Csontzene

‍

végre tudtak őszintén gyászolni. mindenüket megmosták, vándoroltak a kertben, hátha kijárják magukból a kötődést. pedig a gyász önző dolog, és mégis mennyire szükségszerű minden csupasz önzőség, ahogyan minden szükségszerűség elrendeltetett, és ahogy minden elrendelés szükségszerűen önző.

I.
rávirradok a reggelre. ahogy

a márciusi langyos földről párolognak a pelyhek

de tudom hogy ezek az utazások

mélyre gyűrik a természet szövetét

a természetekét, városi buszokét

november hatodikákét.

hogy ezek a gyűrődések magukban

hordozzák minden mocskomat

és reggelente egymásból mosdanak meg

II.
tíz éve nem keresek magyarázatokat

tíz éve, hogy átok és áldás.

hogy szeretek elveszve lenni

hogy probálok mindenen röhögni.

tanulható vagyok magamnak

és átok a felfedezés néha.

nincsenek fosszíliás törekvéseim

földből vagyunk, oda térünk vissza

csak keddtől – csütörtökig vagyunk

a végére csak ennyi marad – mondogatom

elrabolt anyák, síró rokonok

fakeresztes domboldalon

látomásaid csak kivetült rések

semmi sem lehet univerzális

nem tart meg örökké semmilyen fészek

III.
bóbitának öltözött a szürkület,

a szelek kifújják zsákjaikból a halottakat

növekszik a húgyhólyag

lassú ütemet diktál a növekedés

az állomás, a kerítés lassan elporlik

helyükre dobozok kerülnek

kulturális különbségek

cigiző szájak, bakancsok, zoknik.

talán ez az én apokalipszisem

kezdetem – végem, hogy honnan hova

és mennyit

csak pillákon függni

csak ez a keddtől – csütörtökig

Gál Hunor 1995-ben született Borzonton.