestben. A Carmen Sylva néven is történelemkönyvekbe került művészetrajongó, vagyis Erzsébet román királyné jóvoltából sokszor volt vendége a fényes parkettű szalonoknak, mint ahogy a sinaiai Peleș kastélynak, sőt a királyné pár versezetére dallamot komponálva néhány német nyelvű liedet is besorolhatott juvenáliái közé.
A 2. Hegedűszonátáját követő, 1900-ban, Enescu 19. életévében befejezett, 7-es műjegyzék-számot kapott Vonósoktett másfél éven keresztül készült, és kiugró sikernek bizonyult, ha nem is közvetlenül keletkezését követően. Szerzője az „Octuort” – nem csekély hálaérzésről tanúskodva – tanárának, Gédalge-nak dedikálta, aki sikeresen győzködte az Enoch & Cie zeneműkiadót a partitúra publikálására. Ma már Mendelssohn (op. 20-as) oktettjéhez foghatóként emlegetik, jóllehet bizonyos fordulataiban sokkal eredetibb, markánsabb, jelentésgazdagabb amannál. Az elméleti kategóriák sokaságából kilógó, mintegy negyvenperces mű struktúrája is összetettebb, technikailag nem kevéssé teszi próbára előadóit, ráadásul a vonósnyolcasok legtöbbjének közös vonása is hiányzik belőle, az tudniillik, hogy az oktett voltaképpen két kvartett vetélkedése, concertante módra ellenpárhuzamos szimbiózisa. Enescunál a valóságos nyolcszólamúság kiegyensúlyozottsága, a funkciómegosztások és -váltások, a négy tétel kontrasztosságán túl is markáns dinamikai-temperamentális árnyaltság, az érzelmi kiérleltség teszi kiugró teljesítménnyé – mégpedig nem csak az „ifjúkori művek” kategóriájában – az op. 7-est.
Az oktettet azóta természetesen sok jól jegyzett kamaraegyüttes előadta, sőt voltaképpen megszakítatlanul közhasználatban levő darab a koncerttermek világtérképén (itthon például az idei Enescu Fesztiválon, a bukaresti Atheneumban a London Philharmonic Players szólaltatta meg tomboló sikerrel, a Mendelssohn-művel együtt!). De most egy kolozsvári előadás aktualitása hozta e hasábokra Enescu vonósnyolcasát: a tízedik születésnapját ünneplő kolozsvári Arcadia vonósnégyes (Ana Török, Răsvan Dumitru, Traian Boală, Török Zsolt) és vendégei (Sebastian Tegzeşiu, Vlad Răceu, Marcel Cameniţă és Diana Ligeti) olyan „Octuort” varázsoltak a Zeneakadémia stúdiótermének teltháza elé, amely nem csupán Enescu – és kora – leghitelesebb értéséről, hanem a zenészfantázia határtalanságáról is bizonyságot tett. Fölösleges a technikát emlegetni, hiszen a megfoghatatlanság, a sóvárgás, a béke, az indulat, a belenyugvás, az egzaltáltság és az elnémulás változatosságának – és változékonyságának! – olyan kifinomult, szerves és mélyen interiorizált művészetével volt dolgunk, amely beragyogja az időt.
De Enescut (és e koncerten Schubertet) félretéve, mintegy születésnapi méltatásként álljon itt végezetül az Arcadia 2017-es „mérlege”: a vonósnégyes az idén játszott először Velencében, Bolognában és Isztambulban. De németországi, portugáliai, spanyolországi és nagybritanniai koncertsorozatok is a hátuk mögött vannak. Kiemelkedő e sorból a Wigmore Hallban és a manchesteri Royal Northern College of Music-ban adott koncertjük (ez utóbbit a BBC3 is rögzítette). Ugyanakkor szeptemberben elkezdődtek Bartók összes vonósnégyesének hangfelvételi munkái is. A Chandos Records gondozásában kiadandó Arcadia-albumot előreláthatólag 2018 őszén ismerheti meg a közönség.