Élet és halál mérleghintája

Bergendy Péter gyermekkora óta bevallottan fél a kísértetektől. Nem véletlen, hogy végzős pszichológus hallgatóként vizsgadolgozata témájául a horrorfilmek lélektanát választotta. Negyedszázad múltán, amikor lényegében változatlan félelemhányadosa arra a felismerésre juttatta, hogy feltétlenül „kezdenie kell valamit érzékenységével”, a kihívásra válaszul széles vásznú, egész estét betöltő horrorfilm elkészítését tervezte. Nem volt könnyű dolga; magyar vonatkozásban alig van hagyománya a fantasztikus, kísértet- vagy horrorfilmeknek, nehezen sikerült megszereznie tervéhez a szükséges anyagi támogatást. De nem adta fel, hét évet várt a megvalósítás lehetőségére. Post Mortem című filmje realisztikus tablóval, háborús csatajelenettel, in medias res kezdődik. Fókuszban a valóság borzalma áll: katonákat, mint szél fújta bábokat, légnyomás repít halálba. A borzalom valósága, közelképben, a nyitott tömegsír; fokozatosan töltik fel a gödröt bajtársaik tetemeivel a katonák. Egy tetszhalott. Ismeretlen nő (gyermekkori emlék?) arcképe… Snitt. Hat hónappal később, 1918-ban, amikor vége a háborúnak, és „Európa újra csendes”, viszontlátjuk a sebesültet: Thomas/Tomás/Tamás post mortem fényképészként keresi kenyerét. Amikor a tízéves Annában megmentőjét véli felismerni, követi őt falujába. Kísérteties dolgok történnek velük, körülöttük…

‍
Bergendy ismerte a post mortem vagy más néven memento mori fényképészetet, amely a múlt század elején része volt a gyász rituáléjának. Az ilyen albumok felvételein látottakat saját gyermekkori emlékképeivel és látomástöredékeivel, horrorisztikus ötletekkel kombinálta; archetipikus elemeket és a magyar népi hiedelemvilág közismert motívumait is felhasználva ötvözte össze filmje „motívumkészletét”, melyben életet és halált mérleghintáztat.

‍
„Repül” a kutya a faluban még idegen Tomás közelében – az állat bolond acsarkodásából szürrealisztikus, képi játék lesz a vásznon –, és ez megmagyarázhatatlan fenyegetettségérzetet kelt. A nénit, aki a falu bábája volt, vagyis mesterségével a születést, az életet segítette, haláltusája a kísértetek oldalára taszítja. Megtestesül a gonosz általa, agóniája kivetkőzteti emberi mivoltából – és köze lehet hozzá, hogy az élők közül mindazokat, akiket a kísértetek „elkapnak”, ellenállhatatlan, láthatatlan erők a halálba vonzzák-sodorják. Mint Marc Chagall képeinek figurái, az áldozatok úgy szállnak, vergődnek, tótágast állnak a levegőben, és – Anna kivételével – el is pusztulnak.

‍
Paradox módon az apokaliptikus, az utolsó „vizes” jelenet teátrális seregszemléjén viszontlátjuk valamennyi falubeli elhunytat. Tomás, a halál vonzásában, üres csarnoksoron át elvonul post mortem fényképalanyai előtt, akik közül néhányan a közönség irányába úsznak… Félelmetes Bergendy fantasztikus képsorainak hatása, holott kompozícióinak logikája alapvetően klasszikus. Az evilági/túlvilági síkváltás az elhagyott istálló jelenetében kulcsfontosságú üzenetet hordoz: az árnyéklények regnálását Anna életereje képes hatástalanítani.

‍
Bizonyos szereplők viseletének/jelmezének tartozéka a spanyolnátha ellen a fejükre húzott papírzsák. Rémisztő, és bár a filmbeli helyzet óhatatlanul a jelenlegi koronajárványra emlékeztet, véletlen a napjainkban előírásszerűen viselt egészségügyi maszk kínálkozó asszociációja: a Post Mortem forgatása ugyanis 2018-ban befejeződött, a pandémia kitörésekor már az utómunkálatok folytak.

