.svg)
Szentes Zágon: Életterek III.
„Az élet szép, mint egy erdei ösvény”
kicsi Csen
Alois és a kicsi Csen egy padon ült, körülöttük homok, civakodó galambok, galambokat etető magányos nyugdíjasok és néhány gyermek, akik a kánikula ellenére tele voltak energiával, rohangáltak, mászkáltak, sikítottak, a szökőkútban fürdőztek, és nemsokára úgy néztek ki, mint a sárban hempergő kismalacok. A magányos nyugdíjasokról kiderült, hogy ők a nagyszülők, de ezt a minőségüket csak néhány erőtlen fegyelmezési kísérletük árulta el, mely tevékenységről hamarosan lemondtak, és úgy tettek, mintha nem látnák, mit művelnek a gyermekek. Alois megállapította, hogy a régi öregek mégiscsak tudnak valamit, a gyermekek boldogok, ők nyugodtak, a galambok esznek. Hát kell ennél több negyven fokos melegben?
A parknak, ahol Alois, a kicsi Csen, a nyugdíjasok, a gyermekek és a galambok üldögélnek, olyan neve van, mint egy csodatevő ikonnak, lényegében az is. Nyugalom honol itt, ami egyáltalán nem jellemző erre a hisztérikus városra. A kicsi Csen erősen verejtékezett, de ezt hősiesen tűrte, közben a szülőfalujára gondolt, amelynek határában hatalmas szikla áll, kiválóan lehet ott hallani a tenger morajlását, alkalomadtán le is lehet ugrani a mélybe a túlélés legcsekélyebb esélye nélkül. Pompás hely az, gondolta a kicsi Csen, akit ma is örökzöld problémája gyötört, hogy sehogy sem talál egy olyan nőt, akit feleségül vehetne. Mert ennek a nőnek annyiféle tulajdonsággal kellene rendelkeznie, amennyi egy nőnek talán nincs is. Arról nem is beszélve, hogy a nő egy bizonyos vallású legyen és szűz. Szóval a kicsi Csennek rengeteg problémája volt és mellé még ez a fojtogató és álmatag meleg is, amilyen csak itt van, ebben a hisztérikus és iszonyúan piszkos nagyvárosban. Ahol minden nyárnak rothadó dinnyeszaga van.
Alois a városnak éppen ezt a szigetét szerette a legjobban, ami sok mindent elárul róla, mert hát milyen ember lehet az, aki egy négymilliós nagyvárosban éppen egy olyan részt kedvel, ami szinte falusias jellegű. Az más kérdés, hogy a kicsi Csen szerint, aki társadalomtudományokkal és antropológiával is foglakozik, de közben egy bizonyos ország hadseregének a tisztje, az emberek tulajdonképpen mindenhol kisebb-nagyobb falvakba tömörülnek, mert csak kis közösségekben érzik jól magukat, és ezek a kis közösségek aztán úgy állnak össze városokká és államokká, mint a beoltott tej. Alois hevesen tiltakozott, mondván, hogy őt az emberek egyáltalán nem érdeklik, nem is ismer a csodatevő ikon parkja körül senkit, leszámítva azt a néhány pincért, akik a környező kocsmákban dolgoznak. Azokat sem ismeri igazán, csak egy kevéssé, mert ki szokta őket kérdezni, hogy honnan jöttek, hogyan élnek. De ez még nem garancia arra, hogy nem kevernek valamit az italába, vagy nem köpnek bele a hagymalevesébe, mert mást nem szokott errefelé enni. És magáról sohasem mesél.
