Azok voltak a szép idők

Tavaszodik, hamarosan egymás után nyílnak a könyvvásárok, irodalmi fesztiválok, városnapok, és megint többet leszek úton, mint otthon. Gondosan kiszínezem a falinaptár fehér négyzeteit neonsárgára, jól látható gyöngybetűkkel írom fel az ütemtervet: hol, mikor, meddig. Ráfújok a neonszínű foltokra, így hamarabb szárad az írás. Kifúj, befúj, balkezes írók meditációja ez.

Régen békésebbek voltak ezek az utak. Vonattal jártam, ott pihentem ki egy-egy fesztivált. Lábaim az előző ülés támláján, ölemben könyv, mégis sokszor a tájat néztem. Nem lehet akármit olvasni a vonaton, ez attól függ, hogy működik-e a légkondicionáló, kártyáznak vagy énekelnek-e a szomszédban. Egyszer a büfékocsiba ültem, annyit hallgattam másoktól, hogy azok voltak a szép idők, amikor cigarettáztak a vonaton, hogy kíváncsi lettem a szép időkre, de szinte üres volt a büfékocsi, az utasok telefonnal a kezükben sugdolóztak, mutogattak. Nem tudtam, mit néznek, zenekart, papot, verekedést? Végre megláttam a csomagok közt kukucskáló egeret, gyöngyszemeit le sem vette rólunk. Ápoltnak tűnt, lehetett akár házikedvenc vagy kísérleti alany is. Elkereszteltem Algernonnak. Nem is tudtam figyelni a könyvre, lopva néztem, hogy Algernon megvan-e még, a sorok összemosódtak, a betűk még apróbbá töpörödtek. Fél óra bámészkodás után Algernont farkon csípte a kalauz, és az ölemből kicsúszott a könyv.

Ahogy a naptár fölött görnyedek, még most is eljátszom a gondolattal, hogy nem is lenne rossz egy hasonló kísérlet, és nem csak azért, mert könnyen eltévedek a nagyvárosok labirintusában. Mindent megismerni, majd mindent rögtön elfelejteni. Megírni azt, amit érdemes, aztán felköltözni a vonatra, bámészkodni. Leszállni egy-egy könyvfesztiválon, este koccintani mindannyiunk egészségére, és ha olvasni is elfelejtenék, annál jobb, elvégre egy jó színészi felolvasás még a legszörnyűbb szövegeket is megmenti. Annyi lenne a dolgom csupán, hogy egyetértőn bólogassak, beleírjam a nevem a könyvbe, s ha még azt is elfelejteném, egy obszcén ábrát hagynék helyette. Nem lenne egyedi performansz, erre hamar rájövök. Idilli sem. Szép idők nincsenek a jelenben.

Feltekerem a falinaptárt, mára ennyi. Kezemben a könyv, amit a vonatút óta sem fejeztem be, és most se fogok. Hamarosan újra nekivágok a labirintusnak. Legyenek ezek a szép idők.