.svg)
.jpeg)
a kocsmával jó sokáig farkasszemet néztem
amikor pislogtam azonnal harapott
ott lesett rám a falu közepén az út mellett a boltnál
akárhova mentem nem tudtam nem odanézni
az arcomba ugrott akkor is amikor elfordultam
autók elé kitántorgó kárhozottjaival
láttam ahogy eltűnnek a gyomrában rokonok ismerősök
és másvalakikként kerülnek elő vagy inkább valamikként
amikor kiköpi ami megmaradt belőlük
engem is egyre próbált csalogatni
magához édesgetni finom fagyijával
rágóval kólával a szomszéd gyerekekkel
akiknek már felfalta az apját a nagyapját
amit visszaadott a vállukon cipelték haza
hogy aztán otthon üsse-verje őket
nekem viszont azt mondták mutatták
hogy ez így jó így kell az igazi férfiaknak tenni
és csak lassan értettem meg hogy engem kért a kocsma
az apjukért nagyapjukért cserébe
ha rábeszélnek elengedi az övéiket végleg
engem vagy bárkit aki még nincs ott
vagy legalább a vérünk a könnyünk a nyálunk
és ők ahogy tanulták a gyöngébbel kezdtek
de én már tudtam hogy bent
nincs mítosz se romantika
csak téves nosztalgia kitalált emlékek iránt
mert aki ott bent van mind volt valaki itt kint régen
amikor megbecsülték sokat keresett
éldolgozó volt kiemelkedő ember
mindenkinél többet bíró mindenkinél agyafúrtabb
akit tiszteltek a főnökök igazgatók is
ám aztán valami történt és a más hibájából
és mostanra már mindegy
mert mindez olyan rég volt hogy rajtuk kívül
még csak nem is emlékszik rá senki
hát se mítosz se romantika
csak az isten képére teremtett ember üledéke
a behugyozás a gatyábaszarás istenéhez
a kijózanító és az elvonó mindenhatójához hasonlatos
akik előtt egy egész család térdepel
apjuk anyjuk gyerekeik meg a feleségük a kegyelemért
dehát miféle kegyelem lehetne
az ilyen isten uralta égbolt alatt
ott álltam aztán végig a kilencvenes éveket
a barátaimmal kamaszkorunkban a hídon a kocsmával szemközt
másik kor másik kocsmája volt ez már
semmi szemérem egyenest a szemünk közé nézett
és hűvös egykedvűséggel szólított meg minket
nem kecsegtetett semmivel csak azt mondta
hogy úgysem ad jobb sorsot nekünk az mdf-magyarország
billiárdasztal állandóan ömlő foci vagy mise a tévéből
zenekar kiütéses meggörbült kurvák
azt mondta gyerekek elutaznotok sincs
kinek a segélyéből hová
hittünk is meg nem is engedtünk is meg nem is neki
egypáran mégis megmenekültünk
akiket a szüleink messze küldtek
lehet hogy vívódtunk még az emlékeinkkel
vagy találtunk magunknak másféle mérget
de kijöttünk mindenből azután
és lettünk valakik és senkik végül
vagy egyelőre
azóta innen figyelem azokat
akik közülünk ottragadtak nála
sorsukban a magam másik útját látom
aki lehetnék én is vagy még inkább ami
nem igazi isten
és már száguldana felém is
egy autó az éjszakában
hogy életem útszéltől útszélig szétlocsolva
a legvégső mámortalan tántorgásban
megszabadítson engem a kocsmától
és tőlem mindenki mást
akiket tönkretettem
mennyire szépen hangzik
közben meg ájtatos lózung
minthogyha megalázkodnék
annyira jófej lennék
csak éppen nem kell nekem kocsma
hogy bárkit tönkretegyek
és kocsma nélkül is simán tönkremegyek
és autók elé sem kell állnom mert én vezetem
neki magamat fejjel a falnak
másvalamivel nézek farkasszemet ma már
de senkinek a szemébe sem nézek nyíltan bele
csak tartom a távot mindentől amíg lehet
mert tudom hogy mindig is egy lépés fog
elválasztani a végső belső másféle örökös kocsmától
ugyanolyan talajvesztéstől bezuhanástól
aminek nem
nem
nem szabadulhatok az árnyékából
nem mozdulhatok el a küszöbéről
soha nem leszek rá képes
ó nem nem már