A kicsi Csen bagolyfiókát dajkált az ingében. A bagolyfióka már egészen jól tűrte ezt és nem karmolta össze kicsi Csen szőrtelen, de izmos mellkasát. És a régi sebeket sem tépte fel. Mert korábban, amikor még nem törődött bele a sorsába, azaz abba, hogy egy bizonyos naptól fogva, mikor szerencsétlenül eltévedt a szülői fészekből, a kicsi Csen lett a családja, akit kegyetlenül karmolászott, és többször meg is csípte. De aztán be kellett látnia, hogy ez már így marad, a kicsi Csennek nincsenek tollai, sem kicsik, sem nagyok, de enni ad neki, képes a szerencsétlen órák hosszat húzogatni egy darab nyers húst, amely húsról neki, azaz a bagolyfiókának egy idő után azt kell gondolni, hogy valamiféle élő állat, amire lecsaphat és könyörtelenül levadászhatja. Sőt, mivel már két hónapja együtt élnek, már más, idegen eredetű táplálékot is hajlandó felfalni, mert örökösen éhes, és azt szerencsére nem tudja, hogy az a tálból szedegetés, amit ő most már megalkuvóan, mi több, kedvtelve művel, a tyúkok sajátossága. A bagolyfiókának halvány fogalma sem volt az állatvilág eme képviselőiről, homályos emlékei vannak némi tollas egyedekről, korábbi családjáról, de már egészen komoly megfigyelései ezekről a tollatlan egyedekről, mint például az ő anyukája, azaz a kicsi Csen.
Ezeket persze nem a bagoly mondja, annyira azért nem szürreális a helyzet, mindezeket kicsi Csen mondja Aloisnak, aki nagyon komolyan figyeli az eszmefuttatást, mert már régen lemondott Csen meggyőzéséről, hogy a baglyot engedje szabadon. A kicsi Csennek mindenképpen szüksége van egy rabra, aki szereti őt, és arról igazán nem tehet, hogy ez csupán egy bagoly, nem pedig egy engedelmes, megfelelő vallású feleség, mert ilyent ebben a hisztérikus nagyvárosban a kicsi Csen tényleg nagyon nehezen találna, bár ez sem egy megvalósíthatatlan álom. Alois szerint van itt minden. A kicsi Csen erősen kételkedik és komolytalan perszónának nevezi Aloist, amikor az éjszaka sötétjében ilyesmikkel traktálja őt. A helyzet kicsi Csen szerint rémes, szürreális, és minden álom megvalósíthatatlan. Az a tény, hogy ő éjszakánként néha Alois keblére hajthatja bús fejét, szintén egy szürreális álom része, melyből időnként mégis jobb lenne fel sem ébredni.
A kicsi Csen bánatosan birizgálja a bagoly tollait, pedig az szívesebben aludna most. Téged nem vehetlek feleségül, mert abból diplomáciai és családi botrány lenne, mondja mélységes szomorúsággal Aloisnak, és félkézzel letörli verejtékező homlokát. A kicsi Csennek annyi haja van, hogy olybá tűnik, mintha folyton sapkát viselne, a napokban mégis azt észlelte, hogy kopaszodik. Azóta hajerősítő szerekkel keni a fejét, és Alois megállapította, hogy ezektől, vagy valami mástól a kicsi Csennek már a fenekét is tekintélyes bunda borítja. Csak a mellkasán nincs még egy szál szőr sem, ami miatt a papája, idősebb Csen rosszallóan szokta csóválni a fejét, és csúnyákat mond a kicsi Csen elhalálozott anyukájáról.
A kicsi Csen ezért réges-régen nem látogatta meg az ő papáját, pedig szép országában több ízben is volt, mivelhogy a diplomácia ezt megkövetelte tőle. Kicsi Csen sajnos nem nagykövet, de ezen kívül a nagykövetség majdnem minden feladatát ő látja el, és ha sikerül megszereznie a hajtási igazolványt, akkor hamarosan elmondhatja magáról, hogy ő a nagykövet sofőrje is. Jelenleg csak tolmács, ügyintéző, kereskedelmi referens, titkárnő, sajtós, időnként szakács, takarítónő, lelki szemétláda, rab, beosztott, utolsó féreg, egyetlen reménység abban az útvesztőben, ami ez az idegen ország. Képzeld, még a kurvákhoz is vele kell menjek, és borzalmas dolgokat tolmácsoljak nekik, de erről nem beszélhetek, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit, mondta kicsi Csen, és részletes, leírásokat sem mellőző elbeszélésbe fogott. Alois illedelmesen kacarászott, és arra gondolt, a kicsi Csen most már igazán bemutathatná őt a nagykövetnek. A népeik közötti barátságot ideje lenne felmelegíteni. A kicsi Csen hevesen rázza a fejét, és tiltakozik, mondván, hogy nem hajlandó lemondani szűkös magánéletéről, ami Aloisból és a bagolyfiókából áll. Abba igazán ne szóljon bele még egy nagykövet sem.
