Az üreg

‍(Részlet a Tűzvölgyi rezervátum című gyermekregényből)

‍

A gyerekek tanácstalanul fürkészték az ismeretlen terepet. Nem tudták, merre induljanak Gáspi keresésére. Végül az ugatás vezette nyomra őket. Lulu egy irdatlan nagy karsztnyílás peremén hallatta a hangját. Teljesen felhergelte magát, mivel lentről pimasz csaholás válaszolt ugatására. A társaság a szakadék peremére lopakodott. A mélyben tágas üreg tűnt fel. Az omladékfal egyik kiszögellésén észrevették a reszkető nyulat. Csapdába került, mivel az alsóbb szintről egy másik kutya vicsorgott rá.

– Mi lesz most? Hogyan tudjuk felhozni? – pityergett Lili.

– Mindenre van megoldás – mondta Ambrus. – A fontos, hogy ne veszítsük el a fejünk. Kötélhágcsót bogozunk. Sálak, harisnyák kellenének…

– De nincsenek sálak, harisnyák, csak nadrágok és pólók. Azokkal nem megyünk semmire – állapította meg Hanna.

– Megvan! – vidult fel Sára. – Pofonegyszerű az egész: láncot alkotunk, elvégre légtornászok vagyunk. Gábriel hasra fekszik, és a bokámnál fogva belógat a szakadékba. Ti pedig a hátára ültök nehezéknek, és ha elkapom Gáspit, együttes erővel visszahúztok.

– Ez a mutatvány megérdemli, hogy lefilmezzük – mondta Gábriel, és a drónt a karsztnyílás fölé irányította.

Sárának nem esett nehezére a leereszkedés. Ám a többieknek mindent bele kellett adniuk: lábukat megfeszítve, erejük morzsáit összeszekaparva, nyögdécselve tartották a fiút. A megrémült nyúl eszeveszetten ficánkolt Sára szorításában. A felhúzás nehezen ment. A felszínen levők céklavörösek voltak a rendkívüli erőfeszítéstől. De végül sikerült Sárát és a nyulat a felhozni. A megpróbáltatás után pihenőt tartottak.

– Vajon hogyan került a másik kutya az üregbe? – töprengett Ambrus.

– Lehet, hogy az őröké – mondta Hanna.

– Az ilyen mufurc alakok nem szoktak kék masnit kötni kutyájuk nyakába. Inkább egy eltévedt házi kedvenc lehet – vélekedett Sára.

– Kár, hogy nem tudjuk felhozni. Hazavihetnénk, lenne Lulunak társa – álmodozott Lili.

– Feledd el – intette le Ambrus. – Erősítés nélkül mit kezdhetnénk egy harapós ebbel?

Ebben a pillanatban ordibálás hallatszott a fenyők mögül. A megrémült társaság a bokrok takarásában keresett menedéket. Az ismétlődő hangokból megállapították, hogy a kiabálók nem változtatják helyüket. A kíváncsiság félelmükön is felülkerekedett.

– Lessük meg, mit történik ott – suttogta Ambrus.

A lányok úgy döntöttek, helyben maradnak a nyúllal és a kutyával. Ambrus Gábriellel fától fáig lopakodott a hangok irányába.

A fenyvesben haladva nagy tisztás bontakozott ki előttük. Közepén vastag kötéllel bekerített, kör alakú küzdőteret pillantottak meg, melyben két hústorony szumós birkózott. Az egyik japán volt. A másik leginkább egy szörnyetegre emlékeztetett, tetőtől talpig tetoválás borította, és a küzdés hevében fülsiketítő üvöltésekben tört ki.

– Tiszta rémálom – hüledezett Ambrus.

A mérkőzés hamar véget ért. A tetkós leterítette a japánt. A döntőbíró, akiben Ambrus Kabátra ismert, zászlajával jelezte a győzelmet. A szumósok szertartásosan meghajoltak egymás előtt. Ekkor derült ki, hogy a küzdőtér túloldalán két másik személy is követte a mérkőzést. Ambrus megdöbbent. Az egyik az apja volt, a másik a nagybátyja, Péter.

Péter kinyitotta orvosi táskáját, lefertőtlenítette kezét, egy nagy tégelyből kenőcsöt vett markába, mellyel bekente a tetkós térképmintás testét. Kabát pezsgőt bontott, koccintottak a győzelem örömére. Közben Vigyor is előkerült. Egyik kezében boríték volt, a másikban csinos kis bőrönd. A japán átvette a borítékot és a bőröndöt, meghajolt, felöltözött, és beült Péter terepjárójába. Ambrus apja kezet rázott a tetkóssal, majd süllyedni kezdtek, míg teljesen el nem tűntek. Ambrus lélegzet-visszafojtva figyelte a hajmeresztő jelenetet.

– Hová tűnt Apa? – nyöszörögte rémülten.

– Ne aggódj! – suttogta Gábriel. – Biztosan van rá magyarázat.

Miután az őrök szétszéledtek, Ambrus Gábriellel a küzdőtérhez lopakodott, hogy szemrevételezzék a terepet. Azon a helyen, ahol Ambrus apjáékat elnyelte a föld, egy teljesen lapos, négyszög alakú, aknában le-fel közlekedő szerkezetet találtak. A fiúk nem merték kipróbálni, visszaindultak a lányokhoz.

Már messziről látták, hogy időközben történt valami. Az őrök felfigyeltek Lulu ugatására, és elkapták a bokrok között lapulókat. Kabát magából kikelve kiabált:

– Hogy merészeltetek átmászni a kerítésen?! Nemcsak magatokat hozzátok bajba, hanem szüleiteket is!

A gyerekek hiába magyarázták, hogy a nyúlért kellett megszegniük a tilalmat, az őr rájuk se hederített. Nem engedte, hogy a szögesdróton átmászva távozzanak. Sorozatos szidalmak közepette kísérte a lelakatolt kapuhoz, és megfenyegette, hogy ha még egyszer megszegik a szabályt, meglakolnak érte.

A galiba után a csapat Hannáékhoz ment. A szülők nem voltak otthon. Kaptak az alkalmon, és a balett-teremben széles vászonra vetítették a drón által készített nyúlmentő felvételt. Olyan volt, mint egy izgalmas akciófilm. Sztároknak érezték magukat.

– Ez csúcs! – lelkesedett Hanna.

– Kár, hogy nem posztolhatjuk a Facebookon, világsikert aratnánk vele – sajnálkozott Gábriel.

Nemsokára megjött Péter Mikivel. Ambrusék szorongva várták a számonkérést, de nem történt semmi.

‍