.svg)
Eszem ágában sincs elfogulatlanul írni a Bring me the Horizonról. Már amásodik albumtól kezdve követem őket, a 2013-as Sempiternal óta vagyokmegrögzött fanboi. Gyönyörű zenei fejlődésüknek az íve, ahogy lehető legmocskosabbdeatchore-tól eljutnak a rádióbarát electropopig, miközben sem karakterben, semszínvonalban nem tűrnek megalkuvást. De kezdjük messziről.
A nyolcvanas években arock és a rap viszonya elég hideg volt még. Kölcsönösen lenézték egymást, mindegyikigazabbnak gondolta magát a másiknál és gondosan ügyeltek, nehogy véletlenül iskapcsolatba kerüljenek egymással. Aztán a kilencvenes években néha mégisösszekeveredtek egy-egy éjszakára, amiből lett a nem kívánt gyermek: a numetal. Mindkét fél próbálta letagadni szegényt, de azért túl sokat örökölttőlük, és egy idő után a szülők is rákényszerültek, hogy olykor-olykortanuljanak a fattyútól. Túlzás lenne azt mondani, hogy elfogadták és kibékültekvele, az ezredforduló környékén mégis szorosan összezártak, amikor felbukkantaz új közös ellenség: az emo.
Akkoriban elhivatottrocker voltam, de volt bennem annyi pózerkedési szándék, hogy már csak dacból(vagy inkább viccből?) sem voltam hajlandó gyűlölni azokat a zenekarokat, amiketgyűlölni illett. Legalábbis addig, amíg nem adtam egy becsületes esélyt nekik.A Tokio Hotel, a My Chemical Romance, a Fall Out Boy és társaik sosem lettek akedvencem, de azért volt bennük kakaó, mai napig néha-néha hallgatom őket.Viszont az emo pop-punk vonala mellett hamar kifejlődött a metalcore ésdeathcore irány is. Ugyanúgy tetovált, sminkelt fiatalok rátapadós nadrágban,fekete körmökkel és fekete hajjal zenéltek a szomorúságról, csak itt már agöteborgi melodikus death metalból inspiráltan csináltak iszonyú mocskoszenéket. És rengeteg jó zenekart a MySpace-n keresztül találtunk, de azért aYoutube-ozásnak is megvolt a bája. Micsoda felhozatal, Suicide Silence, As ILay Dying, Bullet For My Valentine, Job For A Cowboy, Whitechapel, Architectsés társaik. De még Skrillexet is a From First to Lastből ismertük, mielőttfelült a dubstep vonatra. És persze ott volt a Bring Me the Horizon.
A korai BMTH még nemnevezhető újítónak, bár már első perctől okosan vették át a deathcore sémákat:lehangolt gitárok, ütemváltások és breakdownok dögivel. Meg persze minélocsmányabb a vokál, annál menőbb. Mégis, már az első album, a Count YourBlessings, bár nem aratott osztatlan szakmai sikert, de azért volt rajtapár olyan csemege, amin mai napig jó elcsámcsogni, például a Pray for Plaguesgitártémái. Mindenképp mára klasszikusnak számít a műfajon belül.
https://www.youtube.com/watch?v=AWggPLXeOkU
A második albumra márszaporodni kezdtek az epikusabb zenei betétek, bár azért még deathcore-rólbeszélünk, de aztán egyre inkább lágyult a hangzás a metalcore irányába. Aharmadik, indokolatlanul hosszú című (ThereIs a Hell Believe Me I've Seen It. There Is a Heaven Let's Keep It a Secret.)album pedig új irányt nyitott meg a metalcore műfaján belül. Epikus,elektronikus zenei betétek, kísérletezősebb, elszállósabb témák, a dalszövegekis koherensebbek és letisztultabbak. Érdekes látni, hogy ez az album, de főlega következő album, a Sempiternal után végképp megkerülhetetlen lett aBTMH. Az új, teltebb hangzás annyira bevált nekik, hogy rengeteg vezető zenekarkezdett el szintén elektronikus zenei elemekkel kísérletezni: az AskingAlexandria, az Architects, a Falling in Reverse hangzására mind hatással volt:a nyers, gitárcentrikus dalok kiegészültek, epikusabbak lettek, de a Northlane,Thornhill hangzására is hatott, a Bad Omens zenekar pedig egyenesen aSempiternal szárnya alól kinőve találta meg a saját hangzását. De mindezt aBMTH kezdte, és ehhez Jordan Fish szintetizátoros és dalszerző csatlakozásanagyban hozzájárult. Meg az, hogy Oli Sykes megtanult – ha énekelni nem is, dekurva jó dallamokat írni mindenképp.
A stílusváltás nemtörtént zökkenőmentesen, rengeteg rajongó nehezményezte, hogy nincs már annyiblastbeat és hörgés a dalokban, ez nem is metál, hogy a 2019-es Amo albumon a Heavy Metal című dalukban – ami abszolútslágeres altrock dal – még beatbox betétet is használnak, miközben elküldik abúsba a hangzásvilág változása miatt szomorkodókat. Persze a dal végénnyomatéknak van egy kis gutural hörgés, hogy teljes legyen az összhatás.Legutóbbi albumuk, a Post Human: Survival Horror Show pedig kellőhumorral tudott reagálni a pandémiára. A dalszövegek is erősségük, persze nemköltőkkel van dolgunk, de Oli nagyon okosan forgatja ki a közhelyeket és csinálbelőlük hatásos refréneket: „Before the truth will set you free, it will pissyou off.” (Mantra) szépen rímel David Foster Wallace mondására: „Thetruth will set you free. But not until it is finished with you.” Pedig biztosvagyok benne, hogy nem olvasták a Végtelen tréfát. Kitűnő érzéke vanahhoz, hogy kell olyan sorokat írni, amit egy egész stadion akar visszaüvölteniteli torokból, mtpl: „For the love of God, will you bite your tongue, before wemake you swallow it” (Go to Hell for Heaven’s Sake) vagy „So you canthrow me to the wolves/tomorrow I will come back/Leader of the whole pack” (Throne). De az „I can’t drown my demons, they know howto swim” sor is abszolút telitalálat, versből sem húznám ki.
https://www.youtube.com/watch?v=C7cczTyQ4iY
Az utóbbi időben sorraontják magukból a slágereket, Oli erős jelenléte pedig feldob szinte bármilyendalt, amiben szerepel – márpedig elég sokat kollaborál mostanában. A While SheSleeps Silence Speaks dalán is szépetfordít, de a Tom Morelloval közös dal is pont úgy szól, ahogy az ember elképzelné,milyen lenne, ha a Rage Against The Machine és a BMTH együtt írnának egyszámot. De Ed Sheeran hangját is olyan hibátlanul egészíti ki Oli vokálja, hogyrendesen bánom, Sheeran miért nem csatlakozik a BMTH-hoz. Oli ugyanabba asuliba járt, mint az Arctic Monkeys tagjai, csak egy évfolyammal alattuk. Defelmerült az ötlet, hogy akár összedolgozhatnának egy dal erejéig AlexTurnerrel. Én csak annyit kérek az élettől, hogy ezt láthassam megtörténni.