Mert az biztos, hogy a nagykövet, ha végre megismerhetné Aloist, akiről már hallott egyszer-kétszer, azonnal lecsapna rá, és a kicsi Csen kénytelen lenne tolmácsként részt venni ezeken a találkozókon, és tudja, hogy a főnöke mire képes, azt nem bírná ki ép ésszel, és ki tudja, mit csinálna Aloisszal vagy a főnökkel, vagy mindkettejükkel, és akkor lőttek a diplomáciai karriernek és Ilu, a bagoly is árván maradna. Alois semmiféle észérvvel nem tudta meggyőzni, mi több, megnyugtatni a kicsi Csent, aki sértődötten gubbasztott a pad szélén és rágyújtott, dohányozni pedig csak olyankor szokott, amikor vagy nagyon sötét van és az Isten nem láthatja, vagy amikor rettenetesen megbántotta valaki.
Alois a kicsi Csen szépséges hazájában költött véres meséket olvasta eközben, fordításban persze, mert még mindig nem tudta megtanulni a kicsi Csen nyelvét. Pedig évekkel ezelőtt, amikor megismerkedtek, a kicsi Csen azzal udvarolt neki, hogy ha megtanulja az ő anyanyelvét, feleségül veszi, és megalapítják a Csen törzset, melyben ő, azaz kicsi Csen lesz a főnök, és Alois a törzsnek az anyja. Alois a házasság és a törzs-szüleség iránt érzett atavisztikus félelme miatt képtelen volt elsajátítani kicsi Csen anyanyelvét.
Ez így persze szépen hangzik, de az igazság az, hogy a vele született alapos lustaság volt a nyelv meg nem tanulásának az oka. Alois legalább kilenc nyelven képes volt ideig-óráig bájcsevegni, tőmondatokban. És ez bőven elég is neki. Így is sok baja van az idegenekkel, akik úgy ragadnak rá mindenfelé, mint a bogáncs, ők tudják, miért, talán mert Alois maga is idegennek érzi magát a saját hazájában. És az emberek, mint a kutyák, kiszagolják ezeket a dolgokat, máris több a bizalmuk irányába, mert Aloisszal tényleg az utolsó téglát is ki lehet pletykálni ebből a konstrukcióból, ami minden hiányossága ellenére mégiscsak egy ország. Ezekhez a pletykákhoz csak a megfelelő szavakat kell tudni valamilyen nyelven, és ha az illető idegenben van kellő humorérzék, ezekből a szavakból szarkasztikus vicceket is össze lehet hozni. A kicsi Csennek fantasztikus humora van, amiért áldja az ő Istenét, egyébként már régen belepusztult volna a búskomorságba, mert itt semmi sem olyan, mint az ő szép országában.
A kicsi Csen egy csomó rettenetes nyelven képes órák hosszat szónokolni, cicerói körmondatokba bocsátkozik, vitatkozik és érvel, olyan beleéléssel, hogy az Úr, ha egy kicsit jobban figyelne, láthatná, hogy ezt a fickót ő maga is diplomatának teremtette. Igazán segíthetne rajta, hogy jobban érvényesüljön. Alois a véres mesék okozta felindultságában mindezt, vagyis az Úrral kapcsolatos nézeteit elmondta a kicsi Csennek, aki ellágyult és megbocsátott, habár elképzelhető, hogy nem is haragudott igazán, mert aki haragszik, az elmegy, legalábbis Alois ezt így gondolja. Kicsi Csen imádja a békülős szexet, pontosabban állandóan szexelni akar, ezért mindenfélét kieszel, hogy miért is tenne jót neki egy parti. Alois általában hagyja magát átverni, mert mindent félretéve szereti a kicsi Csent. Még akkor is, ha soha senkihez, a legkevésbé Csen csenbasihoz szeretne férjhez menni. Megy a szex házasság nélkül is, nyugtatgatta megismerkedésük harmadik órájában Alois, és látta, hogy a kicsi Csen végtelenül és őszintén boldog ettől.
