(céltalan) (Versek)

(céltalan)

‍

érezd zsebedben a zebrapintyet,

míg céltalan baktatsz a réten át.

cefreszag kúszik le lomhán a völgyön,

ad majd a nap sérült romantikát.

hívószóra belekavarsz magadba,

kiesik valami burokban eléd.

zsebedben puhán vérzik a semmi,

öledbe árnyékot hullat a lét.

‍

(csiga)

‍

utolsó sejtemig az vagyok,

a kiút, az igazságtalanság, a halál.

mert csak a halállal van kiút. ezt támasztja

alá egy öregasszony is, amint

agyonvert kutyakölyköket vonszol éppen az úttestre

a verőfényben. idomulok

a sajnálathoz, idomulok a gyűlölethez.

hosszú, nyálkás csíkot hagyok a mozdulatlan

állatok szívén, szíveteken.

szívleljétek meg hallgatásomat.

kimondatlan kérdőmondataim, mint

csigaszemek, figyelnek: akárha riadt

őzfejek a tejesedő rozsban. kék ingemet is

eldobom, hadd vigye a szél a zöld kalászok

fölött a botswanai nyárban. mégis

nehéz kimondani, hogy az vagyok – hiába

a pipacsokkal kirakott gabonaföldek,

fácánnal, nyúllal terhes bozótszegélyek

időzített bombaként ketyegő nyugalma,

hiába a fülemnek néma nagyvárosok

cementmelege: harmatoktól részegen,

hason fekszem ebben az örök derengésben,

ami, úgymond, az életem. ismerkedem

tulajdon nedveimmel. mi is legyek, kedvesem,

mindenünk ha végleg megfakul? kérdezhetném. vijjogó

mentőautó szélvédőjébe csapódó gázlómadár?

mi lesz majd, ha látod: az vagyok?

‍

(emberek)

‍

engem akarnak, a hallgatagot.

megérinteni nyugalmam hártyaszerkezetét,

ezt akarják, s a magányomat, bár nem is sejtik:

magányom nem igazi magány. megremeg

bűntudatom gránittalapzata. habár megremeg

bármi, amit kitapintok. például, látod:

kvadokkal neandervölgyiek közelednek. nehéz

lenne folyton mondani valamit a világról,

vagy róluk akár, amikor épphogy megvillan

a házsorok mögött az erdő a ködben,

és rám telepszik egy a-moll hangulat. nem

igazi vér ez az ingen, és nem

remegés ez, csak a kínos röhögés ráz, minden

rendben lesz, tudom. és mondanék is

valamit még, de nincsen készen a száj.

építeni kellene egy embert, neandervölgyi

alapanyagra akár. bárcsak itt, a hártyán belüli földeken

legalább én parancsolnék: ülj le, és várj! mondanám,

és előkúszna egy G-dúr valahonnan, míg

megdermedne minden változó egy pillanatra.

amúgy a titok nem ez. céltalan nem épül

idegrendszer, céltalan nincsenek mondatok.

‍