Az őszinteség kisülései

ez a palástolt izgalom most többet árul el

a kimondott szavaknál. szépen fel vagy öltözve.

jó a stílusod. nem nyomaszt ezer bók.

aki reggelente nem magát nézi a tükörben,

megláthat valamit a délutánból.

hogyan billensz egyik lábadról a másikra.

hogyan sütöd le szemed,

amikor kilépsz a napfényre.

mert az, hogy kilépsz, és elsétálsz

a buszmegállóig, a városon átdöcögve

megérkezel száz ember közé,

célzottan találkozva pár személlyel,

az nem a szeretetről szól,

hanem a semmiből feltörő késztetésről,

hogy kimondj olyan szavakat, mint például

a rozsomák. és mindenki felkapja tekintetét.

persze ott a megszokás is.

örökké fázó talpak,

üdvözlő ölelés ki tudja, kinek

a szeme sarkából.

és tényleg nem árulod el magad.

nem zavar a kedves szó.

nem zavar, nem zavar, nem zavar.

az őszinteség kisülései foltokban jelentkeznek,

általában a combon.

mintha azt csapkodtad volna

nevetés közben. mintha combok közé

zártál volna valakit puszta kíváncsiságból.

mintha jósolni lehetne tenyérnyomokból.

megjósolni például azt,

hogy amikor a kezed barátian a hátamra teszed,

a dombok – ezek a dermedt hullámok –

újra összecsapnak, és a vízi város felett

egy sirály szemében

ott lesz a palástolt, mégis egyértelmű,

otthonos izgalom.

‍