Amikor a meleg egy kicsit alább hagyott, Csen és Alois elindult a hisztérikus város szíve felé. Az autók tülköltek, az aszfalt olvadt, kétségbeesett tekintetű dámák próbálták kiszabadítani belőle tűsarkú cipőiket, harcedzett punkok vonultak pőre testükre vett mellényben, szakadt farmerban, bakancsban, színes kakastaréjjal, amely vidáman csillogott a bősz napsütésben. A punkok gúnyosan mosolyogtak a dámákon és a néniken, akik szörnyülködve nézték ezeket a szegecselt és tetovált testű fiatalokat, Alois epekedve bámulta őket, a kicsi Csen a bagollyal az ingzsebében fütyörészett, ráérősen ballagtak és meghallgatták a hegedűs koldust az olasz templom előtt, aki mindig ugyanazt a magyar nótát játszotta, de úgy kicifrázva, hogy török dallamnak is beillene. A hegedűs azt is játszotta, hogy ő vak, de ha valaki söröskupakot dobott a kalapjába, azt csúnyán megátkozta. Aloisék nem próbálkoztak ilyennel, mert ők mély beleérzéssel azt játszották, hogy nagyon szegények.
Úgy is néztek ki, de a kicsi Csennek azért mégis volt valamennyi pénze, nemhiába loholt napestig szép országa nagykövetségének érdekében. Különben is az volt a titkos vágya, hogy egyszer ő is nagykövet lesz valahol, egy pici országban, bárhol legyen is az a világon, csak éppen ne a Vatikán legyen, mert ott még kényelmetlenebbül kellene érezze magát, mint itt, ott aztán feleséget végképp nem talál. A kicsi Csent komolyabb dolgok is foglalkoztatták, mint a házasság, de Aloisnak lázadnia kellett azért, hogy néha más témákról is beszéljen vele. Kicsi Csennek szép országában ugyanis azt tanítják, hogy a nő elméje nem képes befogadni a magasabb eszméket, ezért nem is kell fárasztani magasabb eszmékkel, viszont a praktikus dolgokban érdemes tőlük tanácsot kérni, mert néha meglepően jó ötleteik vannak. A kicsi Csen azt állítja, hogy ő mindebben nem hisz, soha nem is hitt, de az embernek idővel berögződései lesznek, és ezek a hadseregben még jobban elmélyültek, mert ott, mint marcona katonának, szabad volt csúnyán is beszélni. Ez a férfiasság egyik jele.
A kicsi Csen Aloisnak is a fülébe sugdossa ezeket a csúnya szavakat, mert ez hozzátartozik az ő közös nyelvükhöz, átváltoznak ezek a szavak szerelmes suttogássá, cinkostársakká változtatja őket, és így könnyebb elviselni az életet. Alois éjsötét gödrökbe zuhan néha, ilyenkor kerüli a kicsi Csent, aki kitartóan telefonál, amíg Alois megunja, és a kedvéért kimászik ezekből a gödrökből. A kicsi Csen rettenetesen fél a háborútól, a hadsereget sem szereti, és őszintén bevallja, még megismerkedésük harmadik vagy negyedik órájában, hogy csak azért lett hivatásos katona, mert neki, szegény falusi fiúnak, más út nem mutatkozott felfelé. Habár amióta a nagykövetet szolgálja, egyre inkább az az érzése, hogy minél fentebb jut, annál mélyebbre kerül. A kicsi Csen néha összeomlik, ilyenkor azt szeretné, hogy Alois állandóan legyen vele, ölbe vegye és ringassa, mint az anyja tette, és szökjenek Dél-Amerikába, még akkor is, ha az ország túlsó végébe vivő vonatra sincsen pénzük.