‍
A jellegzetes, mindennapi környezetben észlelt apró zajok és furcsa véletlenek sorozata végül tragédiába torkoll a faluban: először „csak” kinyílnak ablakok, ajtók, később kísérteties és beazonosíthatatlan, egyre nyugtalanítóbb hangok hallatszanak, kialszanak az utcai fáklyalángok… A lét tétje lesz megérteni, hogy pontosan mit akarnak az árnyékkísértetek. Kétségtelenül korábban is jelen voltak, csak lényegesen kevesebben – Tomás fényképei és a fonográf is bizonyítják –, viszont a háború és a járvány miatt megsokszorozódott a számuk. Az élők ellen fordultak az elhunyt szerettek, mert nem találják a nyugalmukat… „Tél van”, „fagyott a föld”, ezért temetetlenek – az indoklásnak ellentmondanak a film közelképei: Tomás faládája belesüpped a vizes-agyagos földbe. A csatatéri árokból és a házak falaiból ömleni kezd a víz, valahányszor a halál közelsége nyilvánvaló.

‍
A filmbeli falunak nincs neve; egyetemes jellegét világának időtlen örökérvénye biztosítja. A közösség kálváriáját – szeretteik temetetlenségével tulajdonképpen saját feldolgozatlan traumájukat görgetik maguk előtt – a világon bárhol változatlanul morbidnak érzékelnék az emberek/nézők. A képvilág elemeinek – élet és halál, tűz és víz, ég és föld – ábrázolása is univerzális, bárki számára érthető. Igaz, nekünk, magyaroknak gazdagabb érzelmi többletjelentést hordoz: tipikusan magyar(os)nak véljük.
A Post Mortemet a szentendrei néprajzi múzeumban forgatta csapatával Bergendy Péter. Parasztházak, remek belső berendezések, tipikus alföldi utcaképek, emblematikus templom: rurális magyar építészeti kincsek között készült a felvételek döntő többsége. A díszletül szolgáló muzeális értékek között tüzet nem gyújthattak, a veszélyes jeleneteket számítógépes, virtuális pirotechnikai eljárásokkal oldották meg. A rendező reklámokat is készít csapatával stúdiójában, kisfilmjeik mindenkor hasznos modelljei játékfilmes munkáiknak. Szuperprodukciós nagyságrendet sejtetnek a Post Mortemben a csatajelenetek, a tűzesetek, a lángoló faluképek, holott kifejezetten szerény költségvetésből gazdálkodtak: egy átlagos, „low cost” amerikai film árának megfelelő összeg feléből.

‍
Bergendy lassan huszonöt éve dolgozik stábjával; összeszoktak. Castingolni nem szokása, mert már a tervezés korai szakaszában tudja, kinek szánja filmjeiben a szerepeket. Klem Viktor és Hais Fruzsina kivételként erősítik ezt az „alkotói szabályt”. Bár látta alakításait, Bergendy nem ismerte személyesen a fiatal férfiszínészt. Felvette vele a kapcsolatot, leültek kávézni, és mire az eszpresszó elfogyott, övé lett a szerep. „Anna” pedig nővérétől „örökölte” a színészi feladatot, aki a tervezés hét esztendeje alatt „kinőtt” belőle.

‍
Heurisztikus munkamódszerének köszönhetően Bergendy őszintén kapcsolódik témáihoz és a figuráihoz – a karaktereket abszolút értékben személyesítteti meg színészeivel. Nyoma sincs filmjének szereplői között a kis közösségekre jellemző, unaloműző gáncsoskodásnak vagy negatív viszonyulásmódnak; az emberi kapcsolatok abszolút értékben ábrázoltak. Tomás és Anna viszonya derűs, apa és lánya közti meghittséggel segítik egymást, és végül együtt tartanak az újabb ismeretlen felé; az ötvenes éveiben járó Marcsa megcsodálja ugyan a fiatal fotográfust, de – bizonyosan az anima késztetésére, Bergendy ugyanis tisztelője Jung tanainak – nem nőként viszonyul hozzá, bajtársként küzd meg a fiatal férfi életéért, a sajátját kockáztatva.

‍
A Post Mortem klasszikusan nagyszerű, ijesztő és derűs alkotása a Balázs Béla-díjas filmrendezőnek. A film a maga befejezetlenségével teljes egész, hiszen folytatása valószínűsíthető: Tomás és Anna új kalandok, tapasztalatok felé tartanak – a rendező tarsolyában ott lehet a Post Mortem 2 terve.

‍

Post Mortem, színes magyar film 2020. 115’. Rendezte: Bergendy Péter. Forgatókönyv: Zánkay Piros. Operatőr: Nagy András. Vágó: Király István. Zeneszerző: Pacsay Attila. Szereplők: Klem Viktor, ­Hais Fruzsina, Schell Judit, Ladányi Andrea, Anger Zsolt, Reviczky Gábor, Hámori Gabriella, Kiss Diána Magdolna.