.svg)
(Éles fény)
Lapszéljegyzet Jn 9,39-hez
Kezdetben csak mozgó fákat lát,
aki vak volt eddig, és nézni tanul.
Aztán mozgó embereket,
tévelygő, botladozó árnyakat.
*
Gyengénlátó,
aki nem érzékeli a történések folytatását,
az út megkerülhetetlen lejtőit,
váratlan kanyarait,
az előttünk tátongó vermeket,
a romlás egyirányú útjait.
Világtalan, aki eltéved
a jelenségek világában,
önnön útvesztőiben.
Vak, aki botladozik, tapogatózik az időben,
és csalódik mindenekben.
Aki nem lát ki önmagából,
önnön sötétségében káromolja
a fény hiányát.
*
Vakok vezetnek világtalanokat.
Válságból válságba,
cseberből vederbe.
És minden verem váratlan meglepetés.
„Nem erre számítottunk”.
Rövidlátó, ki csalódik számítgatásaiban,
és nem is sejti, káprázatokban bízik.
A vakság az önteltség tünete.
Szűk mindentudás.
*
„Talán mi is vakok vagyunk?”
*
A sötétség nem a fény hiánya:
a látás fogyatékossága.
Tapogatózó elme vélt határozottsága.
Falakba ütköző irány konoksága.
Ha vakoknak tudnánk magunkat,
talán földerengene a fény,
a messzeségből jövő,
talán kitárulkozna a magasság.
*
Ha megjelenne a növekvő,
el nem fogyó világosság,
megsebezne az éles érintés:
világtalan voltál,
vermekbe estél,
mélységekből kiáltottál.
*
És ha szemed újra szelídebb fényt érez,
látásod hozzászokik a teljességhez.
Elengeded mindazt, miben éltél vakon.
Nézni tanulsz, árnyakon túltekintve.
(Léptek, lélegzetek)
Falak. Ledőlnek a pillanatok.
A kódex betűit konok egér rágja.
Morzsák hullnak a csillagos égből. Nem tudom,
merre nézzek. Szúrnak a fények hosszú lándzsái.
Törékeny délután. Homályba öltözik a távol.
Közeledik és távolodik a határ. Gondolat-kupolák.
Dallam-szilánkok. Repedezett föld, töredezett évszak.
Kúszik a fény a romok alatt. Léptek, lélegzetek, holt lelkek.
Dőlnek a fémkerítések. Vagyok, vagy már nem én vagyok.
Csalánlevelek bújnak elő a sziklatömb alól.
Lendül az ötlet. Koccanások, karcolások. Koppan az idő,
elhallgat. Az égtájak elmozdulnak.
Visszanézne az eltávozó. Békabőr-királyfi. Serken a szó.
Vízcseppek csüngnek. Madarak elülnek. Rád szürkülödik az ég.
Csalnak a képek, émelyítő mámorba ringatnak.
Tükörszilánkok őrzik volt arcainkat.
Sarkcsillag hűlt helye.
Vár a jövendő: tud a tapintatról.
