.svg)
Peter Felix: Les Talionis
Ez az éjszaka hány ezredik,
közelebb az ötbillió éves csillagos ég,
szerettem volna megszámolni,
percenként hány test esik, amikor kitárul
a sűrű, izzó sötétség. Ez az éjszaka fárasztó,
és én eljutottam 2000-ig, nincs ott semmi,
csak a vesszők és a kutyák, suhintás, ugatás,
szamártövis az útfélen, vakság, molyok,
én vagyok ott, és nincs időm reggelig.
Hány miriádra bomlok fel megint.
Ez az éjszaka is hányszor körbevitt
trigonometriától oktogonig, ahogy a halálból
a növény kitüremkedik, és a vizet az ég
visszaadja a földnek, és a felköhögött vér
elfelejti magát. Hány kilengés
határozza meg pályáját egy pulzáló szervnek,
hány bolygó kell a hangoláshoz, hogy megszólalj,
szemálomszárny, torokágidő. Hány ének
rezonál a féreg gyomrában.
Szerettél élni 2000-ig? Én akkortájt
nem szerettem, csalódott voltam, érzemileg
gyenge. És a felszín alatt gyűlt a düh,
míg a felszínen lassan elhallgatott Isten.
Hány másodpercet megettem, és gyűlöltem
őket, hogy gondolni mertek értem. Nélkülem.
Álmodom álmom: halál háta, újszülöttek himnusza,
ez az éjszaka hány miriád éjszaka hiánya,
a halottak hányszor térnek vissza? Hány árulás,
hány kakas, hány liter vér csapolható le
egyetlen testből a félelemnek? Hány végtelen
hány partján vacogsz kényszeredetten,
amíg egy régi, külső hang megszólal legbelül.
Nem elringatni jött, csak bökni egyet feléd. Itt van még.
Szeretném én 2000-ig, és tovább,
nem fegyver, nem paizs, ez egy másik világ,
nem anyag, ami visszavonhatatlan, nem ez
az éjszaka, a percenként, úton-útfélen kitáruló,
izzó lepkeszárnyak, ötbillió év, szeretném,
egyre közelebbről, az idő után, a gyomromban,
a csillagos égen esik és kileng, suhan és ugat,
nem sodorja semmi, végre feltétel nélkül
kigyúlhat és kialuhat.
