Egy regény az álmaimban – impressziók egy barátságról (Laudáció Száraz Miklós György Kemény Zsigmond-díjához)

Beköltözhet-e egy regény az álmainkba? Társul szegődhetnek-e regényhősök a hétköznapi valóságunkba, jelezve, hogy az én valóságom szürke és unalmas? Teremtett világuk élhet-e, lüktethet-e hosszú ideig az olvasóé mellett párhuzamosan, nem eresztve, hangulatunkra rátelepedve? Olyannyira, hogy mondataink ritmusát, lélegzetvételünk ütemét, lépteink fokát magához igazítsa? Hogy mondatai ritmusa kisodorjon a hétköznapokból, hogy írásra késztessen? Lehet-e az otthona az otthonom? Hány könyv az élet?

Ha jól emlékszem, a pandémia előtti év vége fele Kolozsváron mutatta be Székelyek című könyvét Száraz Miklós György. Az ittenieknek kevésbé ismert író Budapestről. Rólam/rólunk írt könyvet. Ismerhet-e jobban önmagunknál egy budapesti? Mutatkozhat-e be úgy a könyvbemutató után, mintha ő lenne itthon – s én az idegen, a vendég? Kezdődhet-e egy barátság az első kézfogásnál? Lehet-e a barátja a barátom? Hány barátság az élet?

De rosszul emlékszem, Száraz Miklós Györgyöt nem akkor ismertem meg – Kabdebó Lóránt Esettanulmányok. Sorsvállalások című kritika/esszékötetében köszönt rám először. Lovak a ködben. Ez volt a regény címe. A szerző neve Száraz Miklós György. Van-e olyan kritika, amitől az olvasó úgy érzi, létkérdés számára a tárgyalt könyv beszerzése? Hogy muszáj, hogy kell, hogy szükséges? Mert szüksége van az álmaira?

2022. február, Miskolc, tavasz ígérete, verőfény, csontig hatoló szél. Kabdebó Lóránt temetése. Erről az immár örökké hozzá kötődő, az ő emlékét idéző miskolci délutánról, a városról kellene írni, amelyet bebarangoltunk Száraz Gyuriékkal. Az avasi temetőről. Ha már összehozott minket újra…

A Székelyek kolozsvári bemutatója óta Száraz Miklós György a Helikon állandó szerzője – esszéinek, olvasónaplóinak, prózájának, önálló rovatának, a Kép-alának, Páskándi Anikóról írt nekrológjának, Korniss Péter képeiről írt esszéjének, illetve a szeptemberi számainkban írt, az író 21. századi szerepét körüljáró, igen fontos írásának minden sora azonban azt sugallja: Kolozsvárhoz, Erdélyhez, a helikoni szellemiséghez, az irodalomhoz magához Száraz Miklós Györgynek több köze van, mint a magyarországi íróknak általában. Másként ismer bennünket, mint mi önmagunkat. Nem azért, mert többet tud, mert ismerősebb az ismerős-idegen terep, hanem mert ő par excellence író. Akinek sorait olvasva, az ő szavaival élve: „mindig az az érzésem, hogy az életet láttam magát. Nincsenek ötletek, nincsenek fogások, nincsenek véletlenek – folyik, ömlik gazdagon az élet. Azt érzem, hogy benne vagyok. Belevittek. Ablakot nyitottak. Nem is ablakot, hanem ajtót, amin keresztül nem csak belátok, hanem be is lépek.”

S ha már beléptem, köddel bélelt lovakkal álmodom.

‍