(égitest) (versek)

(égitest)

legyen a tiéd, ha előbb érkeznél oda.

kívülről nézd, mint boncnok a püffedt

tetemet, vihar szeme az ártéri fákat.

nekem mindenképp vertikális a megérkezés,

a talajszerű közeg újdonsága szemben a levegővel.

végül nem volt egyéb egy villanásnál a rizsföldek,

mangrovék, a lápok jelenléte, az esti kaszálóillat,

s a nyüzsgő városok űrzaja. mindez legyen a tiéd.

láttam mindent. a szemnek lesz most kegyetlen

napfogyatkozása: egyszerre szürkül el, s amiért jöttem,

magához emel. csapkod utánam a megérintett

anyag emléke, valamikori ruhák suhogása,

botorkálás ólomszkafanderben, öleléseim,

mint lusta macskák nyújtózódnak. mély,

és egyre mélyebb. a sötétben elindulnak

felém a tárgyak, utánam nyúlnak

a rovarok.

(fal)

falak előtt, és persze, falak után. ez az átkozott

labirintus elképzelhetetlen kék éggel zsarol,

szitokszavaim is szárnyaszegett parasztgalambok.

megépítem én is falaimat, miközben felélem magam,

könyvekbe köpködöm szavaim habarcsát.

mindenem, amim még maradt, elfér egy dióhéjban,

repedést keresek, ahová elrejthetném, akár

a szégyent. egy kilazult tégla is jól jönne,

egy kis hiba a sima felületeken, ablaknak verődő

faág az éjszaka peremvidékén: mibe is fogózhatnék,

a testem zörejei mögött elnyúló csendességbe talán.

ide nő közénk, egymástól eltakar valami, markoljuk

a száraz anyagot: hová lett a delej, ami látni segített.

mondják, odaát amúgy is csak repce- és reménytelen

cirokföldek, minden vágyunk most már szemrebbenés

nélkül öldösni a fal tövében önfeledten

szeretkező poloskákat. recseg a kitin talpam alatt,

lassan eltakarja az eget a létraégetők füstje.

(lírai én)

lírai énné leszek, motozok versekben, üres

szemüregek várják a szemgolyókat. vak vagyok még

és ügyetlen, átesek jelzős szerkezeteken, lefejelem

főnevek tömbjeit. mondják, a vers én vagyok, pedig

nem szeretkeztem szavakkal: a mondatlándzsák

zsigereimben forognak. látni szeretnék, ezért beszélek,

este a tűznél vihogó banyák ámítanak. ígérnek

mindent látó szemgolyót, sosem apadó

heréket, aszott melleik arcomba nyomják.

nesze egy kard, vágd ketté, nesze gyufa, gyújtsd fel.

nesze kötél, kötözd magad a fiatalság árbócaihoz.

verd szét a jambusok kattogó mechanizmusát.

a mondatokról emelkedjen fel a homály,

látszódjon minden egyetlen varázsütésre.

szavak vaspropellere roncsoljon az agyakban.

‍