A város szívében legalább tíz fokkal melegebb volt, mint a csodatevő ikon parkjában, az épületek falaiból forróság áradt, és az emberek félőrülten kóvályogtak. Már este volt, de még mindig olvadt az aszfalt, a kicsi Csen pedig úgy döntött, hogy vendéglő helyett menjenek inkább az ő szolgálati lakásába, ami egy hűvös és sötét belvárosi épületben van, télen elviselhetetlenül pocsék hely, de most oázis. A kicsi Csent mindig gúnyos pofával méregették a pincérek, mert azt hitték, hogy egy bizonyos országból való, pedig semmi köze ahhoz a földrajzi térséghez, de ezt senki sem hitte el neki, ezért utált vendéglőkbe járni. Aloist a pincérek simán kurvának nézték, és ki is kezdtek vele pusztán csak amiatt, hogy egy jó fejjel magasabb volt, mint a kicsi Csen, akit eleve lenéztek. Alois élvezte ezeket a helyzeteket, de Csent csak ritkán lehetett egy ilyen buliba belerángatni. Olyankor azonban addig röhögtek a helyzeten, saját magukon és a pincéreken, hogy azok már nem csak utálták, hanem egyenesen gyűlölték őket, és csak azt a pillanatot várták, amikor az utcára penderíthetik őket. Csennek most nem volt kedve ehhez a mókához, azt mondta, inkább vacsorát főz pici, de szőrös kezeivel.
Otthon Ilu, a bagoly is feléledt egy rövid időre, és degeszre ette magát, majd békésen begubózott a dobozába, és a fejét forgatva nézelődött. Csen vásárolt neki valami játékokat, de azokra Ilu rá sem bagózott, elvégre nem papagáj, mondta Alois, és leosont a sarki éjjel-nappali boltba, vásárolt néhány üveg bort, egy fogkefét és egy bugyit, függetlenségének jeleként ugyanis semmi személyes holmit nem tartott Csennél a saját testén kívül.Voltaképpen tilos lett volna ott tartózkodnia, de amióta a kicsi Csen közelebb került szép országa nagykövetéhez, bátran áthágta ezt a tiltást, és Aloison kívül más nőket is felhurcolászott a lakásba. Az egyik szoba afféle tárgyaló volt, a falon egy komoly és egy kevésbé komoly ábrázatú államelnök képe függött. Kicsi Csen ragaszkodott hozzá, hogy viharos szexuális együttléteik némelyike e szoba asztalára dőlve történjék, hogy ő közben szemmel tudja tartani a két államférfit, bár gyanította, hogy ha vannak, akkor a megfigyelő kamerák éppen e portrékban vannak elrejtve. Legyen a nagykövetnek is egy jó napja – szokta mondani, mert az egyetlen dolog, amihez a kicsi Csennek nem volt hozzáférése, az éppen a biztonsági rendszer. Sok vidám órát töltöttek itt el az elmúlt években, de mostanában a kicsi Csen egyre szomorúbb és kövérebb, kilószámra tömi magába a méztől csepegő tésztákat, sóhajtozik, és alig beszél. Alois úgy gondolta, hogy a fel nem lelhető feleségjelölt miatt van ilyen rossz állapotban a barátja, és azt már régen tudta, hogy ezt a baját nem tudja orvosolni semmivel, az ő teste és az ő lelke ehhez túl kevés.
Vacsora közben megérkezett kicsi Csen egyik ismerőse, egy rókaképű szépfiú, aki ebben az országban járt egyetemre a papa pénzén, nevét egy ókori városról kapta, de egyáltalán nem volt méltó hozzá, bár Alois szerint a városok méltósága mindenkoron megkérdőjelezhető. Csen szerette is meg nem is ezt a fiút, nem bízott benne, úgy gondolta, hogy csak kémkedni jár ide, az eszébe sem jutott, hogy talán a rókaképűnek is lehet néha honvágya, és egyszerűen azért jön Csenhez, mert jólesik az anyanyelvén szólni valakihez. A kicsi Csen szerint Aloisban túl sok az anyai ösztön, ebben volt némi igaza, mert most is, míg ő a vacsorával bíbelődött a konyhában, az ókori város nevét viselő fiú gyorsan Aloishoz hajolt és szájon csókolta, majd elismerően csettintett, mint akinek jólesett mondjuk egy korty bor. Alois nem lepődött meg, a rókaképű máskor is próbálkozott, ő meg úgy gondolta, a férfi azért férfi, hogy próbálkozni merjen. De azért kicsit sípcsonton rúgta az asztal alatt, mire a fiú sértődött pofát vágott. Nagy valószínűséggel ő is azt gondolta, mint a belvárosi pincérek, hogy Alois Csen kurvája, vagyis hogy simán kurva és kész. Aloisnak semmi kedve nem volt magyarázatokba bocsátkozni, annál is inkább, mert néha ő maga is így érezte, bár ezt nem tartotta feltétlenül elítélendő, rossz dolognak. Lelke nyugodalmára semmiféle anyagi hasznot nem húzott Csenből, másfélét sem igen, hacsak nem vesszük figyelembe annak konok kitartását, mellyel őt a sötét gödrökből ki szokta halászni.
