Barokk hullám Kolozsváron – svindlerek és nemesek

Az utóbbi években, évtizedekben vidékeinken érezhetően erősödött az érdeklődés – vagy piacosodott a „téma”? – a barokk kor kulturális hagyatéka iránt. Kolozsváron ez a folyamat még sokkal szembetűnőbb, amióta jó pár évvel ezelőtt Kolozsvári Barokk Napok címmel indult évente visszatérő kulturális (illetőleg perifériálisan kultúrkodási) akció – ez mára nagyjából ki is merült –, párhuzamosan a már húszévesnél is idősebb Mátyás Napok jobbára reneszánszra figyelgető törekvéseivel. És a városismertető Korzó mozgalom is a „kincses Kolozsvár” barokk építészetére irányítja olykor a figyelmet. Ám nem fér hozzá kétség, hogy a barokk kor zenei kincstára reprezentálja leginkább azt a több évszázados stílus- és alkotásvonalat, illetve világszemléleti beállítottságot, amelynek szintjelzői – a templomépítészeten túl –: a barokk (olasz) opera és Johann Sebastian Bach; így jószerével minden figyelemre méltó koncert, amelyen Monteverdi, Frescobaldi, Schütz, Buxtehude, Pachelbel, Corelli, Purcell, Scarlatti, Couperin, Albinoni, Vivaldi, Telemann, Rameau, a számos Bach, Scarlatti, Händel, Pergolesi és sok más korabeli mester munkája csendül fel, barokk esemény, még ha nem is aggatnak rá címkét.
Elmaradhatatlan persze a „védjeggyel” való visszaélés is. Nem könnyű eldönteni, vajon csak az olcsó szójáték miatt vagy a szélesebb kínálat hamis reklámja végett-e, de a bonchidai Bánffy-kastély területén június derekára meghirdetett kétnapos népünnepély a Barock fedőnevet viselte, amelyben a -ck (vagyis a rock) jószerével fedi a valóságot (Nicolae Simion & friends, sZempöl, Maria Răducanu & Pedro Negrescu, AG Weinberger 4th, Rodion GA – a romániai elektronikus zene atyja –, Váczi Eszter&Quartet), a cím egésze azonban hatalmas csúsztatás, mert a nagy zsákbanfutás-lepényevés közepette egyetlen ütemnyi barokk zene sem hangzott el, igaz az ún. „komolyzenét” csupán a kolozsvári Magyar Opera Gyermekkórusa, illetve a Concordia vonósnégyes képviselte, utóbbi is Mozartot meg Haydnt játszott, akiknek, lássuk be, annyi a közük a barokkhoz, mint Patrick Jane-nek Sherlock Holmes-hoz.
A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia júniusi koncertkínálatából azonban toronymagasan kiemelkedett egy esemény, amely az autentikus barokk zene méltó és igazságos arcát mutatta meg. Ezen a koncerten az erdélyi zenei interpretációs művészet élvonala randevúzott egymással kamarazenei keretben: a hegedűművész Béres Melinda, a fuvolista Majó Zoltán, a csellista Ciprian Câmpean, a viola da gambán játszó Salat-Zakariás Soma és a csembalista-orgonista Erich Türk. Műsoruk nem akart reprezentatív – pláne nem a barokk örökzöldekből válogatott slágerparádé – lenni, kevéssé ismert szerzőktől (Giovanni Gabrieli, Carolus Hacquart) is játszottak, de kivált a sajátos barokk hangzás, hangszerkészlet, illetve a stiláris kifinomultság szempontjából volt átlelkesült, felemelő momentuma a zeneakadémiai sorozatnak. Voltaképpen izgalmas végiggondolni – és ennek fényében értékelni – azt, hogy egy különféle zenei műhelyek (Flauto Dolce, Transylvania, La Follia, a svájci The Little Light Consort, Balkan Baroque Band) felől érkező ad hoc kamaraegyüttes miként illesztette-csiszolta össze koherenssé, harmonikussá, repedésmentesen „szinkrónná” a zenélését.
Erich Türk a tőle megszokott kimért derűvel és kedvességgel, ugyanakkor precíz terminológiával – de a szójátékos jópofaságtól sem tartózkodva – ismertette a koncert menetében a barokk kor hangszerfejlődését, az instrumentumok sokszínűségének fokozatos egyszerűsödését, a zenei igényekhez szabott interpretációs változásfolyamatokat, illetve az egyes művek kiemelésre érdemes szerkezeti sajátosságait.
A műfajilag is igen változatos koncert egyik csúcspontja kétségkívül a Ciprian Câmpean által játszott G-dur cselló-szólószvit (J. S. Bach) volt – ez a mű történetesen épp amolyan „örökzöldje” a zeneirodalomnak –; előadása tiszta, áttetsző, pontos és minden érzelgősségtől tartózkodó volt, nyoma sem hallatszott annak a virtuóz sportosságnak vagy extrémkedésnek, amely egyik-másik világklasszis csellista előadását egyedivé – ugyanakkor kissé gyanússá is – teszi.
A koncert figyelemfelkeltő ajánlat volt a Zeneakadémia részéről, hiszen, bár szerkezetéből hiányzik az önálló régizenei (vagyis historikus előadásra koncentráló) szakág, barokk hegedű és cselló, viola da gamba, csőrfuvola és csembaló immár igenis tanulható Kolozsváron – felsőoktatási keretben. Kis lépés az intézménynek – nagy lépés a zenefogyasztó társadalomnak.