Derűs magatartás viharos időkben

Kemény János: Kakukkfiókák. Szerkesztette, bevezetővel ellátta: Cseke Péter. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2022.

Cseke Péter nagy feladatot vállalt magára, amikor, mondhatni, a menteni a menthetőt égisze alatt megszerkesztette a Kakukkfiókák című meglehetősen összetett kötetet. A fő szövegtestet Kemény János azonos című önéletírása alkotja, de helyet kap benne rendre a bevezető tanulmány az író alkotói műhelyeiről; amit maga a visszaemlékezés követ; majd függelék zárja a kötetet. A függelékről érdemes külön is szólni, ugyanis itt olvashatjuk azokat az interjúkat, rövidebb szövegeket, amelyek eredeti elképzelés szerint részletesen kibontva további kötetek anyagát képezték volna. Mert az írói terv így nézett ki: 1. Kakukkfiókák; 2. Aprószentek; 3. A rejtőzködő lélek; 4. Amikor mészégető voltam. Ebből csupán az első valósult meg.

Ha valaki tartalmas, olvasmányos, egyszersmind elgondolkodtató, igazi békebeli történettel szeretne találkozni, vegye kézbe ezt a kötetet. Talán, legalábbis részben, megtévesztően hangzik a békebeliség. Pedig nem az. A szerző nem kerüli ki a szegénység, a félárvaság, az elesettség, a háború szörnyűségének kérdéseit. Ha ehhez hozzátesszük a tervezett további kötetek idemenekített foszlányait, megértjük, hogy Kemény János jóformán a nevében hordozta életének fő jellemzőjét. A sors folyamatosan próbára tette. Az első világégés után egy újonnan összekapart ország labilitásában kellett helytállnia. A második világégés alatt a nem keresztény vallású jó munkatársakat, hétköznapi embereket kellett az eszement ideológia karmaiból menekítenie, önmagát meg tisztáznia a hatóságok előtt. Végül az annyira várt békében valahogy ismét önmagát kellett megmentenie az akkori legújabb lelketlen politikai áramlat darálójából. Ezek után jogos a kérdés, akkor hogyan jön ide a békebeliség? Ha van abban igazság, márpedig van, hogy az igazi békét az ember önmagában hordja, és ez bizonyos szempontokból a külvilág eseményeitől független, akkor, a közben zajló történelmi viharoktól függetlenül, Kemény János egész belső életére jellemző a békesség, ami kivételes erőről tanúskodik. Ezt a kötetben egy adott pillanatban szerényen úgy fogalmazza meg, hogy a Kemény férfiak mind szelíd emberek voltak. A békebeliség egyszerre a szerző természetéből fakadó magatartás és írói attitűd.

A Kakukkfiókák zöme valóban olyan, a szerző által megélt események sorozata, amelyről bárkinek eszébe juthat például a végtelen vagy a derűs égbolt. A származástól, nemtől, nemzetiségtől függetlenül összeállt gyerekcsapattal napestig tartó játszástól kezdve a testvérekkel zajló egymás ugratása, netán bánat vagy sérülés esetén a jóval idősebb lánytól jövő gyöngéd ápolgatáson át a nagyapával való olvasgatásokig valóban felhőtlen a légkör. Aztán a kolozsvári diákévek hangulata, melyeknek megmaradt kedves morzsáit még magunkba szippanthatjuk a Farkas utca levegőjéből, ha szerencsénk van egy szellő fújta csendesebb délutánon arra járni. A békebeliség hordozói az önmagukban félelmetesnek látszó, de a maguk idejében nagyon hatékony, újonnan megjelent gőzgépek, mint ahogy a – már csak a töredékekből ismert történet – második világháború utáni kényszermunkahelyen, a meszeseknél kialakított munkatársi kapcsolatok is. A Kakukkfiókák utolsó sorai nemkülönben a békességet és a béke reményét hordozzák magukban. Fájdalomtól nem mentes karácsony este, amikor hullni kezd a világ sebeire a jótékonyan takaró hó.

‍