.svg)
Csipke
válságon vereget
könnyed szerelem.
gombostűvel
párnámra tűzöm,
megigézem,
ő álommal ütlegel,
én szemmel verem.
seveledsenélküled
csipkeköltemény borít.
áttört, lyukacsos minta,
sérülékeny
szenvedély.
Ugrál
ugrál a
szemem alatt,
füstkarikázik a hajnali fény,
porlad és sárgul
az éjszaka
fekete aranya,
reggel fátylat borítok,
fahéjat hintek a táskákra,
feloldok magamban
kockacukrot, hármat,
és sokévnyi traumát.
Csillogó
minden éjszaka
jajgatva bontja ki
hulladék-angyal
szárnyait, és körülölel
az ágyék illatú város,
e csillogó,
vigasztalan
szemérem táj.
minden éjszaka
világos arany
macskajajban,
flitteres magányban
fémédes vágyálom
bújik mellénk,
hozzánk dörgölőzik,
kisírja magát
a vállunkon,
de mi nem mozdulunk.
össze-visszaalszunk,
minden kéjszaka.
Félkész
nő lettem immár.
idő-idomár.
csak úgy dől belőlem
az idomulás
s a gravitáció.
minden reggel
ráncba szedem
az arcomat,
az időmúlást vastagon
berémezem.
vállamon, mint egy galléros gyík,
kotlik az aggályos kétség,
néha nyakam bőrébe
bújik, és gyűrött
mosolyt nyal a számra.
elnyúlok, kontúrok nélkül
mosódok kedvesen
a kételyre.
ő belém zúg,
én egybekelek vele.
Pedig
nem ismersz meg?
pedig egyszer
otthon voltam benned,
s te tüzes szerelemmel
rámsütöttél minden bélyeget.
emlékszem, nálad
szárazjég illata volt a sötétnek,
hajnali fénynek álcázta magát
az örök éjszaka, de én elhoztam
és megmutattam neked
a bélyeggyűjteményemet.
feltörtem ezerarcod kódját,
nehéz szíved stigmáinak
helyét mind megjegyeztem,
keménydió lelked kulcsát
most is hordom,
s te nem ismersz meg,
mikor az utcán
átmegyek előtted?
Benned
hinta-palinta.
nyamvadt éjben, erős szélben,
ötcsillagos karjaidban
örömet hazudok.
hinta-palinta.
régi duma:
beléd folyok, beléd ugrok,
nem a Dunába.
hinta-palinta.
beléd zúgok, beléd bukok,
amíg száll a hanta.
rád nézek, és elkábulok.
magadba nézz!
ne a napba.
benned hinni, sírni, élni,
benned írni, ölni, inni,
veled tanulok,
ne balhézz!
hanta-marta már a vágy,
leszakad a hinta,
s én cukros karjaidban,
magamból kifordulva –
örök szerelmet kamuzok.
