.svg)
Mondják, amire nem számít az ember, arra nem is lehet felkészülni.
Ott a Bagolyvár Söröző, folyó év júliusának első napján, még nincs dél, s a kánikula kellős közepén, a teraszon tucatnyi melós próbálja túlharsogni néhány kommersz konyak és sör után a Hupikék Törpikék Kérek egy pulcsit a szívemhez című örökbecsű darabját. Zeng az egész utca. Sehol egy jól eltalált hang, csak részeg gajdolás. „Ne legyen a nevem Törppojáca nekem, / Ha megértem, hogy neked mért kell, ami nekem nem.”
Hát a tollak? Végig az út mentén a járdán. A fák árnyékában hűs, jó levegő, de a tollak látványa… A kérdés adott: kihullott magától, vagy erőszakkal tépték ki? Varjú vagy rigó lehetett, de a mérete alapján, mivel más kapaszkodó nincs, a varjú lesz a befutó. Itt egy darab, amott kettő másik, és emez a sövény előtt eléggé meggyötört, szinte csak egy fehér-szürke szár, a pihék lekopva. Pedig a varjak nem szarral gurigáznak. Évekkel ezelőtt: a buszmegállónál történik, a járművek által vájt keréknyomban egy széttrancsírozott szajkó fekszik, a test szinte eggyé vált az aszfalttal, „belesimul a tájba”, és mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, egy dolmányos varjú járja körül komótosan ezt a furcsa, tollas pépet, semmi sem aggasztja, sem a gyér forgalom, sem az erre sétálók. Csőrével kis falatkákat csippent ki a szajkó egykor színes testéből, hátraveti fejét, úgy nyeli táplálékát, amit ebből a szögből nézve nehezen lehet megállapítani, talán egy béldarab, de lehet csipetnyi szívpüré, combzúzalékkal fűszerezve.
Egy utcával lejjebb ismét virágokat ültet az öregasszony. Tegnap még büdöskéket, de azokból mára csak fonnyadt-haldokló karikatúrák maradtak meg a föllocsolt földben. Ez a klíma nem való nekik. De semmi gond. Elég egyetlen okos gondolat s néhány türelmes mozdulat, már kész is a kert. Az agonizáló büdöskék közé az öregasszony művirágokat szúr a földbe, kéket, lilát, rózsaszínt és citromsárgát. Virít az egész ágyás, sponsored by G.I.C.C.S., ó, miért is nem lehet minden problémára ilyen könnyen megoldást találni? A gordiuszi csomó átvágása az öregasszony elmésségéből fakadó mozdulataihoz képest ördöglakattal való céltalan bíbelődés.
De mi a helyzet a sorozattal? A történet szerint a főhős hazatér egy távoli, képzeletbeli országból, hogy múltjával leszámolva megmentse jövőjét. Ez mind szép és jó. De egyvalami sohasem derült ki: a mai napig nem tudni, az a távoli ország a mi valóságunkhoz képest képzeletbeli vagy csak a főhős fejében létezik, és ő maga találta ki U…-t? Bosszantó, hogy mindenre lehet feleletet kapni, de az igazán lényeges fölött szinte mindenki átsiklik. A sorozat alkotói az utolsó epizódban sem tisztázták, ama bizonyos ország a főhős fejében létezik vagy sem.
Itt minden hajnalban kellene, hogy valaki elkiáltsa magát, de a hallgatás ösztönösebb ezen a vidéken; így a kín csak kicsapódni tud a vakolatlan házfalakra. Vajon miért gondolok rád egyre többet, ha életem egyetlen, szavakkal pontosan leírható célja az, hogy egyáltalán ne gondoljak rád? Ez a savas íz mikor fog elmúlni? S a lapockák közé ékelődő fájdalom, amit csak fokoz a szükségszerű lélegzetvétel?
És a napkelte a folyóparton. Amiről azt hisszük, különös, pedig sohasem volt az. És amit a víz nem mos el, az ott marad, az maga lesz a bizonyosság: paprikacsuma, hungarocell, uszadékfa, üvegszilánkok, sörösdobozok, ágak, csokornyakkendő, lyukas lábas, csontis tégely, üres koton, teli koton, kordnadrág, vászoning, tornacipő, pulóver, kettétépett könyv, papírgalacsin, damilkupac, bottartó gally, fekália, üdítős kupak üzenettel a belső felén, konzervdoboz, gyógyszer, pénztárca, reklámújság, szaros pelenka, véres betét, fűcsomó, haltetem, olajfolt, deszkalap, villa, fogselyem, kukoricaszem, téglapor, gondosan odafirkantott graffiti, mely szerint LEAF ME ALONE, és persze a hozzá tartozó levél, párnahuzat, ceruzacsonk, gombelem, keksz, korhadt fémlemez, és nem, nem, nem, nem úszott el egyetlen kurva dinnyehéj sem, pedig mekkora lett volna, micsoda poen (így, e-vel, kissé modorosan).
