Bordy Margit versei

Királynő levele kalózához

Századok történetei(ből)

Tenger és vadon hátáról

sodródsz elém.

Szuverén vándora a létnek,

játék a halál neked.

Kaszáját mégis,

az én nyomomban érzem.

Fekete várát huzat szolgálja,

s Hádészé leszel, ha beletévedsz.

Ne vesszen el, mit örökkévalónak hittem.

Bizalmam tomboló viharban is követ.

Észak jégtükre ne vakítson.

Hajód szelíd, gazdag partot érjen.

Az áldozatot te kívántad, hát

szemed csak engem lásson.

Kinek szíve több helyen ragyog,

nem küzdhet értem.

Öröklött kardom árulók hadát

vörösre festette. Mégis,

egy itt maradt csókba pusztulok bele.

Hazatérő darvak tánca a gyepen.

Az idő veled vegyen örökbe,

mint fűszerek illatát a szigetek.

2021. június 14.

Papírrepülők

Tűnő álmok és századok,

ledőlt és épülő falak.

Ádám és Éva, sorban a tragédiák

s a vígjátékok torz vigyora.

A délután hosszú árnyékai

a Central Parkban egy rozoga padon,

helyet keresve, ahol leírhatnám,

ahogy átsétál rajtam a fáradt ősz.

Félretolva a még zöld lombot –

rád gondolok, mert csak te mondanád,

„nem ilyen az élet, te ülsz rossz lovon”.

Már virrad, kiesett az emlék

a visszapillantó éjszakából,

nem hallom már a

feddő, megbocsátó,

kedves hangsúlyt hangodon,

nincs hívó szó onnan fentről,

„gyere, hiányzol”.

A határ az égig.

Szavak papírrepülői,

szakadnak az évszakokból.

2021. augusztus 29.

Moby Dick

Roskadó könyvespolcomon

egy könyvet keresek:

Herman Mellville – Moby Dick.

Régen olvastam. Mire emlékszem?

A természet szeszélyes törvényeire?

Szólott a halásznak

néma gondolattal,

a fehér bálna, Moby Dick:

„Harcoltál velem, szinte egyenrangúan,

hősként. Hiszen te vagy az ember,

a mindig győztes. De lásd,

engem annyi seb ért, mégis

szelem a tengert, a halhatatlant.

Hogy tehetnél engem,

a legyőzhetetlent,

gyönge tetemekre, roncsaid közé?

2021. augusztus 21.

Felhőajtó

A falikárpitokon szabad a világ.

Vetekszik ott a Hold a Nappal,

míg az Ég a Földdel a Napba költözik.

A pokol tüzéből iszik a Sárkány,

s a zöld szárnyú Angyal szelíden,

szívéből madarakat röpít el,

J. Lurcat apokaliptikus világán.

Pihen az Unikornis a Szűz ölében,

míg az álmok éjszakájában látom

Csontváry magányos cédrusát.

Lásd, a végekben vagyok már,

ahol fogyóban az idő,

ahol legyőzni lényeket,

játszani lényeget,

unalmas nekem ez a táj.

A valóság őriz még csodát, ahol

a csend beszél a hazatérő léptek után,

ahol színre lépnek egybeeső történetek

egyik agyféltekéből a máséba költözve, mert

hatalmas lehet a bizalom, hát ezért

feléd indultam el, de helyben topogok,

és sohasem érek el azon a derekamig érő

zöld füves réten át.

Előttem az égből a földig ér a felhőajtó,

nem kopoghatok csak gondolatban.

Meghallanád?

Szólíts, ahogy csak te szoktál.

Ahonnan a gondolat megtalál,

hiszen az anyag nem képes rá.

Vászonra hímezve

a nekem küldött aranyszavak.

Magamra öltöm, mint örök ruhát.

2021. július 5.

‍