Egynyári elégia

Burka István munkája

Amikor kimerülök, sötétebben látom a világot. Amikor kimerítenek vagy kimerítem magam. Kimerítő volt ez a nyár. A könyvek nyara. A munka nyara. Ez a nyár egy erdélyi indián. Erdei nyár. Erdei irodalom, mondta tegnap (de mikor is volt tegnap) André Feri. Egy kelet-európai nyaracska, ott áll, az európai nyárban. Román nyár, magyar nyár. A múlt nyara. A halál nyara. Bréda Ferenc. Kányádi Sándor. Egyed Péter. Romániai magyar nyár. A versek nyara. Az újjászületés nyara.
Mondják, hogy csak két évszak lesz ezután. Ülök az erdőben Királyréten, próbálom érteni, mi is ez a nyár. Nem éppen nyolcvanas (mondá Sütő Dani), nyolcvanas én vagyok (88), sem kétezerkilences, az csak voltam. Ülünk Szilágybagoson utolsó nap, és konspirálunk a fiatalokkal. Konspirálunk a fiatalokkal Kolozsváron, Árkoson, itt meg ott. Valami megérett ezen a nyáron, mondják. Budapest, Balatonszárszó, Balatonföldvár, Siófok. Amikor kimerülök, könnyen megijedek, hogy vége. Ez egy becsapós nyár. De csak úgy vezet, ahogy ember vezeti magát. Féltem ezen a nyáron, össze-vissza. Ki is írta? Hogy is volt?
Ez a nyár az olvasás nyara. Vezekelünk az utolsó állatkertben. Szorongunk, építjük viszonyainkat. Pulzáló városok, kihalt határvidékek, bányák. Fényképezgetünk fel és alá egy elbeszélő életében. Miskolc, Zilah, Brassó, Marosvásárhely. Kolozsvár fölött elburjánzott, régi gyümölcsös a nyár. Odamegyek az egyik fához, megérintem. Üzenek a királyréti erdőnek. Tanulom a türelmet. Árkos, Gyergyó, Szentgyörgy, Szárhegy. Csak két évszak lesz, mondják. Vigyorog a trópusi növényzet fölött Boreász. Ez a nyár a nagy esők nyara. Zöld tájak minde­nütt. Tátongó újholdak, vakító teleholdak nyara. Egerestől nem messze, hegyek közt, a dohány, a bor, az erdő, a bömbölő basszus vagy a belső, síri csend a hajnali csillagok alatt.
Amikor visszanézek, építkezem. Próbálok felkészülni mindenre, amire nem lehet. Mit is csináljon? Ki is írta? Hogy is legyen. Hogy is legyen az irodalommal, jut eszembe. Utolsókként, alkoholtól kivilágított testtel az éjszakában Bogdán Lacival és Molnár Vilivel, beszélgetünk, vitatkozunk. Nem értünk mindenben egyet. Nem is kell. Tuggyuk mi. Aztán megöleljük egymást, és megy mindenki aludni, fiatal is, öreg is, holnap vége a nyárnak. Ez volt ez a nyár. Volt, hogy legyen valahogy. És legyen belőle, ami lesz. Valami legyen már.