Életünk a szolgáltatás

Kocsis Árpád: Oktopusz. Magvető Kiadó – Forum Kiadó, 2017.

Súrol, dörzsöl, rongy, porszívó. Vigyázz, ne úgy, nem érted, nem így kell, nem jó, újra, kezdd előlről. Az Oktopusz egy takarítószemélyzet mindennapjait járja körül, ahogy a különböző nemzetiségű alkalmazottak sziszüfoszi rutinnal teszik rendbe az irodákat, a folyosókat, a huszonötméter magas akváriumot, hogy az irodistákat és a látogatókat nap mint nap megfelelő környezet fogadja. „Életünk a szolgáltatás.” Mindeközben az olvasó szemei előtt is úgy jelennek meg a szereplők, ahogy pucolják a magas üvegfalakat, mintha ficánkoló halakat bámulna egy akváriumban.
A regény rövid fejezeteiben folyamatosan ott vibrál a feszültség, az irodisták és a takarítói személyzet közötti kölcsönös undor, a személyzet tagjai közötti apró játszmák, az állandó „én úgy is jobban tudom” és a „másik biztos rosszul csinálja” kicsinyeskedései, a szúrkálódások és gyanakvások mindegyre visszatérő alakzatai. Ráadásul egymás mellett is úgy beszélnek el, mintha csak tátognának. Ahogy például a török kollégának csak a keresztnevét tudják. „Egyszer mondta a teljes nevét is, de senkit sem érdekelt, senki sem jegyezte meg.” (34.) Ezzel együtt nagyon is emberiek a karakterek, ahogy mindenki a saját bajával van leginkább elfoglalva, a szelektív szemétgyűjtés, a spórlás a villannyal és tisztítószerrel nem az ő tisztjük, ők csak minél kevesebb energiabefektetéssel igyekeznek csillogóvá törölni az épületet. Sikálnak, káromkodnak, szundítanak, figyelnek, morognak.
Tömör mondatai és visszatérő képei kellemes sodrást kölcsönöznek a szövegnek, a látszólagos eseménytelenség mögött rengeteg történet rejtőzik, a karakterek mögé egyre kifinomultabb családtörténetek sorakoznak fel, ugyanakkor elkerülhetetlenül becsorog a cselekményszálak közé napjaink társadalmi és közéleti tapasztalata is. Inkább a mondatpróza felé mozdul el, helyenként rendkívül pontos, aforisztikus mondatokkal mutatja be az alkalmazottak mikrotársadalmát. És ebben a kimerevített, örökös ismétlődésben az időhöz való egyetlen viszonyulási lehetőséget a folyamatosan döglődő oktopusz jelenti.