Ilu, a bagoly, mint igazi ragadozómadár az asztal tetejére röppent és néhány gyors fejforgatás után kitépett a rókaképű kezéből egy darab lepényt és azzal diadalmasan elszelelt. A rókaképű ajkát káromkodásszerű szótagok hagyták el, a kicsi Csen végre kacagott egy keveset, de aztán újra búskomor lett, és rövidesen kitette a rókaképű szűrét a lakásból. Alois a hálószoba függönyébe kellett burkolózzon, és álldogáljon, mint egy múmia, kicsi Csennek ez volt az egyik kedvence, hogy Aloist függönyökbe csavargassa, aztán be kellett állni kettesben a tusolóba és lehetőleg órák hosszat ölelkezni, míg a forró víztől párás és homályos lett minden, még a látásuk is. Aztán következtek volna az államférfiak, de ma este kicsi Csen egyenesen az ágy felé kormányozta Aloist, és ott fejezte be a művet, mert Csen szerint a szeretkezés mindenképpen művészi megnyilvánulás. Ájulásszerű álomba hullt Alois, a melegtől, a bortól, a vacsorától és a kicsi Csen művészeti aktusától. Arra ébredt, hogy sötét van, mint egy kútban, és hideg, kint vihar tombol, és kicsi Csen nincsen sehol.
A kicsi Csen a vécén ült és zokogott. Alois megcsúszott és majd’ a kád szélébe verte a fejét a sötétben, kifele újra megcsúszott valamin, a tálalóban nagy nehezen megtalálta a gyertyát és az öngyújtóját is. Mire a fürdőszoba ajtajába ért, hirtelen felgyúlt a villany, és Alois véres lábnyomokat látott a lakásban, a saját véres lábnyomait, a kicsi Csen még mindig a vécén ült, az orrából patakzott a vér és fura, gurgulázó hangokat hallatva zokogott tovább. Alois nagy nehezen rávette, hogy keljen fel onnan, lemosta, mint egy gyermeket, aztán a hideg padlóra fektette és ő is melléfeküdt.
A csodatevő ikon parkjában faleveleket, koszos papírfecniket, szemetet hord a szél, a nyugdíjasok és a galambok fázósan gubbasztanak, Ilu, a bagoly most teszi első lépéseit a szabad élet felé, egyelőre gyalogol, de Alois reméli, hogy nemsokára hátra sem nézve elrepül. Alois azt is reméli, hogy nem lesz nagyon kemény a tél, hogy Ilu talál magának valami odut, egér van elég, ő azért még egy darabig eljön ide és lesni fogja, hátha meglátja valamelyik fán. A kicsi Csen csak egy kétsoros tábori levelezőlapot küldött, onnan fentről az ő hegyeikből, melyekre mások is jogot formálnak, és nem törődve azzal, hogy ez mibe kerül, könyörtelenül lövik egymást. Alois egyre gyakrabban zuhan az ő sötét gödreibe, néha folyik az orra vére, és nagyon szeretné, ha valaki ölbe venné, és ringatná, ahogy az anyja szokta, hosszú leveleket ír a kicsi Csennek, de gyanítja, hogy azok közül egy sem érkezik meg, vagy az is lehet, hogy nincs már kinek kézbesíteni őket. Belvárosi vendéglőkbe jár néha, de a pincérek már nem viccelnek, és gúnyos megjegyzések nélkül teszik elé, amit rendelt. Mindennek vége, gondolta Alois, amikor újra eljött a nyár, Ilunak még a tavasszal nyoma veszett, talán megházasodott vagy férjhez ment, ki tudja, a város újra félőrült a melegtől, Csenről semmi hír, azt a nagykövetséget átmenetileg bezárták, és Alois, hogy meg ne bolonduljon teljesen, egyedül, otthon idegen nyelveket tanul.