Aztán jött egy horgász, aki percekig állt mozdulatlan, csak a fejét forgatta, látszott, fogalma sincs, hová telepedjen, melyik lesz a partnak ama bizonyos pontja, ahonnan csodaszép márnákat terelhet majd a merítőzsákba. Végül elindult északnak, hogy ott meggondolván magát, az ellenkező irányba folytassa útját. A part menti kövek között két galamb kezdett furcsa táncba. A nagyobbik egészen begerjedt, fölborzolt tollakkal keringőzött, egyértelművé téve, be akarja akasztani, de a tojó, mint valami szemérmetes lotyó, csak kellette magát, egészen addig, amíg udvarlója két burukkolás után ott nem hagyta a sziklára fröccsenő hullámok mellett.
A nap a zenitre érve úgy tűz majd, mint nagyapa temetésén. Baleset volt. Mármint a halála. Tisztította a fegyverét – aminek a csöve véletlenül a halántékához ért –, és elsült. Baleset. Ezért kaphatott egyházi temetést, pappal, kántorral meg ministránsfiúkkal. Az elhatalmasodó elmebajról és paranoid tévképzetekről nem volt ildomos beszélni. Baleset történt. Szörnyű tragédia. Aztán az alacsonyabb ministránsfiú (vagy talán egy szűzfehérbe öltöztetett kislány) nem bírta a rekkenő nyári hőséget, fölnézett az égre, a homlokához kapott, és ffupp, hanyatt vágódott a sírgödör mellett. Fél perc is eltelt, mire valaki érdemben reagálni tudott a történtekre. Nagyapát éppen szép szavakkal mosdatták, áldott jó ember volt ő, Krisztus barátja, életében soha egyetlen rosszat se, bűnös gondolattal sem a lelkét, mikor a négy közül a két legkevésbé unatkozó sírásó a hóna alá nyúlva fölkapta az ájultat, és a ravatalozó tövében álló nyárfa hatalmas árnyékában próbálta paskolással életre kelteni. Kísérletük hatásosnak bizonyult. Nagyapa azóta is márványlap alatt alussza nyugodt álmát, s remélhetőleg a szomszéd fenyők miatt a sírra sűrűn koppanó tobozok sem zavarják ebben.
És igen, beismerem, néha olyan édes vagyok, mint a maciméz, máskor meg sósabb a tengereknél. Tisztességgel kiharcolt nyomoromat senki se vitassa. Hát tehetek én arról, hogy az alkonyat és a hajnal fényei semmit se tesznek hozzánk? Mit reméljen, akinek agyvelejét kocsonyássá tette a bűntudat, csigolyáit pedig finom porrá zúzta a lelkiismeret? Nincs más dolgunk, építsük meg azt a tutajt, hordjuk tele kövekkel és guanóval! Majd lehorgonyzunk az óceán közepén, s mi leszünk Új Atlantisz első polgárai. Bélyeget árulunk s kavicsokkal és kagylóhéjakkal fizetünk, s reméljük, hogy az első trópusi vihar nem süllyeszti el kétségbeesett vállalkozásunk, mely csupán szánalmas megfelelési kényszerünk végterméke.
A kánikulától persze rügyezni kezd a homlokod, olyan grízessé lesz, hogy azt se tudod, mit kenj rá, mivel tüntesd el a kéretlen pattanásokat. A hideg víz nem segít, a micellás szintúgy, a krémekről-arctisztítókról már nem is beszélve. Valami tonik lesz a befutó, kamaszok érzékeny bőrére fejlesztették, az illata, mint az erjedt verejték, de legalább hatásosan tisztít és tonizál. Különleges összetételénél fogva elősegíti a tág, könnyen szennyeződő és ezért fertőzésre hajlamos pórusok összehúzódását, rendszeres használata frissíti a bőrt, regenerálja a természetes védekezésben fontos szerepet játszó savköpenyt, fűzfakéreg-tartalma nyugtatja a bőrt, a benne levő aloe vera-kivonat pedig segít a bőrápolásban; elég naponta kétszer (reggel és este) áttörölni a problémás területeket, a hatás szemmel látható négy hét rendszeres használat után.
Ebben a légüres térben még a sóhajokat is elnyeli a csönd, nem csak a kacagásokat. Én sokkal jobb ember lennék, ha nem volna ilyen vaddisznó vérem arra a rövid időre is, ami az életből számomra még hátravan.
Ami pedig a megalázást illeti, az ott kezdődik, amikor év végi jutalmazáskor a tankerület kegyéből egy darab zöldalmát kapsz, s mellé egy szem konyakmeggyet. Mivel az anyagi megbecsülés lehetősége teljességgel kizárt, ezért helyeztetett a tanári asztalra a rózsafélék családjának eme mérsékelten savanykás ízű gyümölcse, valamint ez az alacsony alkoholtartalmú bonbon. Ennyi jár. Ennyit érsz. Egy kibaszott zöldalmát és egy bonbont. Még szép, hiszen „mindent el fogunk követni, hogy munkájuk megbecsültsége tovább növekedjék”.
Amikor ébredés után semmi nem lesz az elmédben, akkor fogod megérteni, mit jelent az első mosolyok arany örökkévalósága, akkor leszel te magad az Üresség.
Sztaskó Richard 1987-ben született Budapesten. Magyar–kommunikáció, valamint dráma szakos tanár, Budapesten tanít.
