.svg)
Ülünk a Boszporusz partjánál, átkozódunk,
a nap fénye csillan a tengerben tükröződő
vodkáspohárban, lehúzzuk (a vodkát),
aztán az utolsó cseppet, ahogy tőled tanultam,
a csapolt sör habjába öntjük, nehéz ügy ez,
itt még azt sem értik, ha kávét kérsz a sör mellé,
nemhogy vodkát és felesben,
„milyen sorrendben hozzam?”,
kérdezi a pincér segítőkészen
a Boszporusz partjánál, ahová
sohasem bírtalak elcsábítani,
„tudod, hogy nem szeretek utazni”, mondtad mindig,
…
ez látszott Varsóban is, Varsóban
a Prága-negyedben ültünk, a többiek
elmászkáltak várost nézni, mi persze ültünk,
a díszlet hozzád biztosan nem illett, akkor-még-
menőnek-tűnő vintázs pamlagok,
itt persze azon se lepődött meg senki,
mikor a homlokod az asztalra koccant,
diszkréten csak rám néztek, mikor kértem
csak egy-egy vodkát és sört még, lendületben
vigyáztam, valahogy csak visszaértünk
a panelházba a szállásra, hajnalban folytattuk tovább,
felébredtem arra, hogy felébredtél,
az utolsó csepp vodkát valahogy
beóvatoskodtuk a dobozos sörbe, vigyázva,
…
a nagykörúti kiskoszosban, ahol utoljára találkoztunk,
talán azon csodálkoztak, hogy vodkát nem is kértünk,
„csak egy sörre, boldogan”, dörmögted a telefonba,
ebből azért szerencsére három lett, szerencsére:
mert volt időnk ennyire, próbáltalak utoljára elcsábítani
a tengerszoroshoz, amit már sosem fogsz látni,
pedig biztos nem csak én akartam (hogy lásd),
minden irányban volt azon a fényes
vasárnap délutánon, a nap is tükröződött
mindenféle dolgokon meg tárgyakon meg rajtunk
…
vajon mi lehetett az utolsó csepp,
mikor már minden jóra fordulni látszott,
lehet, hogy éppen ez? nincs válaszunk,
csak átkozódunk, a Boszporusz partján,
ülünk, a harmadik kör felé már értik,
hogy most ez lesz, ilyen köröket kérünk,
minden megszokható és impregnálható
akárhol is, meg aztán azért utaztál, hol ittál, hol nem,
kikérünk még pár kanyart, kicsit minek.
